Ó! De szép! – váltja ki belőlünk egy-egy esztétikai élmény. A szépséget szavakkal szinte lehetetlen leírni, de a nyomán jelentkező áhitat, az érzékfeletti világ felé nyit kaput. Nem is gondolnánk, hogy egy ilyen spontán sóhajjal, az angyalokkal kerülünk kapcsolatba.

Télen, amikor a tisztán szellemi világ, az ideák világa közel van hozzánk, az angyalvilág is közelebb kerül. Mi történik akkor, amikor felébred a természet? Hogyan iskolázhatjuk ilyenkor az angyalokkal való kapcsolatunkat, hogyan finomíthatjuk, a megfigyelésen, érzékelésen keresztül? Erről beszélgettem Martin Keizer holland művészeti terapeutával, akinek neve waldorfpedagógiai körökben ismerősen cseng, hosszú évek óta Magyarországon él és dolgozik.



- Az emberek gyakran összetévesztik az angyalokat az elemi lényekkel, például a növények környezetében élő tündérekkel, és másokkal, a levegő, a víz, a tűz meg az ásványok lényeivel.

- Pedig nagy a különbség közöttük. Amikor a tűz, a víz vagy a levegő elemről beszélünk, azok abszolút az elemek, és nem angyalok. Az elemi lények az elemekben, a földben, a levegőben, a vízben vagy a tűzben nyilvánulnak meg. Az angyalok közvetítők a szellemi és az érzékelhető világ között. Magasabb szinten vannak, nincs annyira intenzív kapcsolatuk a földdel. Rudolf Steiner összefoglalása szerint a szellemi lények hierarchikus rendben helyezkednek el, ezek között az angyalok a legalsó, a 9. hierarchia lényei. A többi lény neve nem angyal, más elnevezésűek, mert, bár átmenetekkel, éles határ nélkül, de még magasabb szinten működnek. A fejlődés során az angyalokból arkangyalok lesznek és a többi hierarchia is így lép tovább. A földi életben, mint mikrokozmoszban, a makrokozmosz tükröződik, tehát itt is besorolhatók a lények hierarchiába: közülük a legmagasabb fokon lévő szellemi lény az ember, egy fokkal lejjebb van az állat, majd a növény és az ásvány. Az elemi lények érzékfeletti lények, mondhatnánk úgy, hogy a mi földi világunkhoz közeli szellemi lények.

- Az utóbbi időben kinyílt az ezoterikus világ, sok információ hozzáférhető. Egészen hétköznapi, konzum szinten is foglalkoznak az angyalokkal. Az emberek pedig várják a csodát, és meg is kapják…Miért van ez az éhség?



- Mert hiányoznak az angyalok, és hiányzik a segítségük. A mai ember szinte egyáltalán nem figyel arra, hogy tudnának segíteni, és akkor nem is tudnak. Az angyalok várják, hogy keressük őket. Mégis felébredt az igény az angyalok iránt, de a mai ember elsősorban csak nagyon fizikális szinten keresi őket, amely a különleges tapasztalatok izgalmas, szenzációs interpretációiban nyilvánul meg. 

- Azonkívül, hogy intellektuálisan foglalkozunk a témával, például olvasunk róla, mit tehetünk még annak érdekében, hogy érzékenységünk növekedjen?

- A természet megfigyelése az egyik módszer. Próbáljunk ránézni a természetre úgy, hogy ne csak az anyagi szintet érzékeljük. Ez a képessége az embernek valamikor megvolt, de eltűnt, és újra kell tanulni, gyakorolni. Ne csak úgy nézzünk rá, mondjuk egy muskátlira, hogy kielemezzük, milyen anyagokból áll, milyen a kémiai összetétele, hanem, próbáljuk meg érzékelni, mi az, ami sugárzik belőle. Hasonlóan, mint amikor festünk, és próbáljuk színekben megragadni a modellt, nem pedig formában; hanem azt próbáljuk megragadni festés közben, hogy mit, hogyan érzünk. Ha sikerül, mögötte megjelenik a szépség, a jóság és a valóság, amik a megragadhatónál magasabb minőségek, kategóriák. Amikor ezzel foglalkozunk, lehet érezni, hogy nem csak kémiai működés, nem csak a festék és a víz együtthatása ez, hanem valami más is reagál az elemek által.

- Ezek az elementáris lények?

- Igen. Az egyik megközelítés szerint a természet mögött megérezhetjük, hogy léteznek a szellemi világ és az elementár világ lényei, amelyek szintén a szellemi világhoz tartoznak, csak földközeliek. Hogyha ezekhez a természet szemlélése által intenzívebben tudunk kapcsolódni, ugyanazt érezhetjük, mint ami ott van, hiszen a makro- és a mikrokozmosz tükörképei egymásnak. Ez az egyik lehetőség.  Aztán például, amikor nem csak úgy, az edzés kedvéért futunk az erdőben. Nem csak azért, mert ezt akarjuk, ez a cél, és milyen jót tesz a friss levegőn edzeni. Ha lélektelenül futunk, vagy sétálunk, és nem adjuk át magunkat a környezetnek, nem töltődünk fel igazán. Milyen más az, amikor egy fenyőerdőben sétálunk és mennyire más, amikor egy lombos erdőben!? Teljesen más a fény, a levegő, a talaj minősége. Lehet érezni, hogy nem csak a fák miatt, hanem van valami többlet, és bennünk is változik a hangulat, az pedig már nem teljesen földi. A tiszta érzés kétlaki, a fele földi, a fele érzékfeletti. Másképp fogalmazva: a látvány, az ízlelés, szaglás fiziológiailag ide tartozik, de van lelki, élményszerű oldala is.  Amikor például meglátsz egy szivárványt, az első pillanatban rácsodálkozol: „haaa-ahhh” – „mondja” az ember, ami egy hirtelen belégzéssel és kilégzéssel, sóhajtással jár, de ez már nem földi. Ez az érzés, az öröm első pillanata. Egy pár perc után már eltűnik ez a csoda bennünk is, de ilyenkor lehet érezni, hogy milyen: nem kell megmagyarázni, hogy működik a nap és a víz, a felhők, hanem inkább átadjuk magunkat az élménynek, áhitatnak. Közben ilyen kérdések merülnek fel, hogy: Mi az? Miért van? Ki találta ezt ki?  Miért kell ez nekünk? Miért történik ez bennem ilyenkor?



- Szóval, szerinted minél többet csodálkozunk, annál jobb?

- Így van! A mindennapi életben rácsodálkozhatunk bármire: Amikor főzöl és vágsz egy szelet répát, és látod azokat a finom ásványi formákat benne – Jé, ugyanaz, mint az ásvány?!… Hagyni kell, hogy felmerüljenek ezek a kérdések. Nem kell rögtön okosan megmagyarázni, hogy igen, ez azért van, mert vegytanilag ilyen és olyan. Tudjuk, mégis hagyjuk nyitva. Hogy is van ez? Hagyjuk a kérdéseket csak úgy, válasz nélkül. Nem kell keresni magyarázatokat. Ez az egyik lehetőség a szellemi világ megtapasztalására.

- Tehát meg kell őriznünk magunkban a gyermek nyitottságát, mintha éppen most látnánk először valamit… És felnőttként, az emberek közti kommunikációban, együtt létben hogyan alakul ez a viszonyulás?

- Az első lépés lehetne, hogy gyakoroljuk ezt a fajta természetszemléletet. Szóljon a találkozás elsősorban személy szerint rólunk, és a természetről, a kettőnk kapcsolatáról, arról hogy mit mond nekem? Ugyanígy tekinthetünk elvontabb dolgokra is, például a vallásszabadságra. Szemléljük elfogulatlanul, hogy ki, mit gondol. Nem is a vallásról van szó, hanem arról, hogy ki miben él. Az elfogulatlan rátekintéskor nem kell megmagyarázni semmit, nem kell vitatkozni, csak elfogadni, hogy ez így van. Az előbbi természetszemléletet kell áthozni ide. Gyakoroljuk úgy, hogy csak hagyjuk, hadd fejtse ki a másik a véleményét. Próbáljuk objektívan figyelni, ne vitatkozzunk rögtön vele, ne mondjuk, hogy ez szerintem nem így van, szerintem így nem jó. Az objektív, elfogulatlan elfogadás, az a vallásszabadság. Ha erre képesek vagyunk, közelebb kerülünk egymáshoz, így tudunk igazán mély érdeklődést mutatni a másik ember iránt. Megkérdezhetjük, te hogy gondolod ezt vagy azt, milyen életformában, hogyan élsz, milyen vallást követsz? Miért? Mesélj róla! Hogy van ez? Más? Mégis hasonló? Közvetlenebb kapcsolatot építünk - és így tudunk egymásnak segíteni, ahogyan az Őrangyal, vagy a Védangyal segít. Amennyiben igazi érdeklődést mutatok a másik mélyebb dolgai iránt, ha tudom, hogyan árnyalódik az ő problémája, és mire van szüksége, akkor tudok igazán segíteni neki. Azt gondolom, ha ezzel intenzíven foglalkozunk, nyitottabbak leszünk, nem pedig feszültek a saját testünkben, vágyainkban, a magunk impulzusaiban, meggyőződéseiben. Nyitott lesz a világ, mi is lazábbak leszünk, és így igazán tudunk kapcsolatot teremteni. Ez egy angyal-minőség, és az ember feladata, hogy az angyal minőséget megközelítse. Az objektív érzékelésben lazábbak vagyunk a testünkben, és akkor tudunk találkozni az angyallal.

- A régi korok emberei nem voltak ennyire intellektuálisak, fizikálisak, nem éltek hangsúlyosan csak testben, ezért még könnyebben tudtak kapcsolatot teremteni az angyalokkal.

- A mai ember erőteljesen a testében, a fizikai világban él. Ennek az oldását gyakorolhatjuk például azzal, hogy próbálunk a világra nyitni: no, tényleg, milyen érdekes, többféle filozófiai irány és többféle vallás is van! Sokféle érdeklődés, ideák léteznek. És amikor ezt próbálod csak egy kicsit beszívni, - mit jelent ez, mit akarnak ők, hogy van ez? - és nem akarsz rögtön konfrontálódni, véleményezni, visszautasítani, akkor nagyon gazdag lesz a világ, érzés szinten. Mert tudok egy kicsit kapcsolódni minden irányban, mert nem határolom el magamat és a másikat se, hanem kinyitom magam a világra, és így én is szabadabb leszek. Ebben van az igazi lélegzés.



- Munkád során, a terápiában is így működik a beszélgetés?

- Igen. Ha úgy állnék hozzá, hogy ez a te problémád, te „hülye” vagy, miért nem csinálsz mást miért alakult így az életed? - akkor nem arra figyelnék, hogy honnan jön ez a probléma és mit jelent az életedben. Nyugodtan meg kell hallgatni a másikat, és akkor jönnek az első információk. A beszélgetőtárs képes megmutatni, hogy igazából milyen, és azt is, hogy jó ez így, ahogy van. Ha a terapeuta nem engedi őt ilyen mélységben megnyilvánulni, nem is tud segíteni. Vélemény nélkül, objektívan tudom, hogy ő ilyen, és ez az ő dolga, oké. Az igazán mély lényeg, az alap, számomra az, hogy szabad neki betegnek lennie. Mindenki lehet beteg, és szabad is mindenkinek, amikor az élet folyamata ott tart, hogy most betegnek kell lennie. Furcsán hangzik talán, de az ember fél kimondani, hogy ilyen lettem. Az emberi kapcsolatokban az első lépés, hogy szabadságot kell keresni az emberek között. Én ilyen vagyok, te olyan vagy. Te mesélsz a terápiában, hogy mennek a dolgaid. Hogyha ez jól működik, én, mint terapeuta, tudok mélyebben érdeklődni, hogy neked mi fontos, mit kell tennem, hogy segítsek. A segítés mindig három szinten történik, - test-lélek-szellem, vagy gondolkodás-érzés-akarat szinteken -, és közöttük fontos a közép, az átmenet. Amikor nem tudok objektívan érdeklődni, olyan módon, ahogy tanultam és gyakoroltam a természetben, nem leszek képes áttenni az emberi kapcsolatba segítő szinten, akkor soha nem tudok igazán érdeklődni, hogy neki, vele mit kell tennem. Ez a folyamat kozmikus törvényként működik bennünk, amit az angyalvilágban is lehet sejteni. Másként fogalmazva az Atya-Fiú-Szentlélek hármasságáról van szó, az egyik vezet a másik felé. Az Atya után jön a Fiú, Jézus, utána meg a Szentlélek, pontosabban a Szentszellem. A mindennapi világban az emberek is próbálják ezt a három lépést megtenni, de nem tudatosan… Persze, ha valakinek adok egy rózsát, akkor általában mindenki rácsodálkozik: ahh, de szép! Itt már működik valami ebből a nyitottságból, de tudat alatt.

- Miért, mi van abban, ha adsz valakinek egy rózsát?

- Ugyanaz, mint amikor hirtelen meglátsz egy szivárványt. A legelső reakció az, hogy: Ó, de jó! De amikor már öt perce nézed, akkor már egy kicsit felületesebb lesz. Újra és újra szükségünk van az első rácsodálkozás állapotára! Egy finom kávéból az első korty, nagyon finom! Az utolsónál már nem érzed annyira ezt a revelációt. És így van az illattal is.

- Hogyan lehet ébernek maradni ezekben a működésekben?

- Működik ez az első mély kilélegzésben, de amikor nem tudatos, nem keressük újra. Skóciában például mindennap annyi szivárványt láttam állandóan és újra keletkezni, meg elmúlni percek alatt, hogy egyszerűen már számítottam rá. Na, hol van már? Nem jön! Ilyenkor érdemes más irányba fordulni, aztán másképp ránézni. Szóval a szivárványokkal volt egy ilyen élményem Skóciában. Állandóan ez a rácsodálkozás, haaa-ahhh! annyira egészséges a lélegzésnek! A lélegzés a lélek működése. Lélegzéskor a lélek kirepül, mintha angyal repülne. Egy hirtelen be és kilégzés, haa, jajj de jó! Amikor viszont a hirtelen belégzés bennmarad, az az ijedtség, - olyankor az ember visszatartja a levegőt. Ebből a szempontból az angyaltéma elősegíti az egészséget. Egészségesebbek leszünk, ha találkozunk ilyenformán az angyalokkal. Ez a következő lépés itt a földön. Számunkra terápia, ha az inkarnációban nem még mélyebbre merülünk, hanem tudatosan keressük a láthatatlan világot. Viszont nem kifelé kell fordulni, hanem a lelkünk mélyére, ahol az érzések működnek. A saját érzésben, gondolkodásban és az akarati aktivitásban is feladatunk mélyebbre ásni. Ha kívül keressük az érzékfelettit, csalódhatunk; nem biztos, hogy kint tisztán látható, nem biztos, hogy jól tudjuk interpretálni. Ugyanaz a helyzet ezzel is, mint az aurák esetében. Valaki direktben elmondja neked, hogy az milyen. Hát lehet azt? Neki olyan, nekem meg amolyan! Mindenki másképp beszél az angyalokról is, talán teljesen más szavakat használsz, mint amiket én használnék. Úgysem lehet teljesen megmagyarázni saját tapasztalatunkat, mert ez egy láthatatlan világ, ahol ugye szavak sem léteznek...



- Azért jobb ezeket az információkat a művészetből megkapni?

- Talán, mert ott többféle irány interpretálható, érzékien is megfogható. A műalkotás minden befogadó számára szabadon hozzáférhető, mindenki más elképzelést, érzést élhet meg. Például, ha neked a puha fogalmához a gyapjú tartozik, nekem meg a párna, akkor az más téma. A párnára feküdni vagy ülni lehet, a gyapjú, az más is lehet, nemcsak anyag. Amikor neked a puhaságról a korai emléked a gyapjú, a hozzákapcsolódó illattal, nekem meg egy műanyag plüss állat, akkor nem másról beszélünk, de a gyapjúba mégis bele lehet képzelni az angyalt, a plüss állatba nem annyira talán.

- Abba valami kis gonosz pofácskájú elementárt…

- Így van! Érdekes ez a kérdés, hogy az angyalok meg az elemek, ellentétben vagy máshol vannak… Nagyon az elemekben éltem Skóciában. És amikor az ember intenzíven átéli, nagyon meg lehet különböztetni őket. Nem angyalokat éreztem ott, nem is foglalkoztam ezzel, de az elemek, amelyek a látható világban benne vannak, azok csodák! A felhők is, az állandó színműködéssel. Amikor nincs szivárvány, akkor is annyi folyamatos fény-sötét árnyalat működik, finom színekkel, - és kérdés, hogy én ezt most csak látom, vagy így is van? Hogy van ez? Az ember annyira nyitott és könnyű tud lenni, amikor ezzel foglalkozik! Talán először az elemeknek a lényegét kell keresnünk, ha az angyalokkal akarunk foglalkozni. Az van a legközelebb, a szél, a víz vagy a földi erő, tapintható, a bőrünkkel érzékelhető, - és ami nincs, mégis érzésben megvan, az a lényeg az angyalvilágban! Az az angyalminőség, ami nem levegő a levegőben, ami nem fény a fényben, ami nem víz a vízben, ami nem tűz a tűzben…



- Néhány évvel ezelőtt a Búvár újság természetfotókat közölt, és a címlapfotón egy szélfútta ágon egy angyalformájú jégcsap volt látható. Emlékszem, együtt csodáltuk meg festésórán, az angyalkurzuson.

- Az angyalformájú jégcsap egyrészt a természet törvényei alapján érthető: esik az eső, ráragad az ágra a víz, mínusz hőmérséklet van és fúj a szél. Az elemek: a víz, (az eső), a föld (jelen esetben az ág, ami tart), a levegő (a szél), és a tűz (esetünkben a negatív hő). Megvan tehát a négy elem, és általuk megjelenik egy angyalforma! Mondhatjuk azt hogy beköltözött a jégcsapba az angyal, és megmutatkozott, amíg el nem olvadt. Ő maga a mozgás, a csatorna a fönti és a lenti világ között. Ha görcsösen akarjuk látni, nem érzékeljük, mert az ő területe nem a görcsös akarás. Nem kell direkt keresni. Nyitott, elmélyült figyelemben mutatja meg magát.

(Az interjút Szepesi Dóra készítette, illusztrációk: Martin Keizer)