Jólesett trópusi nyaralásról olvasni most, az étkezés szempontjából is tanulságos…

Két hétig alkalmam volt részt venni Barbadoson egy nagyon kedvező nyaraláson. Valaki visszaadta az utat, és én olcsóbban kaptam meg, körülbelül a felébe került, mintha Rómába utaztam volna. Így kerültem el a trópusi Barbadosra, ami az Egyenlítőtől északra, a 13. szélességi fokon fekszik. Természetesen megragadott az étkezés…

Az utcán bennszülött nénikék kis kosárkából egzotikus gyümölcsöket, zöldségeket árultak, mindent, ami náluk terem. Rögtön gondoltam, de jó lenne ezekből főzni! Mialatt a többiek ilyen-olyan bárokban ücsörögtek, ökörsütésen vettek részt, marhahús szeleteket fogyasztottak, addig mi elmentünk egy könyvesboltba és könyvet vettünk a bennszülöttek étkezési szokásairól, az itt termő zöldség- és gyümölcsfajtákról, s megnéztük, mit lehet belőlük főzni. Bevásároltunk. A luxushotel szobájában volt konnektor, jobb híján vettünk egy elektromos főzőlapot, vágódeszkát, kést, fakanalat, tányért, fazekat, beszereztünk fűszereket, olajat, ecetet, tengeri sót, barna rizst, kölest és kukoricadarát, zöldségeket, gyümölcsöket, és elkezdtünk főzni úgy, ahogy egy bennszülött főz. Nagyon élveztük, és bőven használtuk a paprikát, paradicsomot, mert ezek a trópusi növények jól illettek saját éghajlatukhoz. Ételeink finom lecsós szósszal, fűszerekkel ízesítve illatoztak. Igazán élveztük, hogy minden nap egy kis menüt főztünk, és el is mosogattunk magunk után a fürdőszobában. A szép, nagy szekrényt berendeztük éléskamrának, úgyse vittünk sok ruhát magunkkal.

Mi történt? Hét-nyolc nap után gyökeres változást vettem észre magamon. Eleinte zavart a meleg, mert a német éghajlathoz képest sokkal melegebb, nem csak a hőmérséklet, hanem a Nap ereje merőleges sugarai miatt rendkívül nagy. Aki még nem járt ilyen éghajlaton, az el sem tudja képzelni, hogy mennyire jang! Kiegyensúlyozni csak az ott termő zöldséggel, gyümölccsel lehet. Egy hét után már tapasztaltam, hogy a meleg engem nem zavar, jókedvű, friss voltam. A hotel éttermében szabad ég alatt táncoltunk, a fiatal férfiak és nők pedig ott ültek lelombozódva az asztaluknál. Két kisgyerek táncolt, meg én, az ötvenkét éves, az ötvenéves barátommal. Másnap meg is szólítottak minket a gyerekek: Táncoltok ma is? Senki se akar, csak ti!

Vajon miért? A sok hús és a hozzá fogyasztott alkohol – nem is csoda, a sok jang vonzza a jint –, még jobban elpillesztette őket. Egyesek annyira elgyengültek, hogy le se jöttek az étterembe, a szobába vitettek maguknak vacsorát, de azt sem fogyasztották el. Kíváncsi a természetem, felemeltem az ajtó elé kitett edény fedelét: sült csirkecomb volt benne, fehér rizzsel. Mivel annyira telítve voltak a sok, ezen az éghajlaton gyomorba nem való táplálékkal, egyáltalán nem is tudtak már enni. Gyakran előfordult hányás, hasmenés, de én ezeket nem bélfertőzéssel magyaráznám, hanem azzal, hogy a szervezetük tiltakozott azok ellen az ételek ellen, amelyek ezen a területen gyomorba nem valók. Nekünk persze semmi bajunk nem lett.

* Horváth Éva-Szepesi Dóra: Harmónia az ételben, harmónia az életben című könyvből Éva története