"Valaha Démétér – a termőföldek istennője tejének nevezték a Föld zöld fűtakaróját. Úgy érezték, hogy a Föld anyjaként táplálja gyermekeit a füvel és annak termésével. "
Tudjuk, hogy a háziasszonyokat főzés közben inkább a praktikum foglalja le, de ha gazdagíthatjuk gondolatvilágunkat, miért ne tekinthetnénk távolabbra is? Ezért gondoltuk, hogy megérdemel egy külön fejezetet a gabona, amely táplálkozásunk alapja. Álljon itt néhány szerző gondolatébresztő megfogalmazásában egy-két érdekesség.
A pázsitfűfélék családja különleges növénycsalád. Valaha Démétér – a termőföldek istennője tejének nevezték a Föld zöld fűtakaróját. Úgy érezték, hogy a Föld anyjaként táplálja gyermekeit a füvel és annak termésével. Csakugyan, a bennük található tápérték vetekszik az anyatejéveI. Kimutatták, hogy például a teljes búzaszemben ugyanolyan arányban állnak egymással a fehérjék, zsírok, szénhidrátok, ásványi anyagok, mint az anyatejben (dr. Gerhardt Schmidt)[1]. Gondoljunk csak arra, hogy az érési folyamatban a mag először valóban tejszerű, később pedig egyre közelit a Föld keménységéhez, hogy embernek valótáplálék lehessen. Az ember aprítással, vízzel, kelesztéssel, sütéssel ezt az érési folyamatot forgatja vissza a kenyérsütéskor. A kovász készítése generációról generációra hagyományozódott, és a többféle gabonából készült kenyér receptje is. (Mezei Ottóné)[2].
Nagy, tápláló növénycsalád! A Földön mintegy 4000 formája él. Olyan nagy az életerőt hordozó természetük, hogy besegíthetnek az állat és az ember testfelépítésébe (Wilhelm Pelikan)[3].
A pázsitfűfélék növénycsaládja lemondott a színes sziromlevelekről. Igen szemérmesek! Azt mondhatnánk, hogy a velük táplálkozó magasabb rendű élőlények javára mondtak le díszükről, hogy ők élvezzék azt az erőt, ami itt felszabadul.
A növényke szárán – mint egy összesűrűsödött fénysugáron keresztül – árad a napfény érlelő ereje a kalászhoz. A virág a levegőé, a fényé, hiszen nem a rovarok termékenyítik meg! S a gabonaszemben már benne nyugszik a következő termés életlehetősége. Ha az ember elfogyasztja, saját életét táplálja a természetnek ezzel a hatalmas képességéveI.
A gabonát a legtöbb kultúrnép mítosza isteni ajándékként ábrázolja, amit az Ég-Atya, a Föld-Anyának átadott.
Alakja, formája a földi lét beszédes gesztusa: ez a növénycsalád függőleges növésirányával a felegyenesedett földi lény, az ember eledelévé lett (Pelikan)[4].
A hétféle gabona a világ különböző tájairól származik. A köles délről, a rizs keletről, a zab északról, a kukorica nyugatról. A búza, az árpa és a rozs tipikus európai gabonák. Régen minden nép a maga gabonafajtáját ette, ma már mindegyikkel táplálkozhatunk. Úgy is mondhatjuk, képesek vagyunk az egész világot szintetizálni.
Platón szerint a gabonák eredete az ősi atlantiszi korba nyúlik vissza. Innen kerültek el Atlantisz pusztulása után az elvándorló népekkel más-más világtájakra. Az egyes gabonafélék ezután más-más népeket tápláltak, és különböző volt a feladatuk is. Már Hérodotosz azt írta, hogy a gabonával táplálkozó népeknek magasabb fokú a kultúrája, tudománya, művészete, mint a húsevő népeké.
Érdekes megemlíteni, hogy a hétféle gabonát a Waldorf-óvodákban a hét naphoz és a hét planétához kapcsolódóan szokták adni a gyerekeknek. Hétfőn, a Hold napján rizst, kedden, a Mars napján árpát, szerdán, a Merkúr napján kölest, csütörtökön, a Jupiter napján rozst, pénteken, a Vénusz napján zabot, szombaton, a Szaturnusz napján kukoricát, vasárnap, a Nap napján pedig búzát (Renzenbrink)[5] A gabonakását mindennap együtt készítik a gyerekek az óvónővel. A rendszerességhez szoktatás egyik része ez.
[1] Dr. Gerhardt Schmidt előadásán hangzott el 1995-ben a Goetheanumban.
[2] Mezei Ottóné: A teljes értékű kenyér, Biofüzet, Planétás Kiadó, 1998..
[3] Wilhelm Pelikan: Heilpflanzenkunde, Anttroposophisher Verlag, 1983.
[4] ua.
[5] Udo Renzenbrink: Die sieben Getreide, Rudolf Goering Verlag, 1983.
Kommentek