100 éve született Weöres Sándor

Bárhol nyitom ki Weöres Sándor köteteit, olyan, mintha egy óriás fraktál akármilyen kicsi részletén barangolva megtalálnám a nagy egész mintázatát. Egyes életszakaszaimban különbözőképpen fogott meg a költészete. Erősödő vagy csendesülő hullámzásban folyamatosan jelen van.

Kisiskoláként, szolfézsórán az egyik megzenésített versét szolmizáltuk, és észrevettem, hogy a dal szövege is különböző mélységekben szól hozzám: „Mély erdőn /Ibolya-virág,/ Elrejt jól / A boróka-ág. /Minek is rejt az az ág, /Gyere, tágas a világ, /Mély erdőn /Ibolya-virág.” Húszévesen kiírtam tőle egy mondatot, sőt, mottóként felhasználtam egy hosszú gondolatsorhoz. A sommás mondat így hangzik: „Az életet úgy kell felfogni, mint egy zeneművet.” Mélyen él bennem azóta is ez a tanács. Sokáig magamnál hordtam A teljesség felé című kis könyvecskéjét, ami ma is ajándékozható műtárgy, élhető biblia.  Maga a szerző írta bevezetőjében: „Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát. E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd. Az itt következők nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor jegyeit viseli, de lényegük nem-keletkezett és nem-múló. Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyane virágokból szedi csokrát.” W. S.

A teljesség felé - jártomban keltemben - akkora szerencse ért, hogy egy Weöres Sándor szakértővel beszélgethettem erről a művéről. G. István László költő, műfordító, irodalomtörténész jóvoltából kaptam választ néhány kérdésemre. (A teljes interjú, amelyből az alábbiakban néhány gondolatot kiragadtam, itt elolvasható: http://www.barkaonline.hu/megkerdeztuek/502-par-kell-nek-nem-t)

„Weöres mondja, hogy mindaz, ami személyes, változó, múlékony, csak ruha, és levethető. A teljesség felé is azt hangsúlyozza, hogy az igazi tudás a csöndhöz tart, tehát a kibeszélhetetlenségben, és a beszéd nélküliségben hiteles róla nyilatkozni. Hamvas bíztatja az úgynevezett orfeuszi-líra továbbírására. Szerinte az a baj az európai költészettel, hogy túlságosan egyéniség-központú, vissza kéne jutni a Homérosz előtti tagolatlan ős-hangzáshoz. Azoknak a szövegeknek még megvolt az a fajta delejessége, amit egyébként Weöres A teljesség felé-ben a jó vers ismérvének mond. A műnek kristályszerkezete van, az öt rész, mintha a kínai öt elemnek megfelelően körforgást írna le.  Az öt elem - a fa, a tűz, a föld, a fém, a víz - körforgása, ami egy napot, egy évet, ugyanakkor egy fejlődéstörténetet is analógiásan körbeír. Valamiféleképpen a megvilágosodás felé vezető út, amelyben a témák újra előjönnek, újra fogalmazódnak és örvénylenek. Ma, amellett, hogy olvasgatjuk, és egyes kijelentéseit elmélyítjük önmagunkban, meditációs tárgyként, addig forgathatjuk, amíg olyan lesz, mint egy szép kavics, ugyan töredék, de evidens. Mint ahogy semmilyen szerepbe nem lehet belekövülni, még a bölcsesség és a mindent elfogadás, a megvilágosodás szerepébe sem szabad. És ezt ő tudta nagyon jól, félt is ettől a túl korán kapott bölcsességtől, aminek a kételyével, démonjaival kellett megküzdenie. Sokan mondják, hogy a születése előtt kapta ezt a bölcsességet. Károlyi Amy úgy búcsúztatta, hogy Weöres Sándor hazatért, tehát, könnyű volt neki ilyen nagy képzelettel rendelkeznie, mert meg sem született, prenatális képzelete volt… Mire int A teljesség felé? Int távolságtartásra, arra, hogy a saját életünket nézőként figyeljük. Valamiféle szenvtelen szimpátiával, egy olyanfajta általános és mindenre kiterjedő szeretettel, ahogyan a napfény nem válogat élő és élettelen között, és mindenre egyformán világít, ugyanúgy próbáljunk ránézni a saját szenvedélyes személyes dolgainkra. Arra int, hogy szisztematikusan végignézve a világ dolgait, más szögben, fényben, perspektívában lássuk. Weöres soha nem akar didaktikusan tanítani, tanítása mindig valamiféle mintázatra való rádöbbentés, az önmagadba nézés modellje.”

Kívánom, hogy Isten éltesse Weöres Sándort még sok száz évig, ott ahol van, és azon kívül mindenkori Olvasójában. Végezetül hadd idézzem a Testamentumát:

"Figyelmeztetlek benneteket, hogy olyan életművet hagyok rátok, mint az olaszokra Dante, az angolokra Shakespeare. Ez nektek csibéim, legalább ötezer évet jelent, ha csak valamennyire is tudtok bánni vele. Ne hagyjátok füstbe szóródni, se mennybe szállni, legyetek kissé reálisabbak és praktikusabbak"

(Szepesi Dóra cikke megjelent a Napi Elemózsia júniusi számában)

Weöres Sándor

VONJ SUGARADBA

Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyürüző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.
Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondérodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig szétmállok, mint a szecska;
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.
Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.