Tél és tavasz fordulóján szokás a böjtölés. Nem kell semmilyen világvallást követni, hogy belássuk, a test tehermentesítése, felkészítése az újjászületésre nagyon is aktuális feladat ilyenkor.
A böjtölést tágabb értelemben nem csak az étkezés területén értelmezhetjük, jelentheti, hogy befelé fordulunk, gondolatainkat, érzelmeinket is ápoljuk, gondozzuk. Napirendünket, környezetünket, lakásunkat, kertünket is rendezgetjük. A legkisebb kertünk pedig a testünk, lelkünk, szellemünk, tehát mi magunk! Egyetlen emberi lény, aki egész életünkön elkísér minket mindenhová, mi vagyunk, saját magunk, ezt ne feledjük! Törődjünk tehát magunkkal, legyünk jók magunkhoz, kíméletesek, gondoskodók, mert másokkal is csak akkor tudunk megfelelően bánni, ha mi magunk rendben vagyunk.
Böjtölésen általában a hús elhagyását szoktuk érteni, ezt ki-ki maga dönti el, milyen mértékben tudja, akarja megvalósítani. Az emésztőszervek pihentetésére a legmegfelelőbb kímélő étrend például a makrobiotikus. Hosszú távon betartható, ízletes, az esetleges kilengéseket ki tudjuk vele egyensúlyozni. A makrobiotikus étrendet úgy is szokták nevezi, hogy „böjt éhezés nélkül”, mert nem terheli meg az anyagcserét, hanem támogatja. Lúgosítja a vért, így az gyógyító tápanyagokkal látja el a szerveket, s azok működése látványosan javul. Ajánlatos elkerülni a húsokat, a cukrokat, a túl sok savasító gyümölcsöt, a tejtermékeket, az élesztős és fehérlisztes termékeket. Ezek savasítanak, s ezért elvonják a szervezetből az ásványi anyagokat. Másrészt nyákosítanak, a ragacsos nyálka táptalajává válik a káros baktériumoknak, gombáknak, továbbá ezek mérgező anyagcseretermékeinek. Ne feledjük Hippokrátész mondását: az vagy, amit eszel! Az étel vérünkké válik!
Hamarosan egy különleges tavaszi performansz élményét osztjuk meg Olvasóinkkal. Addig is, számos ízletes receptből válogathatnak a makronaután.
Kommentek