Néhány tájjellegű ételnévről szeretnék egy kicsit nosztalgiázni. Gyerekkorom nyarait Sátoraljaújhelyen töltöttem, a nagymamámnál, aki tizenhat évesen ment férjhez és tíz éven belül négygyerekes anyaként főzött a családra. Három fia és egy lánya született, laktató, egyszerű és hagyományos ételeket főzött, azokat ették a legszívesebben. Kásák, főzelékek, tésztaféleségek bőven kerültek az asztalra, hetenként egy-két alkalommal hús is, volt saját baromfi, disznó. Persze, mi unokák is szerettük nagyanyu főztjét, ma is szívesen főzzük ezeket. Az elnevezések tetszettek, mivel a szlovák (tót) nyelvből származhatnak, igen kedveltük őket. Mik is voltak ezek a nevek, és mit jelentenek magyarul?
Zsámiska, az kukoricadara
Macsánka, az sűrű, krémes rántott leves
Dzinyánka, az tökfőzelék
Lepcsánka, az pedig a lapcsánka vagy tócsni.
No meg persze a habart paszuly, de ennek a jelentésével mindenki tisztában van.
Még egy érdekességről szeretnék megemlékezni. Anyukám gyerekkorában, és még talán később is, szokás volt a városban a kórház elmeosztályáról úgynevezett bolondokat kiadni családokhoz, rendszeres orvosi felügyelet mellett. Őket családtagként kezelték, és eltartották annak fejében, hogy segítettek a ház körül, a háztartásban. Mindenki névről ismerte őket a városban, felnőtt emberek voltak, és szabadon jöttek-mentek, mint bárki más. Ez nekik is jó volt, mert emberibb életet élhettek és házi kosztot ehettek... Ismertetőjegyeik is voltak, az egyik például gyakran szavalt, a másik énekelt, mégpedig egy saját költésű kis dalt, ami így szól, hogy: "Zsámiska, macsánka, habart paszuly, a bolond gyomrába igen passzol!"
Kommentek