Az Élettitkok végre egy világos és nagyon szórakoztató könyv azoknak, akik meg akarják érteni az élet első ránézésre kusza szerkezetét, és azoknak is, akik változtatni akarnak rajta. A szerző Ranjeet Singh Dillon, jómódú szikh kereskedőcsalád sarja, sikeres üzletember, Magyarországon él. Könyvében az életünket átható spiritualitásról, saját tapasztalatairól mesél.

Most olvastam egy hírt: 2,1 millió dolláros filozófiai kutatás indul a Chicago Egyetemen, hogy megkeressék az élet értelmét. Úgy látszik, ez a kérdés örök.

Örök kérdés volt, örök kérdés marad. Ugyanis sem egy társadalom, sem egyvalaki nem tudja megmondani, mi az élet értelme, mert ez személyre szabott. Nekem ez az értelme, önnek az, másnak meg másvalami. Aztán ez mindig változik is, nekem ma nem ugyanaz, ami tegnap volt, és holnap megint más lesz. Nyilván össze lehet foglalni, mik az indokok, a mozgatórugók. Az ember először a túlélésért hajt, és ha ez megvan, az élete értelmét, értékét akarja megtalálni. Az élet értelme mindenkinek más és minden helyzetben más. Ismeri a híres indiai guru történetét, aki kiment Amerikába és meghirdette, hogy megmutatja a nirvánához vezető legrövidebb utat? Egyetlen feltétele volt, a jelentkezőknek bizonyítaniuk kellett, hogy rendelkeznek egymillió dollárral. A sajtó rögtön felfigyelt a hírre, megkérdezték tőle, miért adott ilyen feltételeket, a pénznek egyáltalán mi köze van a nirvánához? A guru válasza egyszerű volt, azt mondta, akiknek nincs pénzük, még abban a hitben élnek, hogy ha lesz, akkor boldogok lesznek. Azok, akiknek van, már tudják, hogy a pénztől nem lesznek boldogabbak. Nem egyszerűbb azokkal, akik ezen a kérdésen már túl vannak? Ez így van! Akinek nincs pénze, azt hiszi, a pénz az élet értelme, akinek nincs gyereke, annak a gyerek az élet értelme, ha háza nincs, akkor a ház. Mindenkinek mindig mást jelent. De valójában micsoda az élet értelme? Spirituális szempontból azt mondhatjuk, hogy a lélek szabadsága. Az a fajta tudatállapot, amivel az ember a fizikai élet börtönei, kényszerei fölé tud emelkedni. Ezek az öt szenvedély, vagyis a vágy, a düh, a kapzsiság, a ragaszkodás, és a gőg. A fölülemelkedés nyilván nem megy egyik percről a másikra, mert állapotaink a fizikai életben állandóan változnak, de ha sikerül, szabadabbak vagyunk. Az élet értelme nekem azt jelenti, hogy tudok-e szabadabban élni, képes vagyok-e élvezni a jelent, megélni a pillanatot. Tulajdonképpen akkor vagyok szabad, ha nem a félelem, hanem a szeretet irányítja az életemet.

Ezt a gondolatot egy szép képben fogalmazta meg a könyvbemutatón: a mocsár közepén kinyílik egy szép lótuszvirág.

Ez az élet értelme! Állandóan azt gondoljuk, hogy a világot meg kell változtatni. Attól szenvedünk, hogy ez nem jó, az nem jó, életünk azzal megy el, hogy harcolunk a mocsár ellen. De a mocsár nem tud megszűnni, mert a Kali-juga világkorszakát éljük. Az aranykor, az ezüstkor, a bronzkor után most a vaskorban élünk, az indiai filozófia Kali-jugának hívja. Ennek az a lényege, hogy ez a mocsár nem változik, de minden egyes léleknek lehetősége van rá, hogy lótuszként fölül maradjon.

Ez egy beszélgető könyv, Salinger Richárd kérdez, ön válaszol. Hogyan találkoztak össze?

Közel laktunk egymáshoz, egy étteremben ismerkedtünk meg, sokszor beszélgettünk. Egyszer rákérdeztem, mivel foglalkozik, mondta, hogy könyvíró, nem vettem komolyan. Pár hónap múlva újra találkoztunk, megvitattunk egy-két spirituális kérdést, elmondtam a véleményemet és tetszett neki. Akkor merült fel, mi lenne, ha könyvet írnánk.

Nagyon jó a stílusa, fontos, hogy egy ilyen komoly témát, mint a spirituális törvények, oldottan, szórakoztatóan dolgoz föl.

Az is célunk volt, megmutatni, hogy a spiritualitás nem a templomba való. Nem a brahminok, nem a rózsakeresztesek különleges joga, hanem minden egyes emberé. Tudatosan, nem tudatosan, de lélekben mindenki foglalkozik vele, mert minden egyes létező lény, spirituális lény. Aki már ott tart, hogy igénye van rá és akarja, foglalkozik vele.

Azt mondja magáról, nem szent ember vagyok, hanem elégedett, kiegyensúlyozott, ember. Az egyensúly kérdése sokszor előjön a könyvben. Miért?

Szerintem az a fő lényeg. Szokták mondani, hogy valaki pozitív ember vagy negatív ember, pedig nem ez a lényeg, hanem a semlegesség. A pozitív is egy állapot, meg a negatív is, de a cél az egyensúly, a semlegesség állapota, mert abban van a spirituális szabadság. Sokan tévednek; attól hogy én mindig pozitívan állok hozzá a dolgokhoz, még nem biztos, hogy szabad vagyok. A semlegesből, mint az inga, ki tudok lengeni, és újra vissza térek. Senki ne higgye, hogy Jézus vagy Buddha mindig egyensúlyban voltak. Ha ott ültünk volna velük, nap mint nap, láttuk volna, hogy ők is elvesztik az egyensúlyukat, bár erről nem írnak a szent iratokban. Természetes, hogy kibillenünk, a szabadságunkat az dönti el, mennyi idő alatt érkezünk vissza az egyensúlyba.

Az a példa is nagyon tetszett, hogy ha a Himaláját körülállnák az emberek, mindenki másképp látná, de attól az még ugyanaz a hegy maradna.

Így van! Nem láthatjuk még egyszer ugyanolyannak, mint egy másik ember, mert annak a léleknek a több százezer élete az az ő tapasztalata és azokon keresztül lát. Másvalaki nem rendelkezik ugyanezekkel a tapasztalatokkal. Egy másik példa: amikor a fényt megtöri a kristály, különböző színű fények jönnek ki belőle, de az a fehér fény mindig ugyanaz. A kristály, a lélek, mindig ugyanaz, én ugyanaz vagyok. Hogy milyen szivárványt bocsát ki az én kristályom, az változik, de a fény ugyanaz marad.

Említette a lélekvándorlást. Az európai ember másképpen szocializálódik, nekünk nem annyira alapvető élményünk, mint az indiai kultúrában élőknek. Mi nem tudunk ezen a módon könnyen kapcsolódni a spirituális dimenzióhoz – ez lehet nehézség az úton?

Nekem biztos nagyon nehéz lenne, ha nem hinnék a reinkarnációban, mert a kép nem lenne teljes. Ilyen gondom nincsen, de nem tudom megmondani, hogy aki nem így gondolja, hogyan éli meg. Én úgy tudok hinni valamiben, ha meg is tudom élni, és meg is tudom érteni. Tapasztaltam múlt életeimet, tapasztaltam sok mindent, így számomra ez már nem hit kérdése, hanem tapasztalat.

Tetszik az a megállapítás is, hogy a spiritualitás tulajdonképpen lélegzés, maga a lélek, és a lélek útja az egész életen át tart. Ám nem kell rohanni, mert a pihenők is hozzá tartoznak. Attól, hogy egy út menti fa alatt megpihenek, még az úton vagyok.

Ugyanolyan ez, mint a napjaink: van szombat, vasárnap, és vannak a dolgos hétköznapok, ugyanúgy a lélek-utamnak is vannak munkás napjai, szabadnapjai. Saját tempót kell követni. A spiritualitás is olyan, mint a többi dolog, ha túl erőltetjük, el is ronthatjuk. A kapkodás sose jó. Türelemmel, nyugodtan, megértve haladjunk… De visszatérve arra, hogy akik nem hisznek a reinkarnációban, azoknak mi a spiritualitás: egy lényeges különbséget látok, és ez a felelősségvállalás. Amikor egy életem van, akkor másképpen vagyok felelős, mert majd fönt elszámolok. De amikor nyilvánvaló a reinkarnáció, akkor most, vagy a következő életben számolok el én magam, nekem kell ezeken átmenni. Szóval, ha valaki nem hisz a reinkarnációban, nem jelenti azt, hogy ő nem tud egyensúlyban élni. Meditációban, kontemplációval kapcsolatba tud lépni a magasabb erőkkel, megtapasztalja a spiritualitást. Nekem az élet nagy kérdéseinek a megértéséhez szükségem volt a reinkarnáció tapasztalatára. De úgy gondolom, hogy a spirituális szabadsághoz ez nem feltétel.

Régóta él Magyarországon. Milyennek látja a magyarokat? Idézek a könyvből: „Önsajnálatból Magyarország világbajnok.” Miért van ez, és mit lehetne tenni, hogy változzon?

Az önsajnálat akkor jön, amikor felelősséget nem vállalok, amikor másra hárítom. Pedig nem lehetünk se szabadabbak, se boldogabbak, ha nem vállalunk felelősséget a tetteinkért. Csak magunktól menekülünk. El lehet futni száz életig, de egyszer szembe kell nézni. A karma törvényei kegyesek és kegyetlenek. Kegyesek, mert adnak időt, de puskázni nem lehet. Meg kell tanulni, szembe kell nézni. Mondhatok én bármit, tetteimért háríthatom a felelősséget, attól még nem léptem előrébb. Időnk van, amennyit akarunk, leélhetünk százezer életet, nyugodtan! De ha lépni akarunk, akkor egyszer szembe kell nézni. Az indiai ember első pillanattól a túlélésért harcol, és állandóan alkalmazkodik a körülményekhez; nem várunk a kormányra, a körülményre, nincsenek tébéink. Ha állandóan neked kell magadnak megoldanod a helyzetet, kényszerítve vagy a felelősségvállalásra és az élet másfajta fölmérésére. Nem várhatod állandóan mástól a probléma megoldását.

Nagyon érdekes volt, amit az álmokról olvastam a könyvben!

Az álmok sok kultúrában lényeges részei voltak a tanításoknak és a nevelésnek. Amerikai indiánoknál ma is vannak kultúrák, amelyekben a gyerektől az apja minden reggel megkérdezi, fiam mit álmodtál, és próbálja neki megmagyarázni az álmot. Ez szokássá alakul. Amikor fölébredünk, a külső világ hangosabb, nehezebben tudunk a belső világunkra figyelni. Álmainkban, ha nem is sokkal, de eggyel csendesebb a belső világunk. Így, ha figyelünk álmainkra, sokkal jobban tudjuk a belső és a külső világunk közötti kommunikációt fejleszteni. A magasabb én, a lélek és az alacsonyabb én, az egó között több fal van. Hogyan tudjuk ezeken átvinni az üzeneteket, az érzéseket, a tudatot? Álmokon keresztül könnyebben megy, ha valaki fejleszteni tudja ezt a képességét. Van, akinek megy, van, akinek nem, ez nem gond. Olyan ez, mint a különböző sportok: az egyiknek jobban megy a foci, a másiknak az úszás.

Az imával kapcsolatban idézek a könyvből: a legokosabb a következőt kérni „Mutasd meg a valódi valóságot az énáltalam elképzelt valósághoz képest, add meg a bölcsességet, ezt a valóságot megérteni és adj erőt az elfogadásához.”

Egyszer repülőn ültem, Kínába mentem éppen. Unatkoztam egy kicsit, elkezdtem kontemplálni arról, hogy mi is a jó ima. Akkor raktam össze, hogy életeink a különböző igazságok közti különbségben telnek. Én elképzelem, hogy ez így igaz, más azt képzeli, hogy úgy igaz, a harmadik megint mást képzel és van egy valódi igazság. De annak az elfogadásához az egót le kell nyomnom, és azért kell hozzá erő, mert valószínűleg, ha ennyi éven át ragaszkodom hozzá, már erő kell hozzá, hogy fölülmúljam.

Tervezik már a következő könyvet?

A spirituális törvényeket szeretnénk egy kicsit jobban kibontani. Több ember életén keresztül bemutatnánk, hogy éppen melyik törvénnyel küszködik, vagy melyik törvény akar üzenni egy aktuális helyzet által.

Köszönöm a beszélgetést!

*Szepesi Dóra interjúja a Könyvjelző márciusi számában jelent meg