A húsvét utáni nyirkos, hűvös napon próbáltuk ki, nagyon jólesett. Erőt adó tavaszi leves: a spenótban vas van, vérképző, májtisztító, a köles csonterősítő, ezen kívül jót tesz a hajnak, a bőrnek, a körömnek.
Hozzávalók: 5 dkg köles, 2 dl joghurt (növényi), 1 db zöldpaprika, 2-3 db sárgarépa, 1 kisebb db zeller, 1 db petrezselyem gyökér, 1 fej vöröshagyma, 1 db citrom, kurkuma, pirospaprika, olaj, tengeri só, ízlés szerint fokhagyma, egy csésze bébispenót
Elkészítése: A hagymát apró kockákra vágjuk és olajon aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott zöldpaprikát, a felkarikázott gyökereseket, apróra vágott zellert. Ezeket együtt pár percig pároljuk, majd beletesszük a megmosott kölest, és ezzel is tovább pirítjuk. Felöntjük vízzel, sózzuk, fűszerezzük ízlés szerint (1-1 késhegynyit tegyünk bele mindenből először). A joghurtot a következőképpen készítjük elő: egy kis tálban a fél citrom levével összekeverjük, a forró levesből ráöntünk egy merőkanálnyit, összekeverjük és beleöntjük a fazékba, mint mikor bármilyen habarást készítünk, ezzel elkerüljük, hogy csomósodjon. A megmosott spenótot a főzés végén tesszük bele a levesbe, így szinte nyers marad és nagyon finom lesz a levesünk. Ha szeretjük a fokhagymát, akkor egy cikk zúzott fokhagymával ízesíthetjük a forró olajban röviden megforgatott parajt, majd így tegyük a leveshez a tányérokba.
Változata: joghurt nélkül is készíthetjük, valamint úgy, hogy a zöldséglevest külön főzzük meg, majd a főtt kölest tálaláskor adjuk a tányérokba.
Kommentek