Ha Európa és Ázsia északi sávjának tűlevelű erdeit tekintjük, mintegy 7000 kilométernyi területet bejárhatunk anélkül, hogy a táj képe változna: ameddig a szem ellát (és még tovább) nyírfák, fenyők, lucfenyők. A földön nincs még egy ilyen hely, ahol ennyire egységes lenne a vegetáció, mint ezen a Finnországtól a csendes-óceáni Kamcsatkáig terjedő szakaszon. De nemcsak a vízszintes kiterjedés érdekes, hanem a függőleges is egyedi, ez pedig a tajga talaja! Ugyanis a rovaroknak, gombáknak és a baktériumoknak több mint 300 évre van szükségük, hogy egyetlen tűlevelet lebontsanak. Ez a rengeteg, különböző mértékben elbomlott tűlevél pedig felhalmozódik. Belegondolni is mesés, hogy a hideg éghajlaton az erdő talajának egy méter vastag rétege humusz! Amilyen nagy ez az erdő, olyan alacsony a biodiverzitás, vagyis nem olyan sokféle rovarfaj él itt, mint például a trópusokon.
Thierry Erwin rovartudós közlése szerint a trópusokon egy fa mintegy 600 rovarfajnak ad élőhelyet. Egyesek a gyökérnél élnek, mások a törzsben, vagy a fa koronájában. Az esőerdőkben a becslések szerint 50 000 fafajta él, így ha kiszámoljuk, 30 millió rovarfaj otthona, – míg északon valószínűleg csak néhány ezer rovarfaj él. A lebontó folyamat eme lassúsága, egyszerűsége megkapó még azoknak is, akik csak gondolatban járnak e tájakon. Hát ha még emlékeinkben megtaláljuk azt az érzést, milyen, ha lépéseink alatt süpped a finn erdők nyugvó élete… Elgondolkodtat, vajon hogyan számolták ki, hogy egy tűlevél lebomlásához 300 esztendő szükségeltetik. És az is érdekes gondolat, amit a cikkben még olvastam: a talpunk alatt szunnyadó rengeteg életerő inspirálja a táj lakóit. (És aki arra jár, azt is.)
(a cikk forrása: Das Goetheanum 2015.május 15.)
Fotó: Szepesi Dóra
Kommentek