Üdvözlet az Olvasónak!

Egy évvel ezelőtt született a Makronauta, tavaly március 1-jén jelent meg a bolgtengerben a makronauta.blog.hu. Tevékenységemben új felület, olyan, mintha egy folyóiratot írnék, szerkesztenék, mert ezt a kicsikét folyamatosan „etetni” kell. Itt köszönöm meg technikai szerkesztőtársam és ételfotósom Aschenbrenner Sándor segítségét. De persze nem vagyunk egyedül, ne feledkezzünk meg róla, hogy ez egy nyitott felület, bárki bármikor rátalálhat, hiszen ez a cél, és írhat, kérdezhet, kommentelhet.

December végén a facebookon is megjelent a makronauta, így ez az oldal naponta többször is frissülhet – követői akár egérfordultával választ kaphatnak kérdéseikre. Érdekes, pörgős és izgalmas világ ez, kedvelem a stílust, a műfajt, folyton újul és meglep. Én az újságírást még írógépen kezdtem és élő ember vitte-hozta a cikkeket a riportalany, az újságíró és a szerkesztőség között, aztán meg újságkihordó dobta be a lapot az olvasó postaládájába. Nekem az internet az elképesztő lehetőségek világát tárja ki, egyben türelmetlenné tesz, elkényelmesít, végül, de nem utolsó sorban: rengeteg időt rabol, ha az ember nem tud megálljt parancsolni a netezési kedvének.

Blogban a tenger

Rengetegen írnak blogot, - most csak a táplálkozási és életmód témákról beszélek -, sok remek oldal van és az is feltűnik, milyen jó a stílusuk! Ez nagyon jó, örülök neki! Valaki egyszer azt mondta nekem, olyan az internet, mint egy nagy kuka, sok benne a hulladék, de akár gyémántot is lehet találni benne, csak tudni kell jól keresni. Tetszik a hasonlat! Bárki bármit feltehet – és bárki bármit megtalálhat… A kérdés az, hogyan tudja hasznosítani az információt, amit talál és valóban hasznos-e az a számára. Ki dönti ezt el? Ő maga. Ehhez viszont különös figyelem, erő, szelektáló képesség és akarat szükségeltetik, mert MINDENT ugyebár nem lehet elolvasni, és szerencsére nem is kell, képtelenség.

Még nagyon sok mondanivalóm és annál több receptem van, folyamatosan kísérletezünk és fotózunk, ha pedig hozzászámítjuk, hogy az olvasói igények is irányítanak, akkor (szinte:) a végtelenségig forog majd tengelyén a Makronauta. Köszönöm a figyelmet az észrevételeket, a leveleket – és továbbra is örömmel várom a visszajelzéseket. A születésnap alkalmából hamarosan egy kicsit megújul a blog arculata, tartalmilag kiegészül: interjúkat is szeretnék publikálni. Beszélgetéseket teszünk majd fel, amelyeket olyan személyekkel, gyógyítókkal és tanítókkal készítettem, akik az alternatív gyógyászat és életmód témakörben számomra sokat jelentenek. A beszélgetés műfaját azért is szeretem, mert az soha nem lehet fix, előre eltervezett, menet közben alakul és mindkét fél hozzáteszi a magáét, így lesz egész. Lesz olyan, ami már megjelent máshol is, és lesz, ami itt a bolgon férhető hozzá először. Remélem, mások is örömmel olvassák majd! 

Most pedig következik a lírai utóirat, merthogy elmúlt egy év…

Időről időre eszembe jut Weöres Sándor mondata, amely így szól: „Az életet úgy kell megérteni, mint egy zeneművet.” Sokszor forgattam ezt a gondolatot magamban, örömmel tölt el, mennyi minden van benne! Miért ne foghatnánk fel úgy, hogy az élet ének, különböző hangszereken játszott dallamok összhangzata, modulációk, szünetek és különböző tempókban, ritmusokban előadott dallamok szövevénye – elhaló és újjá születő hangok folyama, élő, zengő, rezgő valóság. Akár egy zenemű; legyen az impozáns kompozíció, vagy egy egyszerű dal!

Mostanában sokat jár az eszemben egy régi Koncz Zsuzsa szám, amit Szörényivel kettesben énekelt. Az a címe, hogy Elmúlt egy év. A dallam körkörösen önmagához tér vissza, szövege a szerelemről, az életről szól, évszakokat idézve: „Elmúlt egy év, hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél, az első rügyező ág, a találkozás, (ááá). Egy év elmúlt, hova tűnt az édes nyár, szép szerelem, a forró éjszakák, ígéretek. Elmúlt egy év, hova tűnt a fáradt ősz, sokszínű táj, a hulló csillagok, a búcsúzás (ááá). Egy év elmúlt hova tűnt a hideg tél, a nagy havazás, a sápadt napsugár, a várakozás? És jön majd még sok-sok év, akire vársz, talán majd rád talál – az élet nem áll meg soha, a végtelen tánc, akárhogy táncolhatsz, csak körbe jársz, szoríts meg jól, ha engem kívánsz, addig szeress, amíg látsz! Elmúlt egy év…”

Ismétlődő ciklusok

Érdemes meghallgatni, úgy az igazi – akár a végtelenségig lehet ismételgetni a versszakokat, jönnek egymás után szép sorjában, akár a mi égövünkön az évszakok. A szerzők, - gondolom Szörényi-Bródy - tudnak valamit! Egyszerű bölcsességet közvetítenek arról, hogyan ismétlődnek a ciklusok az életünkben, kicsiben, nagyban, évszakok, évek szerint, ugyanúgy, mint ahogyan egy dallam ismétlődik, - azonban mégsem ugyanaz, mert ami egy periódussal előbb volt, elhal, így ad helyet az új megszólalásnak. A muzsikát lekottázzuk, vagy emlékezetünkben őrizzük, de csak akkor kel életre, ha életet lehelünk belé, ha „hangot adunk” neki: elénekeljük, vagy megszólaltatjuk hangszeren… Milyen érdekes, a kottafejekhez hasonlóan kicsi és kemény magocskák őrzik a növényvilágban a növény kifejlődésének lehetőségét: ha megfelelő körülmények közé kerülnek (táptalaj, napfény, szél, víz), felébrednek, újjáélednek és növénnyé fejlődnek. A növény a magban alszik, ahogy a dallam a kottában vagy az elektronikus jelekben a hanghordozókban – mindaddig, amíg el nem jön az ideje a megszólalásának, amíg meg nem szólaltatja valaki.

Életünk dallama is így születik, akár minden pillanatban, ha megfigyeljük a folyamatokat. Éghajlatunkon a növények általában csak tavasszal élednek újjá, és ilyenkor mi is fokozottabban érezzük a természet újjáéledő erőit. Mindannyian így vagyunk ezzel, pillanatonként újjáéledünk - elég a lélegzetvételre gondolni, anélkül nem is élnénk: az oxigén régiesen „éleny”… Az emberi lény napjai teltével nem teljesen ugyanaz, mint volt akár aznap reggel, hanem úgy önmaga, hogy állandóan megújul. Ettől élő.