Szeptember közeledtével a leghétköznapibb nevelési helyzetek jutnak eszembe, olyan történések, amikre azonnal  kell reagálnunk a családban vagy az iskolában. Sok-sok apró dologra kell megoldást találni, kezelni kell, és hogy hogyan, az a felnőtt személyiségének érettségétől, hozzáállásától függ. Trenírozzuk magunkat! Az alábbi példákat a Boldog szülő, boldog gyermek című könyvünkből vettem.*

Tanúi voltunk egyszer egy jelenetnek, amikor egy hatéves forma kisfiú az anyukájával éppen a villamosról szállt le. A szülő sürgette a gyereket:

– Igyekezz már, ne piszmogj! Olyan ügyetlen vagy!

– Nem vagyok ügyetlen! – szólt vissza önérzetesen a fiú. Szégyellte magát a többi ember előtt, és valóban nem is volt ügyetlen.

Fontos azonban a szavak mögötti kommunikáció is, a gyerek érzékenyen reagál rá, tehát ha igazán bensőséges a gyermek és az anyja közötti kapcsolat, akkor szinte “összejátszanak”. Például akkor, ha valaki más mond véleményt, azt szavak nélkül megbeszélik egymás közt. A gyerekkel közvetlen kapcsolatban lévő felnőttek nagyon sokat tehetnek a reális önértékelés kialakításában.

Steve Biddulph ausztrál pszichológus és családterapeuta írja könyvében, hogy egyszer ellátogatott egy szülői értekezletre, s megpróbálta elmagyarázni a szülőknek, hogy ezek a “Te ilyen és ilyen vagy” típusú mondatok hogyan hatnak. Kérte őket, emlékezzenek vissza a gyerekkorukra, és idézzenek fel hasonló kijelentéseket. Kicsit késlekedett az eredmény, ám egyszerre kinyílt az emlékezet zsilipje, s a tábla tele lett a gyűjteménnyel. Íme közülük néhány: lusta vagy, esetlen vagy, buta vagy, te csak egy lány vagy, ezt te még úgyse tudod, ehhez te még fiatal vagy, hogy megértsd, idegesítő vagy, mocskos vagy, mindig elkésel, falánk vagy, morcos vagy, eszetlen, agyatlan, dilis vagy, a sírba viszel, csúnya vagy, éretlen vagy, olyan vagy, mint apád... és hasonlók.

Általában mi is azt adjuk tovább, amit gyermekkorunkban hallottunk.

Agykutatók kísérlettel bizonyították, hogy minden szó, életünk minden pillanata elraktározódik az agyunkban. Még akkor is, ha valamire éppenséggel nem emlékszünk, befolyásolja, meghatározza későbbi cselekedeteinket, gondolatainkat.

Ismerjük el csemeténket adottságainak megfelelően! Már akkor is mindent megért, amikor még nem tud beszélni: például ha “még csak” négykézláb mászik, ne szabadkozzunk, hogy “Sajnos még nem jár, pedig mások már az ő korában..., de ő olyan kis fejletlen, ügyetlen.” Mondjuk inkább azt, hogy “ügyesen mászik, és ez nagyon jó, mert így sokkal jobban megerősödik a gerince”.

A kicsiknek jó a hallásuk, különböző hangsúlyokat a felnőtteknél is jobban érzékelnek, sőt még alvás közben is hallják a beszédet. Különösen fogékonyak, a “néma”, még nem beszélő babák, már hónapokkal az első szó kimondása előtt értik a legtöbb szót, és a szavakból összeállított mondatokat is. Csak mosolyogni lehet azokon a szülőkön, akik azt hiszik, kicsinyük mit sem sejt a köztük lévő nézeteltérésekből, abból, hogy évek óta veszekednek és boldogtalanok. Másrészről pedig sokan tudják, hogy a kisgyerekek tisztánlátók, még az aurát is érzékelik.

Jellemző példát mesélt erre Éva.

Az egyik téli napon lappangó influenzával látogattam meg az unokáimat. Nem szóltam senkinek, hogy nem érzem jól magam, de a legnagyobb, nyolcéves fiú unokám rám nézett, és azt mondta: “Gyere be a szobába, és pihenj le egy kicsit.” Szó nélkül bementem, ő meg lerámolta nekem az ágyról a játékait. Lepihentem, s ez nagyon jólesett. A gyerekek jóformán mindent tudnak mindenkiről, mindenről, ami a családban zajlik.

A gyerekek érzékenyen reagálnak a diszharmóniára, persze nem szóban, hanem például éjszakai bepisiléssel. Minden szülőnek tisztában kell lennie azzal, hogy ha gyermekével beszél, a róla mondottak közvetlen dróton jutnak el lelkéhez. Miért is nem használjuk ki jobban ezt a vezetéket?  Amikor hallótávolságban van, mondjuk azt, ami tetszik neki, főleg abban a korban, mikor esetleg a közvetlen dicséret zavarba hozná.

Nem kell dühünket sem feltétlenül palástolnunk előtte, mert a düh alapjában véve nem mindig negatív. Meg kell tanulnia a gyereknek, hogy a szülők is mérgelődhetnek, és jobb levezetni a feszültséget, ha ezzel nem félemlítjük meg szemünk fényét. Elisabeth Kübler Ross megállapította, hogy az igazi haragnak, amely 20 másodpercig tart, s bizonyos zajjal jár, nincs is jelentősége. A dolog akkor lesz problematikus, ha a pozitív megnyilvánulások nem hatnak hasonlóan erőteljesen és biztatóan:

“Nagyszerű, jól van! Tudod, hogy ránk mindig számíthatsz, hiszen szeretünk téged!” Az ilyen típusú mondatokat meggyőzően, teljes szívből kell kimondani.

Egy barátnőnk kisfia érzékletesen, pontosan ragadta meg ezt a jelenséget, amikor így fogalmazott: “Anya, azért szeretlek téged, mert tudom, hogy amikor mérges vagy rám, akkor sem haragszol!”

A legtöbb gyereket igazán, szívből szeretik a szülei, mégis, vannak, akik semmit sem sejtenek erről. Sok felnőtt abban a tudatban hal meg, hogy szülei számára csalódást okozott, és csak terhet jelentett. A családterápia egyik megható pillanata, amikor az ilyen félreértést sikerül tisztázni.

Mindennapi feladatunk tehát: dicsérni, hangot adni a jónak, éreztetni, kimutatni a jót.

*Ajánlom az olvasó figyelmébe a kötetet, amelyet az alábbi linken lehet megrendelni: 

https://bioenergetic.hu/konyvek/horvath-eva-szepesi-dora-boldog-szulo-boldog-gyermek