Nem véletlen, hogy diákabraknak vagy diákcsemegének nevezték el a mogyoró, mazsola, csoki keveréket, hiszen az olajos magvakban, az aszalt gyümölcsökben és a csokiban minden megvan, ami a tanulási kedvet felpörgeti.
Agyvitaminok
A gondolatok bevésését a foszfor segíti elő, és ezt elegendő mennyiségben a teljesértékű gabonából készült ételek, tészták, péktermékek tartalmazzák, ezen kívül az olajos magvakban is megtalálható. Nassolásra aszalt gyümölcsökből, pirított olajos magvakból saját magunk tetszés szerint készíthetünk rágcsálnivalót. Olajos magvak még: mandula, diófélék, tökmag, napraforgómag és szezámmag. Hogy rágni kell ezeket, az csak jót tesz, ez is élénkíti az agy vérkeringését.
Ha azt szeretnénk, hogy koncentrációnk és gondolkodásunk a topon maradjon, és ne fáradjunk el hamar, töltsük fel ásványi anyag raktárainkat. A vas jelenléte szintén hatékony a gondolatok képzésénél. Jelentős vasforrásaink a mák, a zöld főzelékek, a csalán (teának), az algák, például a hiziki, amelyben tízszer annyi a vas, mint a spenótban. Ezeket megfőzve salátába, levesbe, zöldségételbe keverhetjük.
Az ásványi sókkal is összefügg a gondolatképzés folyamata, ezek legkedvezőbb állapotban a gyökérzöldségekben találhatók meg, például a nyers répában és más gyökeres főzelékekben. A burgonyaételek azonban elálmosítanak és tompítanak. (Nem tudom mi az alapja annak a mondásnak, hogy „minél butább a paraszt, annál nagyobb krumplija van” – mindenesetre a melléknévfokozást ezen a példamondaton tanultuk német órán a gimnáziumban!:)
A gyümölcs frissít, a zöldség tisztít, a gabona táplál
Hogyan segíthetjük még a gondolkodást, a koncentrációt? Az agy és az idegrendszer működőképességét a cukoranyagcsere befolyásolja. Alapvető tévedés lenne azonban, ha mindent jól megcukroznánk! Az izolált (fehér) cukor nem képes maradéktalanul lebomlani. A káros bomlástermékek, salakanyagok zavarják az idegrendszer anyagcseréjét, amelynek következtében idegesek leszünk, nem tudunk koncentrálni, nyugtalanok, agresszívek is lehetünk. A cukorból hiányzó aneurin, a Bl komplex vitamin a teljes értékű gabonákban van meg, így a gabona alapú táplálkozás biztosítja a megfelelő cukoranyagcserét, a legjobb energiaforrás az összetett szénhidrát, vagyis a teljes értékű, egész szemes főtt gabonaétel, vagy a teljes őrlésű lisztből készült kenyér, sütemény, müzli. Ajánlott: olaszos ételek, durumtészták – ezeket egyébként is kedveli a tanulóifjúság.
A cukor helyett ajánljuk az árpamalátát, a rizsmalátát és a természetes édességű gyümölcsöket, zöldségeket, az aszalt gyümölccsel édesített gabonaételeket, teljes őrlésű lisztekből készült tésztákat. Míg a fehér cukor hatása a szervezetre rövid távon érvényesül, addig a gabonafélék hosszú távon adnak táplálékot az idegeknek, és stabilizálják a vércukorszintet.
A nyers gyümölcsök, gyümölcslevek frissítenek – az illatos, fűszeres teák úgyszintén. Párologtathatunk is valami élénkítő illóolajat, gyakran engedünk be friss levegőt a légző gyakorlatokhoz.
Az optimális vérkeringéshez, a tápanyagok felszívódásához elengedhetetlen a testmozgás!
Tanulás közben ne csak evés miatt álljunk föl az asztaltól, nyújtózzunk, mozogjunk is egy kicsit: legjobb a tempós séta friss levegőn, de a szobában is jógázhatunk, megmozgathatjuk elgémberedett tagjainkat. Gondoljunk arra is, hogy a szellemi munka gyakran annyira felvillanyozza az embert, hogy nem is kíván enni. Az érzékszerveinken keresztül is táplálkozunk, egy étel is lehet színes, kellemes látvány, de egy jó zene is aktivizál, felhangolhatja a kedélyünket.
Táplálkozás és tanulás
Hogy a táplálkozás mennyire nem csupán anyagi, hanem szellemi gyarapodás is, azt hadd szemléltessük a következő gondolatsorral.
A táplálék feldolgozása hét fokozatban történik, és ugyanez a hét funkció működik a tanulás folyamatában is:
1. (be )légzés, vagyis evés, amikor az idegen anyagot visszaemeljük az anyagba.
2. melegítés, saját szintre hevítés.
3. emésztés, a maga módján szétszedi az ember az anyagot, rendezi.
4. kiválasztás, amikor az ember individualizálja, magáévá teszi.
5. az anyag megtartása
6. amikor „megnő”, kitágul benne az anyag.
7. reprodukció, amikor a folyamat eredményeképpen újat produkál.
Kommentek