Amikor elkezdtem a főzőtanfolyamok vezetését, a kisebbik fiam érettségi előtt állt, és egy kis zsebpénz fejében asszisztált nekem. Elmosta az edényeket, előkészítette, tisztította a zöldségeket, segített az aprításban is. Jöttek hozzám az emberek a különböző panaszokkal, és ő hallotta, hogy miket mondok nekik. Akkor itthon mi is makrobiotikusan étkeztünk, de természetesen nem olyan szigorú rendszer szerint, mint a betegek. Egyszer csak azt mondta a fiam:
– Tudod, anyukám, milyen jó, hogy nem vagyok beteg, nekem nem kell olyan szigorúan étkeznem!
Azt válaszoltam neki, igaz, hogy nem beteg, de ha megpróbálná a szigorú diétát, szellemi és testi teljesítőképessége lényegesen megnövekedne. Ebben a korban a fiatalok már szeretnének imponálni a többieknek, és volt az osztályban egy lány, aki tetszett neki... Egyszer csak odajött hozzám és bejelentette, hogy két hétig szeretné kipróbálni a legszigorúbb rákdiétát. Jól van, mondtam. Akkor az egész család így eszik, nem árt az nekünk! Ekkor már három éve makrobiotikusan étkeztünk, és akkor elkezdtük a lehető legszigorúbb diétát. Mi történt? A diéta következtében fiam kevesebbet aludt, frissebb lett, az iskolai feladatok elkészítésére nem fordított több időt, mint azelőtt, ennek ellenére az osztályában a középső vonalból az élvonalba tornázta fel magát. Közepes dolgozatai helyett a legkitűnőbb dolgozatokat írta, a tanár is megdicsérte. Annyira jól érezte magát, hogy megkért, hosszabbítsuk meg a diétát két hétről négy hétre. (Ezt a szigorú kúrát mindenkinek személyre szólóan kell beállítani, tapasztalt tanácsadó nélkül senkinek nem ajánlom.)
* részlet: Szepesi Dóra - Horváth Éva: Boldog szülő, boldog gyermek című könyvéből, a történetet Éva mesélte el
Kommentek