A világvallásokban a hitélettel kapcsolatos gyakorlatnak számít a böjt. De nem kell ahhoz vallásgyakorlónak lenni, spirituális beállítottság sem szükséges, hogy tisztító, gyógyító, regeneráló hatását elismerjük. A böjt korunkban divat is, üzlet is, számos fogyókúra része. Azonban időről-időre különböző kérdések merülnek fel vele kapcsolatban. Például: minek egyáltalán böjtölni? Mire jó? Ki és miért böjtöl? Árt-e? Segít-e? Megpróbáltunk néhány kérdést megválaszolni, - végül praktikus tanácsot adunk egy háromnapos böjthöz.
A húsvét előtti böjt a vallás szerint az ünnepre való testi-lelki-szellemi felkészülést jelenti. Általában csak a hústól és az állati zsiradéktól tartóztatja meg magát a böjtölő, és az élvezeti szereket is elhagyja, legalábbis csökkenti, valamint naponta csak egyszer lakik jól. A néphagyomány szerint egyszerű ételeket ettek, például emésztést serkentő erjesztett gabonakásából készült savanyú leveseket fogyasztottak.
Mindennap böjtölünk
Általában a böjtöt bonyolult és nehezen kivitelezhető gyakorlatnak tartjuk, pedig nem az! Nem is gondolunk rá, de minden éjjel böjtölünk! Hiszen éjjelente általában nem veszünk magunkhoz semmi táplálékot, ilyenkor pihennek az emésztőszerveink is. Napjában először reggel eszünk, és reggelinek hívjuk az első étkezést. Az angol breakfast (reggeli) szó nagyon is árulkodó, szó szerint azt jelenti, hogy a böjt megtörése. Tehát kedves Olvasó, ne gondolja azt hogy még sose böjtölt, mert igen! Minden éjjel böjtölünk, és a reggelivel törjük meg!
Miért és hogyan?
Tavasszal a szervezetre nagyobb teher hárul, a megújulási folyamatok több energiát igényelnek. A böjtöt felfoghatjuk tavaszi nagytakarításnak is, amit „legkisebb lakásunkban”, testünkben végzünk. És mint a takarítás is akkor jó, ha nem egyszerre esünk neki az egész lakásnak, hanem apránként, átgondoltan, a böjt is fokozatos és átgondolt kell hogy legyen. Így a fokozatosság elvét betartva legyen 1-2 bevezető nap, amikor már csak könnyű vegetáriánus ételeket eszünk, és a böjt végén legyen szintén 1-2 levezető nap, szóval ne essünk neki rögtön egy megterhelő lakomának… de a tisztítókúra után érdemes életmódot is váltani, sokkal könnyebben megy, hiszen nem is kíván az ember visszatérni a hagyományos nehéz étkekre.
Böjtölni évente többször is érdemes, általában az évszakok átmenete kedvező erre. Bármilyen szokás, körülmény megváltoztatása plusz terhet ró az emberre, de ha a saját elhatározásunkat be tudjuk tartani, nő az önbecsülésünk is.
Orvosi értelemben a böjt az, ha bizonyos számú napig semmi szilárdat nem vesz magához az ember, csak folyadékot: (gyógy)vizet, gyógyteát, szűrt zöldségleveseket, frissen préselt zöldség- vagy gyümölcslevet, azt is szűrve, vízzel hígítva. Ezt léböjtnek nevezik, amit bárki végezhet óvatosan, egyedül is 3 napig, teljesen egészséges ember 7 napig, de a két-három hetes léböjt csak orvosi felügyelettel javasolt!
A böjt alatt nem fogyasztunk élvezeti szereket, semmi olyasmit, ami megterhelné a szervezetet: nem szabad kávézni, fekete teát, alkoholt, szénsavas, cukros üdítőket fogyasztani és cigarettázni.
Ki nem böjtölhet?
Jó tudni, hogy van, akinek tilos a böjt, (persze most nem az éjszakai alvás alatti nem evésre gondolunk…) Várandósok és szoptatós anyukák semmiképpen ne böjtöljenek, mert a felszabaduló méreganyagok a véráramon és a tejen keresztül a kisbaba szervezetébe jutnak. Jól teszik, ha ugyanúgy táplálkoznak, mint azelőtt, ebben az időszakban nem szabad áttérniük például a szigorú vegetáriánus étkezésre, és semmilyen salaktalanító kúrát ne csináljanak. Annak is tilos, illetve csak orvosi ellenőrzés mellett szabad böjtölnie, aki fogyással járó betegségben szenved vagy gyógyszeres kezelés alatt áll. Diétázni, a táplálkozást megreformálni viszont lehet, ha valamiért szükséges, de azt ne tévesszük össze a böjttel!
Mire jó?
Magas vérnyomás, magas koleszterinszint, érelmeszesedés, fertőzések, allergiák, bőrbetegségek, gyulladások, emésztési panaszok esetén jót tesz a böjt - és megszabadulhatunk néhány felesleges kilótól is.
A böjt során a káros anyagok kiürülnek a szervezetből, az immunrendszer megkönnyebbül, a szervek működése kiegyensúlyozódik. Szokták úgy is emlegetni, hogy „gyógyító böjt” Miért? Mert javul a sejtanyagcsere, a kötőszövetekből a zsírokhoz és fehérjékhez kötődött toxinok a vérkeringésbe jutva kiürülnek. A sok folyadék kimossa a felgyülemlett, elraktározódott salakanyagokat, és mivel nem kerül újabb megterhelő anyag a szervezetbe, kitisztul, helyreáll a sav-lúg egyensúly, ettől mindenképpen jobban fogjuk magunkat érezni és a különböző panaszaink elmúlnak.
Böjtkrízis
A böjt során számítani lehet arra, hogy a méregtelenítés különböző testi érzetekkel, fájdalommal, fáradtsággal jár. Szédülés különböző fájdalmak, például fejfájás, depresszió is felléphet – ám ezektől nem kell megijedni, mert ezeket a mérgek felszabadulása okozza. A böjtkrízis természetes, lehangoltság is kísérheti - az alvás, pihenés, relaxáció, meditáció jót tesz ilyenkor. Fontos, hogy mint egy takarításnál sok folyadékkal dolgozzunk, mert ezek segítenek kimosni a toxinokat. Szellőztessük is ki magunkat, elvonulni is tanácsos, vagy hétvégére időzíteni, amikor nem zavarnak a külvilág dolgai és csak magunkkal tudunk foglalkozni – pihenni, sétálni, mozogni friss levegőn, a természetben, és lehet lelki, szellemi dolgokkal is foglalkozni. Van, aki jobban szeret egyedül böjtölni, van, aki csoportban. Tapasztalatok mutatják, hogy jobb többen böjtölni, mert akkor egymást erősítjük, segítjük, mindenkinek ugyanaz a célja és az indíttatása.
Egyéb teendők
A kiválasztó szervekkel is kell foglalkozni, serkentsük a működésüket: a bél- és a veseműködés segítése fontos, például megfelelő gyógyteákkal. Lehet májpakolást alkalmazni, úgy, hogy melegvizes palackot teszünk a hasunkra, ajánlatos naponta teljes test lemosást, ledörzsölést végezni, lúgosító fürdőt venni, akár többször is zuhanyozni, ugyanis a bőr szintén nagy kiválasztó felület -, jó az izzasztás, a szauna, ezenkívül a masszázsok (pl. nyirokmasszázs), az aktív sportok, a lélek tisztítására pedig az elvonulás. A salaktalanító módszerek közül többet érdemes kombinálni a léböjttel, mert fokozzák egymás hatékonyságát.
Háromnapos lékúra:
A kúrát megelőző napon csak zöldséglevest, párolt zöldséget és főtt gabonát, este zöldséglevest fogyasszunk, lefekvés előtt három órával már ne együnk semmi szilárdat.
Reggel: 1 pohár hígított savanyú káposzta levét, érzékeny gyomrúak 1 pohár meleg vizet fogyasszanak el, lassan, kortyolgatva. Ez elősegíti a székletürítést. Hashajtót tilos szedni!
Délelőtt: 3-4 pohár folyadék,
délben: 1-2 tányér friss, szűrt zöldségleves (rost ne legyen benne, habarás és rántás se) délután: 3-4 pohár folyadék,
este: szűrt zöldségleves (mint délben) érzékeny gyomrúaknak egy pohár zabkásakrém vagy rizskrém (zabpelyhet vagy barnarizst vízben krémszerűvé főzünk).
Ezt a menetet folytathatjuk 3 napig, majd a felépítő nap következik, ugyanúgy ügyelünk az étkezésre, mint a böjtöt megelőző napon.
A kúra alatt a zöldséglevesbe tehetünk egy csipet tengerisót, vagy egy borsószemnyi miszót, pár csepp bio szójaszószt. Nagyon fontos, hogy ellazult állapotban lassan kortyolgatva vegyük magunkhoz a leveket, minden kortyot jól „megrágva”, és közben gondoljunk arra, hogy ez gyógyít, tisztít.
Megtapasztaljuk a felfrissülést, a megújulást, gyógyulást, és határozottan érezzük hogy egy „belső orvos” működik bennünk.
Kommentek