Gondolkoztunk már azon, hogy mit jelent ez a varázsszó? Rudolf Steiner gondolatai szerintem most beleférnek napjaink napfénnyel és szellővel telő hullámázásába, talán időben és térben kitágult tudatunk könnyebben rezonál szófejtésére. Nézzük csak, hogyan magyarázza ennek az ősi szónak a jelentését!
A régi idők embere beszélni mantrikus áldozati szövegek által tanult, mégpedig így...
Az Abracadabra (írjuk így mostantól, ahogy R.S. írja a cikkben) szóban egy önmagába záródó hangzó-képződménnyel találkozunk. Az A egy őshangzó, amit már a kisgyerek is megtanul kimondani. Az A a teljes ember. Semmi sincs az emberi organizmusban, ami ne rezonálna az A-val. A kis lábujjunk hegyén is érezzük; ez a gyermek első totális érzése. Az A hangzó így lett azoké, akik az emberi teljességről valamit megsejtettek. A B az emberi burkot fejezi ki, a házat, amelyben lakik. A csiga még tud a házával együtt haladni, az ember nem. A helyváltoztatás még nincsen benne az A-ban. A: az egész ember. Ab: az ember a házával együtt. Abr: az ember a házával együtt halad. Abra: az ember haladt a házával együtt és újra kibújik. Abrac: Az ember haladt a házával együtt, kibújt és meghatározza magát, mint ember. Az A azért jön elő mindig, újra, hogy még mindig ember maradjon. Abraca: Bemutatja magát, mint ember, és úgy érzi magát, mint ember. Abracad: láthatóvá válik más emberek számára. Abracada: önmagára mutat. Abracadab: a másik embernek is megvan a maga háza. Abracadabr: a másik ember is halad a házával együtt. Abracadabra: ő egy olyan ember, mint én vagyok. Az ősnyelv értelmében Önök is mondhatják: én, mint ember érzékelem magam a házamban, haladva, és érzékelem a másik embert is, amint a saját házával együtt halad. Együtt vagyunk mi egy ember, mint ahogyan ő van. (Ezt úgy értelmezem, hogy emberségünk, emberi mivoltunk közös. a ford. megj.) A hangzók variációjában ezt találtam, amint azt kifejtettem. Megtudhatjuk tehát, hogy nemcsak a szervek működéséről van szó, hanem arról, hogy a hangzók formálásával az ember magát a beszédet tanulja meg.
* Rudolf Steiner írását a Das Goetheanum 2016 április 22-i számában találtam, és fordítottam le, ők innen vették: GA 282. Akik nem szoktak hozzá Steiner stílusához, nehézkesnek tűnhet a szöveg, ám javaslom, próbáljanak meg nyitottan közel kerülni a mögöttes tartalomhoz. Aki tudja, fordítsa le jobban, nem bánom!
Kommentek