"Főztem lecsót, nem kérsz?

Köszönöm, talán később. Nem dolgozunk előbb a könyvön?

Ja, persze. Csinálok teát." – így indul a könyvben Koncz Zsuzsa és Zöldi Gergely fotókat kísérő beszélgetése, amely végig ilyen közvetlen, egyben lebilincselő. A nemrégiben megjelent csodálatos fotóalbum nézegetése, olvasgatása közben végigkísérhetjük a művésznő pályáját, és a dalaival átszőtt saját évtizedeinket is. Számomra óriási élmény ez Az Album! Jó szívvel ajánlom mindenkinek, ajándéknak is nagyszerű!*

Az Album megjelenése kapcsán nagy örömömre interjút** készíthettem Koncz Zsuzsával, amelyből felidézek néhány részletet: 

Koncz Zsuzsa nevét és hangját mindannyian ismerjük. Pályája töretlen. Szépség, hitelesség, minőség jellemzi őt magát és művészetét. Dalainak mondanivalóját talán az „Élünk és meghalunk” fejezi ki leginkább, ám emellett ott van például a „Micimackó”, hogy lássuk, nem kell azért annyira véresen komolyan venni az életet. Komolyság és közvetlenség jellemzi ezt a csodálatos Albumot is.

Valóságos ajándék a rajongóknak ez a sok szép fotó! Melyik a kedvenc képe?
 
Ó, hát ilyen nincs! Ez olyan, minthogyha azt kérdeznék, hogy melyik a kedvenc dalom. A bánat tudja, egy csomó van. Miközben nagyon kritikus vagyok önmagammal, meg a fotókkal is, amiket kézhez kapok a fotósoktól, azért látom, hogy ezek között van egy csomó nagyon jó. Nem szoktam nézegetni őket, de néha rácsodálkozom, amikor kezembe kerül valamelyik. Tudtam elméletben, hogy nagyon sok a jó kép ezek között, de más, amikor az ember hosszú idő után, újra megpillant egy ilyet.
 
Önt nagyon jól lehet fényképezni, színpadon és azon kívül is. Tetszett, amikor azt mondja a könyvben, hogy Bágyoni Géza énektanárától tanulta meg, hogy egy énekesnél a hang egyedisége fontos érték, de a siker záloga az, hogy az előadó erős színpadi jelenség legyen.
 
Akkor elég kevéssé fogtuk fel valójában, ez mit is jelent, de valamitől én megjegyeztem. Ma már nagyon markánsan látszik, hogy a személyiség kisugárzása sokszor áthidalhatja – adott esetben – azokat a fizikai hiátusokat, vagy a szépségbeli hiányosságokat, amik óhatatlanul léteznek. Nem mindegyikünk tökéletes, nem mindegyikünknek tökéletes a felépítése, nagyok a különbségek ember és ember között. Van, aki egészen egyszerűen megszépül például attól, ha kimegy a színpadra, és énekelni kezd. Ezt egyébként magyar előadóknál, közeli kollégáknál tapasztaltam meg szinte kézzel foghatóan is – olyan kollégáknál, akikkel régóta ismerjük egymást – hogy egészen más emberek a színpadon, mint a közös hétköznapjainkban. A zene sokat hozzáadhat a személyiséghez, sok mindent áthidal a kifejezőerő.
 
A külső adottság nagy szerencse, de gondolom az is, hogy mindig megtalálta azokat az alkotótársakat, akikkel nagyon jól tudott együtt dolgozni. A színpadi jelenlétre visszatérve, mondja a könyvben, arra kell vigyázni, hogy folyamatosan működjön a kicsit mágikus kapcsolat a színpad és a nézőtér között. Ezt hogyan lehet elérni?
 
Nem tudom. Erre nincs recept, de ez olyasmi, mint egy áramkör a színpad és a nézőtér között. Attól is függ persze, hogy az a bizonyos előadó vagy zenekar, vagy egyáltalán az a zene, le tudja-e kötni a hallgatóságát. Ha igen, akkor válik a nézőtér közösséggé és születik meg az a bizonyos áramkör, amelyet a színpadon álló előadó ösztönösen érez.

*A könyv az alábbi linkre kattintva megrendelhető: https://www.lira.hu/hu/konyv/muveszet/koncz-zsuzsa 

**A teljes beszélgetés megjelent az Új Könyvpiac szeptemberi számában és az alábbi linkre kattintva is elolvasható, lefelé görgetve a negyedik interjú: http://azolvasasejszakaja.hu/interjuk-2018