Az evés nem magától értetődő dolog: több mint egymilliárd ember éhezik, és akinek van mit ennie, esetleg allergiás vagy vegán módon táplálkozik. A helyzet még rosszabb: két milliárd ember szenved úgynevezett „rejtett éhezésben”, ők azok, akiknek hiányuk van fontos nyomelemekből, mint például a vas vagy a cink. Ezenkívül közvetlenül a modern táplálkozási szokások miatt több mint egymillió az elhízott, a diabeteszes vagy más új civilizációs betegségben szenvedő ember.

Mi áll a jelenségek mögött? Egyre több ember ébred rá a modern élelmiszer termelés hátrányaira, mivel ezek az élelmiszerek allergiát, intoleranciát váltanak ki, vagy etikai alapon, például a tömeges állattartás miatt már többé nem elviselhetőek. A lények iránti együttérzés miatt felébred a szégyen és az undor, annyira, hogy ezek az emberek táplálkozásukat gyökeresen megváltoztatják, például áttérnek teljesen növényi étrendre. Minden bizonnyal érvényesül ennek az önző oldala is: mindenki magának akarja a legjobb minőségű táplálékot. Ez patologikussá válhat „kényszeres egészség-evés” formájában.

Az étkezéssel egyrészt összekötjük magunkat a világgal, másrészt pedig a világból töltekezünk, vagyis saját szubsztanciáinkat onnan építjük fel. Mit tudhatunk a világgal való kapcsolat és a saját szubsztancia összefüggésről, a köztük lévő átmenetről?

A táplálkozással vesszük fel a természeti világokat magunkba. Ezeket a számunkra idegen anyagokat a szervezetünknek érzékelnie kell, és magába kell integrálnia; megemésztjük ezeket, ami annyit jelent, hogy bizonyos anyagokat kiválasztunk, bizonyos anyagokat megtartunk, de úgy, hogy teljesen a saját anyagunkká változtatjuk át őket. Joel Acremant szakács szerint táplálkozásunkat munkának is fel lehet fogni. A tápanyagok szétbontásakor az élelmiszerrel konfrontálódunk, ezáltal élénkül az emésztés működése. Ha ezek közül a folyamatok közül akár egy nem működik jól, betegek leszünk.

Étkezés közben a szociális működés „csupán csak” még egy kulturális hagyomány, amely az individualizáció korszakát túlélte?

Az étkezés szociális szempontja a táplálék egoisztikus szempontját ellensúlyozza. Amikor eszem, először is magamra gondolok. Ha az ételt másokkal megosztom az asztalnál, az evés szociális eseménnyé válik: kínálom a többieknek a kenyeret, mielőtt magamnak kivennék egy szeletet. Ettől eltekintve újra felfedeztük a közös étkezést, ezáltal valami közösségi élményben van részünk, közöset élhetünk át a barátokkal.

Milyen az együttműködés a termelők és a feldolgozók között?

Gazdák és szakácsok részére is rendeztünk találkozót. A hangulat élénk volt, mindenkinek sok egzisztenciális megvitatni valója akadt. Például a szakácsnak fáradságot jelent olyan termékkel dolgozni, ami nem eléggé standardizált. A másik oldalon a termelő nem mindig érti egy nagy konyha felhasználói igényét, (gyorsan, olcsón és még jót és bio-dinamikus minőséget is szeretnének főzni). Gyakran a saját oldalukról látják csak a problémát, és nem tudnak a másik szemszögéből gondolkodni. A beszélgetések során új ötletek születtek, például az, hogy tekintsük a konyhát is, mint a gazdaságot úgy, akár egy organizmust, a maga kapcsolataival és folyamataival.

Kabarett Birkenmeier azt állította: a táplálkozásnak van egy potenciálja, ami a világot megváltoztathatja. Nem túloz egy kicsit?

Egyáltalán nem. Miután naponta eszünk, ezáltal naponta képezhetnénk magunkat, és ezzel aztán sokat változtathatnánk. Az emberek akarják tudni, honnan jön az élelmiszerük. Így járult hozzá a Dél-Afrikai Outspan-Orangen bojkott ahhoz, hogy az apardheid rezsim véget érjen. Ha egy fiatal megtudja, hogy Ázsiában és Afrikában erdőket irtanak ki azért, hogy neki legyen pálmaolaja, nemcsak erről az olajról mond le, hanem összességében változtatja meg étkezési szokásait: ahelyett, hogy a szupermarketben vásárolna be, bio-közösség tagja lesz, és közösségi kertet kezd támogatni. Az étkezési szokásokban tehát rejlik egy „(r)evolúciós erő”.

Milyen feladatok foglalkoztatták a résztvevőket?

A következő évben a különböző szakmai csoportoknál nagyon különböző igények kerülnek előtérbe. Néhányan szeretnék a táplálkozás folyamatát jobban megérteni, hogy a különböző életkorok szerinti táplálkozás fontos megkülönböztető jegyeit felvázolják: az óvodáskortól az iskoláskoron keresztül az idősek táplálkozásáig. A mezőgazdasági szekció a különböző partnerek közötti kapcsolatokat szeretné támogatni, mint például mezőgazdák, feldolgozók és szakácsok. Konkrét kívánság a bio-dinamikus gazdák és a szakácsok találkozója. És van még egy kívánság, hogy a szövetségeink által részt vegyünk a „Táplálkozás mint a civilizáció fókusza” kezdeményezés munkájában.

* A Goetheanum 2014 május 16-i számának cikke beszámol a Táplálkozási Tagungról, amit a svájci Goetheanumban (a Szellemtudomány Szabad Főiskolája, Dornach) rendeztek. Ezen az összejövetelen több mint 15 országból 180 szakács, táplálkozási szakember, mezőgazdász, háztartástan tanár és táplálkozási tanácsadó gyűlt össze. Sebastian Jüngel készített interjút Jean-Michel Florinnal, a Goetheanum mezőgazdasági szekciójának egyik vezetőjével. Ezt foglaltam össze a fentiekben.