1989 decemberében férjem olvasott egy hirdetést, kb. ennyi volt a szöveg: Női problémák megoldása a makrobiotikus táplálkozással. Előadás és vacsora. Vendég Horváth Éva a Nyugat-Berlini Kochstudio Balance vezetője. Menj el, mondta, biztos érdekel téged ez az előadás, és írhatsz is róla. Akkor már évek óta foglalkoztam antropozófiával, és a nálunk hozzáférhető alternatív táplálkozási- és gyógymódokkal, főként például dr. Oláh Andor könyveit olvastam.

Elmentem az előadásra. Ami rögtön megragadott, az az volt, hogy nem szimpla táplálkozási rendszerről hallottam, hanem egy komplett szemléletmódról. Éva olyanokat mondott például, hogy egy waldorfiskolai csoportnak főz, és úgy érzi magát, mintha tíz gyereke született volna. (Tehát beleteszi a „szívét, lelkét”, mint a nagymamák, az anyák.  Aha, főzni így is lehet, hogy nem csak a gyomortölteléket készítjük el, hanem valami más táplálékot is igyekszünk az étellel közvetíteni, ha közben arra gondolunk, hogy aki ezt megeszi, egészséges, elégedett nyugodt, derűs és tevékeny lesz tőle.)

Aztán olyat is mondott, hogy a tojás frigiddé tesz. Ezen jót mulattunk kolléganőmmel, Mariannal, aki mellesleg felháborodott ezen. Én nem háborodtam fel, hanem igyekeztem megérteni, vajon miért fogalmazhatott így az előadó.

Itt jött be a jin meg a jang

Szóval a tojás extrém jang, mert hiszen egy sűrített élet, ebből a kis térfogatú kezdeményből „robban ki” egy egész élőlény… A tojásban benne van a leendő élet folyamatainak összessége. Sűrű, óriási energia! Nem az a baj, ha ilyet eszünk, hanem az, ha mondjuk hosszabb ideig, naponta 5-10 tojásból készítünk rántottát, és ez a fő táplálékunk. Hozzá jön még, hogy közben nem végzünk elég fizikai munkát, amihez ennyi rengeteg energia kellene.

A tojás sűrű energiája tehát janggá, azaz keménnyé, túlzottan határozottá, dominánssá, célirányossá, vagyis „férfiassá” tesz bennünket. A nőknek inkább jinnek kell lenniük, odaadónak, nyitottnak, hajlékonynak, „sötétnek, hűvösnek és nedvesnek” – ezek jin tulajdonságok –. Szóval a nőknek inkább jó minőségű jin táplálékokra van szükségük, mint például a zöld levelű leveles főzelékek. Persze ehetnek mást is, ez csak egy példa. – kezdtem magamévá tenni a számomra addig idegen szemléletet.

A tojás frigiddé tesz 

A Camion Magazinnál dolgoztam akkor, és Szigeti Julinak, a főszerkesztőnek tetszett az ötlet, hogy megírjam az anyagot. Hálás vagyok neki! Azt mondta, a sofőr is ember, miért ne olvashatna ő is ilyet, no meg felesége is van, aki majd otthon makróval várja a férjét!

Azt a címet adta a cikkemnek, hogy A tojás frigiddé tesz.  Blikkfangos cím, biztos el fogják olvasni! Nehezen írtam meg, mert jót akartam írni, - nem fanyalogni, nem tudományoskodni, hanem egyszerűen bemutatni egy másfajta szemléletmódot úgy, hogy felkeltsem az érdeklődést, de igazán nem volt sürgős. Decemberben volt az esemény és az áprilisi lapban jelent meg, fényképekkel együtt (a fotókat a Képes Újság fotósa készítette.)

Az újságot elküldtem Évának Berlinbe. Vele egyébként ott, az Atrium Hyattban, ahol a vacsora volt, nem is beszéltem, tehát nem ismert személyesen. Ott volt Szauder Tamás, az akkor még létező Makrobiotikus Társaság vezetője, - ő hívta meg Évát és a felesége -, Kanizsai Eszter főzte a vacsorát. Emlékszem eljött Dexter is, Éva amerikai (indián) barátja.

Berlin felett az ég…

Szóval postáztam az áprilisi Camion Magazint Berlinbe és nemsokára Éva keresett telefonon, hogy szeretne velem találkozni. Menjek ki hozzá. Beszéljünk, mert a cikkből kiderült számára, hogy mindent megértettem, ez volt a legjobb írás, amit a bemutatójáról írtak. Kérdezte, nem lenne-e kedvem vele együtt könyvet írni, ő ért a makrobiotikához, de nem ér rá írni, tegyük össze, amink van.

Nagyon örültem, és mondtam, hogy (véletlenül) éppen készülök Berlinbe, mert lesz egy hetes nemzetközi antropozófus ifjúsági rendezvény, s ha annak vége, átmegyek hozzá. Így is történt. 1990 júniusában, a találkozó után 2 hétig maradtam Berlinben. Emlékszem, a waldorf óvodából hívtam fel telefonon, ott volt a szállásunk, s  ő elmagyarázta, milyen járművekkel jutok el hozzá, hol kell leszállnom, begyalogolnom a Ku’dammon, - ami Berlin legszebb, legelőkelőbb bevásárló sugárútja -, a Joachim Friedrich Strasséig…

Berlin fantasztikus élmény volt, akkor bontották éppen a falat – klassz hangulat volt, addig alig is voltam valahol Nyugaton. Odataláltam, becsöngettem és felmentem a falépcsőn. Éva nyitott ajtót, egy törékeny ötvenéves barna nő, még mindig helyes, feltűnt, milyen szép, mély tekintete van. Egy indiai étterembe mentünk vacsorázni, közben megtudtam, hogy gyermekorvosnak készült, villamosmérnök lett. Akkor már 12 éve élt Berlinben. Elmesélte gyógyulástörténetét, egy perforált vakbél operáció után véglegesen a makrobiotika segítségével gyógyította ki magát a különböző gyulladásos következményekből, és a sikerén felbuzdulva nyitotta meg a főzőiskolát.

Folytatjuk!