A kert, mint individualizált hely

Az embernek minden élőre szüksége van, hogy egészségesen fejlődjön. Egy olyan burokra van szükségünk, amely a külvilág és köztünk határt von, de nem határol el tőle. Ez a kert ősképe. A „kert” egy földi hely, amellyel specifikusan és személyesen összekötődöm, ahol dolgozom, amit ápolok, megfigyelek, átélek és élvezek. Egy hely, ahol állandó és hűséges aktivitásunkat tesszük, ahol a különböző elemekhez és lényekhez kapcsolódunk: föld, víz, levegő, hő, növények és állatok. Ezáltal válik lehetővé az evolúció és a fejlődés.

A kertészeti tevékenység – legyen az balkonládában, zöldségeskertben, gyümölcsösben, szőlőben, palántás kertben, farmokon, a tájkertben vagy a házak udvarán – a növényvilág, az állatok és az ember adja az élet alapját. Arról van szó, hogy mindezeken a „hely”-eken kialakítsunk egy zárt, individualizált helyszínt, mint a sok „nem-hely” ellenpólusát, ez utóbbiak alatt értjük például az óriási monokultúrákat, repülőtereket, autópályákat. Madártávlatból nézve minden változatos udvar „kert”. Hogyan tudjuk az előbb felvázolt kertészeti szempontunkat az általunk elérhető kertekben érvényesíteni? Erősíthetjük egyfelől a rugalmasságot és az alkalmazkodóképességet, javíthatjuk másfelől a termékenységet és a minőséget? Hogyan lehetne növelni ezen individualizált helyek számát, és hogyan lehetne ezt a folyamatot tovább fejleszteni, hogy általuk az udvarral kapcsolatos evolúció és fejlődés összefüggését támogassuk?

Az élet a mérce: Nincs végtelen növekedés. Hogyan lehet a mezőgazdaságot emberi mértékkel működtetni? Meddig tudom a kertem, üzemem, parkom életét felelősen kísérni, illetve áthatni? Meggyőző-e a növekedés és az egyre több gépesítés? Van-e elegendő példa arra, hogy belülről és nem kívülről tegyük intenzívebbé a kert életét?

A kert, mint lelki táplálék

A kertészeti tevékenység ezen külső oldala belső hasonlóságot is hordoz. Amint az ember a természetet tudatosan gondozása alá veszi, egyidejűleg belső „vad” erőit is gondozza. Sokak számára, különösen a fiatalok számára a „kertészkedési” munka az egyedüli lehetőség, hogy magukat leföldeljék. Hogyan lehet számunkra hasznos ez a lehetőség és hogyan nyújthatjuk ezt a lehetőséget manapság embertársainknak, hogy a belső művelést, (önnevelést, pedagógiát, gondozást, ápolást, terápiát) megvalósíthassuk? Léteznek kezdeményezések, kertek iskolában, gyógyító kertek kórházakban, otthonokban stb., amelyek erről a potenciálról tanúskodnak. A lehetőségek azonban még egyáltalán nincsenek kimerítve. Hogyan válhatnának a modern üzemek a maguk mechanizmusával és nagyságával a tanulás és a gyógyulás terepeivé? Hogyan lehetne megteremteni, átalakítani ezeket a terepeket, hogy gazdaságilag és szociálisan elviselhetők legyenek?

A kert szépséget is sugároz magából, amelyre ma óriási szükségünk van sivár tájainkon, zaklatott agglomerációinkban. Tovább lehetne-e fejleszteni a táj esztétikájának biodinamikus/antropozófus megközelítését? A szépséget nem dekorációként kell érteni, hanem olyan szépségnek, amivel a lények, a dolgok szellemisége kifejeződhet és kisugározódhat. A cikk szerzői ezt úgy fogalmazzák meg, hogy „a szépség mindenki számára jelenlévő általános jóság”. Hogyan lehetne ez a szépség a kertészeti és mezőgazdasági munka egyértelmű része, és így gazdaságilag realizálható rész?

A kert, mint az új közösség csírájának helyszíne

Ebből adódnak a következő kérdések: Hogyan erősíthető a kapcsolat a táj és a város között? A gazdaságok kapui hogyan maradhatnának nyitva az emberek előtt? Miképpen tudnánk a háztáji gazdaságokhoz fűződő kapcsolatokat erősíteni, úgy, hogy az udvar környezetet képezne az organikusnak, biodinamikusnak? Divatos az Urban Gardening (városi kertészkedés). Vannak-e példái a városi kertészetben a biodinamikus megközelítésnek? Lehetséges-e, hogy egy városra igazán kertként tekintsünk? Hogyan lehet ezeket az impulzusokat erősíteni? Számos országban életfontosságúak a kertek és a kisebb mezőgazdasági udvarok, például az önálló élelmiszerellátás, az erőforrások védelme tekintetében. A világ mezőgazdaságáról szóló híradások arról tudósítanak, hogy a kisgazdaságok és azok a struktúrák, ahol intenzív sokoldalú munka folyik, nos ezek jelentik a garanciát és a reményt egy szociális, gazdasági és ökológiai szempontból tartós élelmiszerellátásra, a megfelelő ellenálló növénytermesztési rendszereken keresztül. Mit tanulhatunk ebből? Azt, hogy hogyan változtathatunk az ember és a természet viszonyán a hozzáállásunk által. Közeledjünk hozzáállásunkkal a mezőgazdasághoz vagy a kultúrtájhoz, fűzzük szorosabbra kapcsolatunkat a természeti világokkal: így teremthetjük meg új „kertünket”.

*(forrás: Das Goetheanum, 2015 március 20.)

2016-ban az év témájához írtak egy cikket Földünk globális „kert”? címen. A cikkírók: Ueli Hurter, Jean-Michel Florin, Thomas Lüthi. Az írás e cikk nyomán készült.

Fotó: Szepesi Dóra