Van egy meséskönyv, Paulini Béla Dugasz Matyi birodalma című könyve, amit a szerző maga illusztrált. Nem tudom, hogyan került hozzánk ez a könyv, még nagyon régen, az első oldalon ezzel a beírással: Emlék. Édesanyám Jézuskájától. Verának. Alatta (más írással): Szeretettel Anyu. – most akkor kitől, kinek? De nem is erről és nem is a könyvről akarok írni. Hanem azokról a régi dokumentumokról, amiket ebben a keménytáblás könyvben őriztem. Valóságos kincseket, 1971 áprilisi, illetve szeptemberi leveleket találtam benne. Az egyiket barátnőmnek írtam, aki egy szomszédos pesti kerületben lakott, de nem találkoztunk, csak nyaraláskor. Ő hatodikos volt, én nyolcadikos. (Kedves Szilvi!) Azt írtam neki, hogy elég nehéz a nyolcadik, sokat követelnek, mert a félévi számít. Meg azt, hogy ne haragudjon, hogy csak most írok, de sok a lecke és nem is nagyon tudok miről írni. Meg arról, hogy én a színészképeket nem gyűjtöm, de van egy pár darab, azokat elküldöm neki. Meg hogy én újabban a rágógumi papírokat gyűjtöm, „amibe a rágógumi van becsomagolva belülről. Szép színes kis rajzocskák, kis történetekkel, tudod!” Meg hogy kedvenc együtteseim: Bergendy, Non Stop, esetleg Omega.” Fiúkról csak szőrmentén esett szó, ebben a levélben egy közös ismerősről, aki valószínű abba a hatodikba fog járni, amelyikbe ő. Úgy fejeztem be a levelet, hogy ne haragudj, de most már nem jut eszembe semmi. De azért U.I. az mindig volt. Utóiratként egy bolond viccet írtam le, egy kis drámát, amikor a bolondok szökni készülnek, és eltervezik, hogy is lesz, hogyan másszák át a kerítést, meg minden, és amikor elérkezik az idő, az egyik bolondot kiküldik széjjelnézni. Kis idő múlva lélekszakadva fut vissza: Fiúk, nagy baj van, lebontották a kerítést.  – Meg még annyit: ha tudsz viccet, írhatsz. Tetszik, amit a Ludasból vágtál ki…

A másik levelet a másfél évvel idősebb unokanővérem, Klári írta nekem, Sátoraljaújhelyen lakott. (Édes Dórikám!) Akkor 13 éves voltam. Klárival saját készítésű keresztrejtvényeket küldtünk egymásnak, néhány ilyet is találtam a borítékban: írónevek, műcímek vártak megfejtésre. Gondosan, díszes csomagolópapírból kivágott színes kis papírdarabkákat ragasztottunk azokba a négyzetrácsokba, amelyekbe nem kerülhet betű. Klári németül is írt nekem, akkor kezdett tanulni és bár gyanúm, hogy nem soká tartott a lelkesedésünk, a tervek szerint egymás hibáit javítottuk volna. Ő akkor kezdte a németet, én már pár éve. És olyan bájos hibákat ejtett a mondataiban, mint „Ili Frau” (Ili néni – ugye azt kellett volna írni, most javítom: „Tante Ili”), meg „wi bin du?” Gondolom, azt akarta kérdezni: Hogy vagy? (és nem azt, „hogy vagyok te?”) Nem emlékszem, hogy akkor mekkora jelentőséget tulajdonítottam ennek a hibának, de most nagyon tetszik a személyek effajta keveredése! Hogyan is voltunk mi akkor, a gyermekkor végén, a hetvenes évek elején? Hát így, ilyen szerényen, örömtelien, derűsen és ráérős nyugalomban, ahogy a levelekből kiderül. Leveleztünk. Egy-két hét alatt fordult meg egy levél. Nem úgy, mint most, az elektronikus üzenetre azonnal jöhet a válasz a világ végéről is. De mit hagyunk ki? A papírt, a kézírást, a zizegést, a lapok közé keveredett szívmelegséget, az illatot, beleértve a papírbolt levegőjét, meg a várakozást is. És a postás bácsit. Az érzékiből minden gépre megy.

Mit szólna ehhez Hamvas Béla, aki annyi színes ceruzát vett az íráshoz, amennyit csak szeretett volna, és arról írt, hogy el se kezd írni megfelelő minőségű papír és ceruza nélkül? Minő példás minőségimádat! Most mindent a gép intéz, és amennyit nyerünk, annyit veszítünk. Mit is? Azt hiszem, arról akartam írni – hogy az egyik mélyrózsaszín árnyalatú színes ceruzával fogom leírni az egyik ecological paperből készült vonalas füzetembe, hogy leradíroztuk magunkról az érzékiséget… A rengetegnél is több az írás, sok a fölösleges. Jönnek-mennek köztünk a levelek, gépen, sms-ben, – papíron egyre ritkábban. De végül is, azt hiszem, azért még mindig az a bizonyos „vibindu” maradt a legfontosabb. Az, hogy hogy vagyok te, vagy hogy hogy vagy én. Mert tenélküled bizony sose ér semmit az én. Amíg világ a világ.

U.I. Ha esetleg Dugasz Matyiról várt volna tőlem elemzést a kedves Olvasó, elnézését kérem!       

(Szepesi Dóra cikke megjelent a Napi Elemózsia 2014 januári számában)