Miért óv bennünket a mai orvostudomány oly hevesen a sófogyasztástól? Miért fogyaszt a modern táplálkozással az ember több sót, mint amennyit kellene? A jóléti államokban a széles körben elterjedt húsfogyasztás következtében rendkívüli mértékben megnőtt a sófogyasztás is, mivel a húsételek többségét sóban tartósítják, illetve a hús miatt kívánja az ember a sót. A só viszont vonzza a folyadékot - és máris az egészséges egyensúly fölbomlásáról beszélhetünk.

Civilizációnk fenyegető betegségei a hús és a só kombinációjából lépnek fel: mint például a szívinfarktus, a magas vérnyomás, a vese megbetegedései, és még egy sor olyan kór, aminek oka többnyire egyedül a sóra vezethető vissza. Amennyiben azonban a különböző népek hagyományában gyökerező étkezést tekintjük, például a japánokat, feltűnik a só elfogulatlan használata. Általánosan ismerik a naponta rendszeresen fogyasztott sós termékeket, mint például a miszót (tengeri sóban erjesztett szójababkrém), sóban eltett zöldségeket, és fűszerkeverékeket, meg a szezámsót. A hagyományos népi orvoslás a só jótékony tulajdonságait gyulladás- és fertőzésgátló, valamint meleget adó hatásában látja.

A sót az emberi test egyik legfontosabb egészségőrzőjének kell tekintenünk. Régi kultúrák szokásai is bizonyítják, hogy a sót nem csak ízesítőként becsülték nagyra, hanem egészséget támogató minősége miatt is. A görögök azt tartották, hogy a kenyér (a gabona) és a só az istenek ajándéka. (A kenyér és a só még ma is sok helyütt ünnepi kellék, szimbólum.)

Az indoeurópai nyelvekben a só szó a rómaiak Salus egészségistenének nevéből származik. (angolul salt) A Bibliában is számos utalás található a sóra. „Sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr előtt, néked és a te magodnak veled” ( Mózes IV. könyve 18:19 ) - amely az egyik magyarázat szerint annyit jelent, hogy a só nem romlik meg, tehát örökkévaló. (Képletesen szólva nekünk is azért kell fogyasztanunk a sót, hogy ne romoljunk.)

Kassziodorusz, az 5. századi államférfi egyszerűen, de érzékletesen fejezte ki magát: „Jóllehet, hogy lesz, aki nem keres aranyat, de nem él ember, akinek ne lenne szüksége sóra.”  Egy hindu mondás azt tartja, hogy élete során mindenkinek meg kell ennie a maga sómennyiségét, de ezt helyesen kell beosztania, mert minél hamarabb fogyasztja el, annál hamarabb hal meg.

Testünk kb. 100 gramm sót tartalmaz, és ennek állandó szinten kell lennie. Ha sózzuk ételeinket, ásványi anyag egyensúlyunkat segítjük. A só fontos rendeltetése, hogy a sejtfalak - főként a véredények falainak - folyadék áteresztő képességét szabályozza. A megfelelő mennyiségű só jelenléte föltétlenül szükséges a vérben a funkció kiegyensúlyozottsága miatt, és hogy a fölösleges víz automatikusan kiválasztódjék a veséken keresztül. Amennyiben só nélküli diétát folytatunk, a szervezet működéséhez a sót a szövetekből kölcsönzi. Ez azonban ha nincs elég raktáron, könnyen mellékhatásokhoz vezet, mint például a húgyvezeték megbetegedései, fehérje a vizeletben. A sóban gazdag étkezés viszont automatikusan folyadékot vonz maga után, mivel a szövetek és a bőr vizet kíván!

Mennyi sóra van tehát szüksége az embernek? A válasz lehetetlen, egyéne válogatja. Az igény napról napra, szinte az időjárással együtt változik, függ az ember tevékenységétől is. A napi átlag sófogyasztás 20-40-60 grammig terjed. Indiában fejenként naponta átlag 5 gramm sót fogyasztanak, az USÁ-ban 28 gramm az emberek napi átlag sófogyasztása. (Az ételekben 30-szor több só van a szükségesnél. A készételekben rejtett sótartalom van, főként a húsételekben a tartósítás miatt - erre utal a szalámi, a szósz és a saláta szó is, ami valószínűleg a salt szóval függ össze. Sőt, jégkrémekbe, üdítőkbe is tesznek sót!)

A só felfedezése

Sót a tengerből nyertek először. A lápok, mocsarak mikroorganizmusok színezte vörös földjében fedezte fel először az ember. Elődeinkre mély benyomást tett a vörös szín és a sós íz hasonlósága a vérrel. Az első települések sóbányák környékén voltak, számos helységnév utal erre. A Salz, Solar, Sonne (só és Nap) azonos tőről fakadó szavak, ez azt mutatja, hogy a só is - miként a Nap - életünk alapja. Amióta élet van a tengerben, az élőlények sejtjei tartalmaznak sót (NaCl).

Korán felismerték, hogy a sóbányászat igen nehéz és hosszadalmas munka, a tengerből viszont ülepítéssel, napon szárítással nyerhető só. Azonban Közép- és Észak-Európa esős területein nem volt elég napfény, ezért itt az ár-apálykor partra mosott tőzeget használták  sózásra. Megszárították, elégették, a hamut tengervízben mosták, megszűrték és nagy agyagedényekben főzték. Így 90 %-os sótartalmú főzet keletkezett, amit a tűz mellett lapos tálakban szárítottak. Sólepények keletkeztek, melyeket fizetőeszközként használtak föl. (Az angolban még mindig úgy hívják a fizetést, hogy "salary ". Ez is a salt =só szó rokona).

A sóbányákban lévő kősó hosszú idő óta száraz állapotban van. A víz egyensúlyozó elemének hiánya a bakteriológiai élet hiányával együtt a kősót kiegyensúlyozatlan ásvánnyá teszik. Ezenkívül a hegy gyomrában hosszú ideig tárolódik, és ebben az élettelen környezetben sok gipsz (kalciumszulfát) keletkezik.

A tengerisót még ma is úgy nyerik, mint 5 ezer évvel ezelőtt, szárazföldre vezetik a tengervizet és szárítják: 40 liter tengervíz 1 kg sót ad.

A kereskedelembe kerülő sók közül a finomítatlan, szürke, nem szűrt, nem teljesen kiszárított tengerisó a legjobb, ugyanis csak ez tartalmazza a tengerben természetes állapotban előforduló összes biológiai nyomelemet. Ezenkívül ebben a sóban még van élet, bizonyítja ezt, hogy még képes gázokat közömbösíteni, gyulladásokat megnyugtatni, és a szervek kiválasztási tevékenységét aktiválni. Egyes szerzők szerint (Zeané Lao Shin) a finomított tengerisó inkább káros, mint nem, mert a feldolgozás során a frakcionált desztillációval és a magas hőmérsékleten szárítással megváltozik az ásványianyag tartalma, a biológiai felépítése. A szürke tengerisó se nem piszkos, se nem tisztátalan, hanem agyagot tartalmaz. Ez az a "por", amiből lettünk, amivel az emberi test még mindig közeli rokonságban áll.

A tengerisóban tehát nyomelemeket, mikroalgákat is találunk, kicsi, de szükséges mennyiségben. A megfelelő mennyiségű tengerisó használata erősíti általános egészségünket, mivel vérünket alkalizálja, azaz elősegíti a sav-lúg egyensúlyt. Erősíti ezenkívül a vörös és fehér vérsejteket, így növeli ellenállóképességünket. A tengerisó kiegyensúlyozott használata tehát támogatja szerveinket, különösen a vese és a szív működését.