Ez a címe Tejeda Erika Anna festőművész kiállításának, amely november 25-ig naponta 11-19 óráig látható a Paloma ház félemeletén, egy iparművészeti boltban. (Budapest, Kossuth Lajos u. 14-16, ahol az Auguszt cukrászda is van)
Amikor Erika megkért, hogy nyissam meg a kiállítását, benyomásokat kezdtem felidézni a macskáról. Emlékszem, kisgyerekként teljesen természetes a találkozás egy másik lény teljes valóságával, így a macska, testi-lelki lényével is. Szépsége, öntörvényűsége már akkor megragadott. Nagymamámnál volt macskám, több is, fekete, foltos, csíkos, és nekem a csíkos volt a kedvencem. Nagyon tetszett, hogy a fején is vannak csíkok. Később hallottam, hogy bizonyos források szerint Buddhának volt macskája és gyakran simogatta, így az öt csík, ami a csíkos macskák fején látható, Buddha ujjainak a nyoma. Így simogassunk ezután macskát!
Mielőtt a festőt bemutatnám, a macskák régmúltba nyúló szimbolikájáról szeretnék egy kicsit beszélni. A Szimbólumtár című könyvben bővebben olvashatunk erről, csak néhány részletet ragadnék ki: A macska: ragadozó emlős, a házimacska a macskafélék legkisebb testű tagja. Szimbolikája sokrétű, pozitív és negatív értelemben egyaránt szerepelhet. Annak a képességnek köszönhetően, hogy sötétben is jól lát, az éleslátás, a belső látás megtestesítője. Az éjszaka, a titkos tudás állata. Alapvetően feminin, lunáris természetűnek tekintik. Egyiptomban különösen mély tisztelettel övezték, egyike azoknak az állatoknak, amelyeket mumifikáltak. Básztet, a szerelem és a termékenység istennője macska képében jelenik meg, így az állat áldás, a védelem és az anyaság jelképe. Básztet a sötétség kígyójának legyőzője, Ré, mint „Nagy Kandúr”. A kereszténység általában negatív vonásait emeli ki, a lustaság, a kéjvágy kifejezője. A fekete macska démoni erők, a szerencsétlenség, a halál, a Sátán megtestesítője. A nyugati kultúrában erotikus szimbólum, legyen szó akár nősténymacskáról, akár kandúrról. Mint a megismerhetetlen titok és megmagyarázhatatlan mélysége ismerője, gyakran társa a tudósok magányának (például Arany János: A tudós macskája). Igen összetett jelentése Bulgakov A Mester és Margarita című regényében a nagy fekete kandúrnak, Behemótnak, aki Woland (Sátán) kísérőjeként a démoni erőt képviseli, és az átváltozás és a csalás mestere. Baudelaire: A macska című versét is megemlítem, de inkább Weöres Sándortól idézek, aki mint az életerő megtestesítőjét írja le Fekete kandúr című versében; ebből egy részlet:
„Állat-lényének deleje / akár őserdő ereje// Mint fűből szűrt tea, áthat pezsdítő árama. // Tappancstól fülig fekete, / bundája, bajsza, termete, // de arcából süt élesen / kerek két citromszínű szem, // s az élő sötét vánkoson / ezüstös fényhullám oson.”
Erikáról néhány mondat:
1983-ban született, édesanyja magyar, édesapja perui. Korábbi festményein látszik, hogy érdekli a dél-amerikai világ, ez nemcsak témában hat a képeire. Például az itt látható Tukán madárról elmondta, hogy a groteszk megjelenése, a nagy csőre meg a színei ragadták meg.
Erika Egerbe járt rajz- vizuális kommunikáció szakra, utána majdnem egy évet kint töltött édesapja családjánál Peruban, Limában illetve Venezuelában. Ez meghatározó volt életére nézve, mélyebben megismerhette azt a kultúrát, tetszett a miliő, a hangulat, az életstílus. A festés a főiskolai évek alatt kezdte érdekelni és kint, Peruban is járt egy rajziskolába. Ezután végezte el a spanyol tanári szakot Szegeden. Most a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban tanít.
A kiállított képek olajfestmények. Miért ilyen kicsik? Erika mesélte, hogy régebben volt egy megalomániás korszaka, úgy érezte, az mutat, ami nagy méretű, azzal fejezi ki legjobban magát. Egészen idáig inkább nagyobb képekben gondolkodott, és az eddigi művei inkább líraibbak és van bennük egy rejtett mondanivaló. Most váltás történt: átcsapott a másik végletbe, a témát is leegyszerűsítette. Ezek a képek első ránézésre egyértelműek, konkrét témát dolgoznak fel. Azt gondolta, hogy egy mindenkihez közel álló, megfogható témán keresztül közelebb lehet vinni a művészetet az emberekhez. (A macska mindig közel állt az emberhez, ábrázolása is szokás volt, gondoljunk például a hímzett falvédőkre, a gombolyaggal játszó cicákat ábrázoló festményekre – a témával itt újragondolva találkozunk.)
A téma személyes, a modell, saját macskája, Buta, ez a neve, mert butuska tekintete van (ez a képeken nem látszik…) A macska 4 éve van vele, családtag, sok mindent megéltek együtt, például költözést – most is kertes házban laknak.
Hogyan készülnek a képek? Lefotózza a macskát és a fotók alapján fest – hiszen egy macska sokáig nem tud egy pózban modellt ülni… Megfigyelhetjük, hogy a forma érdekli: a macska annyira összegömbölyíti magát, hogy majdnem összezár, szinte mandala forma alakul. A kifacsart pózok is kihívást jelentenek számára.
Mit szeret Erika a macskában? A légies mozgását, ahogy felugrik, leugrik, hihetetlen helyekre fészkeli be magát, van úgy, hogy végigalussza a napot, ez irigylésre méltó. Öntörvényűséget lehet tőle tanulni, szuverén lény. Itt mondanám még el, hogy Erika évek óta táncol, hastáncot tanult, ami ma már hobbi ugyan, de ebből is látszik, hogy a lágyság, nőiesség, a harmonikus mozdulatok kifejezése fontos számára.
Térjünk rá a kutyaportrékra: Erikának nincs kutyája, de szeretne. A modellek menhelyi kutyák, csivavák. Bennük is lát egy groteszkséget, mint a tukán madarakban, kistestű, fura lények. Portrékat készített, akár az embereknél egyéniségüket próbálta megragadni. Megfigyelhetjük, hogy a macskákkal ellentétben a festményeken a kutyák szeme nagyon kifejező, figyelmet és érzelmeket fedezhetünk fel a kutyaszemekben.
A megnyitó végén még egy zeneszámot hallhattunk, Németh Flóra énekelt, Mezei Bogi gitározott, Cseh Tamás Csönded vagyok című dalát adták elő – ezzel is emelve a kiállítás megnyitó hangulatát.
*Az a megtiszteltetés ért, hogy november 16-án este én nyithattam meg a kiállítást. Az alábbiakban a megnyitóm szövegét közlöm, amelyet Tejeda Erika Anna képei illusztrálnak.
A művész elérhetőségei: erikanna.tejeda@gmail.com, facebook.com/lacatira83
Macskám magánélete és más portrék*
2016.11.18. 13:00
A bejegyzés trackback címe:
https://makronauta.blog.hu/api/trackback/id/tr7511970667
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentek