A különböző kultúrákban megoszlanak a vélemények az evőeszközöket illetően. A nyugati világban késsel-villával helyezzük a falatokat a szánkba. Kínában pálcikával esznek. Ennek előnye, hogy nem fémből van. A fém hideg és elvezeti az energiát a kezünkből. A pálcika ellenben fából vagy lakkozott fából készül, egyszerre csak kis falatokat tudok vele a számhoz vinni, ha ezeket jól meg is rágom, az étkezés tovább tart, hamarabb jóllakom és nem kell olyan sokat ennem. Az indiaiak szertartásosan, kézzel esznek. Érdekes megfigyelni, ahogyan a kis csapati darabokkal lapátolgatják a szószt, a dáhlnak nevezett lencse- vagy babételt, vagy a rizst és a zöldséget együtt, az ujjaikkal megfogva viszik a szájukhoz.
Figyeljük meg, hogyan eszik egy kisgyerek, akit még nem tanítottak meg asztalnál illedelmesen, késsel-villával enni. Kézzel fogja meg az ételdarabkákat, és nem csukott szájjal, hanem csámcsogva eszik, és a folyadékot szürcsöli. Kipróbáltam ezt az étkezési módot, természetesen nem egy első osztályú étteremben, és meglepetéssel vettem tudomásul, hogy az étkezés sokkal nagyobb örömet okozott számomra, mint különben. Kaptam valamit, mintha egy kapu nyílt volna ki előttem.
Talán érdemes elgondolkodniuk azoknak a betegeknek ezen, akiknek amúgy is kevés az energiájuk, és gondot okoz a szervezetüknek az étel megfelelő hasznosítása, nem volna-e érdemes így enni? A szürcsölés folyamán bizonyos rezgések keletkeznek s más energiát adnak a folyadéknak, mintha nyugvó folyadékot vinnénk kanállal a szánkhoz. Meg kell próbálni, ártani nem árthat, pénzbe külön nem kerül.
*Horváth Éva – Szepesi Dóra: Harmónia az ételben, harmónia az életben című könyvünkből
Kommentek