Borász, volt tengerész, most pszichológus, és tanítja, alkalmazza az alternatív mozgás- és masszázsterápiát, tankönyve van, vizsgáztat. Több, mint harminc éve foglalkozik keleti mozgásokkal, a taiji qigong-ot (magyaros írásmóddal csikungot) huszonkét éve gyakorolja. Naponta!

- Mikor kezdtél érdeklődni a távol-keleti mozgások iránt?

- A dzsúdóval kezdődött, 1975-ben. Egy évet cselgáncsoztam, majd az egyik barátom öccse, Algériából hazajövet, beoltott minket a karatéval. Akkoriban az egy nagyon érdekes mikrovilág volt, változatos közeg, sok értelmiségivel, tulajdonképpen a társadalomból való kivonulást jelentette. Elkezdtem falni a keleti irodalmat, később angolból fordítottam hagyományos kínai orvoslásról, zöldmozgalomról is. Érdeklődésemben találkozott a karate, a keleti filozófiák meg a keleti orvoslás. Együtt fejlődtem a természetgyógyász mozgalommal; akkor indultak az alternatív terápiák. Eőry Ajándok hozta be Magyarországra a kínaiakat például, nagy szerencsém, hogy olyan emberekkel találkoztam, akiktől tényleg lehetett tanulni. A csikunggal 1991-ben hozott össze a sors. Sportoltam én mindig, nyugati sportokat, focizok, meg futok ma is, de az a fajta mozgás, ami mögött van egy kis szellemiség, nagyon hiányzott. A csikung kapóra jött. Nem annyira intenzív, mint a karate, nem annyira harcias, viszont a szellemisége, a mozgásképe megtetszett, egyszerűen beleszerettem. Néha álmodom, hogy nem csinálom, és akkor nagyon rosszul érzem magam. Aztán fölébredek és sóhajtok, hogy dehogynem csinálom! Elgondolkodtam rajta, s arra jutottam, hogy ez tulajdonképpen egy addikció, egy függőség, de egészséges függőség.

- Ha rendszeresen finom energiával látjuk el magunkat akár táplálék, akár mozgás segítségével, bizonyára finomodik a test, a gondolkodás is, az ember teljes lénye. Mit gondolsz, miket hozott neked ez a gyakorlat az életedbe?

- Nehezen megfogható észrevétlen változásokat. Egyrészt nem szoktam beteg lenni. Ez lehet véletlen is, meg szerencsés genetikai adottságok, egyéb, de korábban voltam beteg, nem azt mondom, hogy nagyon gyakran, de amióta a csikungot gyakorlom, látványosan nem vagyok beteg. Ha jön valami, gyakorlatilag pár óra alatt átfut rajtam, anélkül, hogy különösen megviselne. Ezenkívül van egy nagyon erős kiegyensúlyozó hatása. Olyasmi, mint egy madzag, amire föl lehet fűzni a gyöngyöket, ami összefogja, összetartja az egészet… Rengeteg közhelyet tudnék mondani a szakirodalomból, hogy milyen hatása kellene legyen a csikungnak, de unalmasnak találnám. Őszintén szólva olyan rengeteget nem gondolkodok rajta, mivel egyszerűen jó és csinálom. A kínaiak is azt mondják, hogy nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani a testi vagy egyéb érzéseknek gyakorlás közben, hanem vegyük tudomásul őket és csináljuk tovább. De azzal együtt, az utóbbi években talán jobban érzem ezeket az áramlásokat, vagy energiákat terápia közben. Például masszázsnál, a páciens reakcióit pontosabban érzékelem, jobban eltalálom az intenzitást, a mozdulatot. Az az érdekes, hogy csikungozás közben a mozgásra egyáltalán nem kell odafigyelni, de hogy a tudatom benne maradjon, azért most is ugyanúgy meg kell dolgoznom. Szóval úgy néz ki, hogy abból nem lesz automatizmus. Abból viszont igen, hogy gyakorlatilag azonnal át tudok kapcsolni a másfajta tudatállapotba, mint amikor a villanyt le- vagy fölkapcsolják. Azt mondják a csikungról, hogy mozgás meditációban, vagy meditáció mozgásban.

- Sok embert megtanítottál már?

- Körülbelül 300 ember biztosan megfordult a kezem alatt, és nagyon kevesen gyakorolnak közülük. Van, hogy fölhív valaki, hálás, milyen jó hogy megtanulta, milyen hatásos, aztán utána pár év múlva találkozunk, de már nem gyakorolja. Persze, nem kell mindenkinek csikungozni. Mindegyik keleti mozgásféle más. Szerintem jó, ha van egy főcsapás, amit az ember minden nap gyakorol, és amellett csinál mást is. Körülbelül 40 percet tornázom minden reggel. Fokozatosan fejlesztve kialakult egy 15-20 perces mozdulatsor, ebben van egy kis jóga, kis ez, kis az, ami után végigcsinálom a tájcsi csikungot. Ez a reggeli rituálém.

- Arra gondoltam, hogy számodra a pszichológiai képzést is a finom hullámzások hozták magukkal.

- Azt nem tudom, hogy a rezgések benne voltak-e. Két dolog biztos benne volt. Az egyik egészen prózai ok: akkoriban már kicsit komolyabban beindult a természetgyógyászat Magyarországon, már lehetett hivatásszerűen dolgozni, és én már bőven működtem, amikor 1993-ban az ELTÉ-re felvételiztem. Voltak már találkozások a hivatalos egészségüggyel, meg viták orvosokkal, és akkor született bennem a megfontolás, hogy el kellene végezni valami egészségügyhöz kapcsolódó hivatalos iskolát, hogy vitapartner legyek. Az erősebbik ok meg az volt, hogy egyszerűen érdekelt. Azóta ez az érdeklődés csak fokozódott, ahogy haladok előre a folyamatban, az embert találom a legérdekesebbnek a világon. Az én fejemben a test és tudat ugyanannak a dolognak a megnyilvánulási formái. Visszakanyarodva a kérdésedhez, hogy mit csinál ez velem, mire jó? Alkalmas arra, hogy farigcsáljam, egy kicsit finomítsam, erősítsem a személyemet.  Hogy jobban tudjam csinálni, amit csinálok.

- Említetted, hogy a gyerekkori zongoratanulás nemrég ismét előjött. Ez érdekes, mert a zenélés nyitott dolog, és ehhez képest te eléggé zártnak tűnsz. De valamilyen lehetőséget csak talál az ember, hogy a belsejét kitárja, nem?

- Nekem a tanítás ilyen egyébként. Elég sokat tanítok, nem csak csikungot, hanem természetgyógyász tanfolyamokon, meg a saját tanfolyamainkon, és meghívnak sokfelé. Soha életemben nem akartam tanár lenni, aztán egyszer csak nyakig benne voltam a tanításban, és nagyon szeretem. Fogalmam sem volt, hogy ez nekem megy-e és aztán az derült ki, hogy szeretik a tanítványok hallgatni, amit mondok. Inspirál a helyzet és kijön belőlem mindenféle, ami egyébként eszembe se jutna.

- Mi a véleményed arról a feltevésről, hogy azért foglalkozunk ezzel meg azzal a kultúrával, mert így ébred föl bennünk az előző életünk?

- A reinkarnációról több ember hiszi a világon, hogy létezik, mint ahány azt hiszi, hogy nincs. Tehát, bár én nem abban a kultúrkörben születtem, de egyáltalán nem gondolom, hogy ez ne lenne lehetséges. Sőt, egy csomó érvet föl lehetne hozni amellett, hogy valószínűleg létező dolog. Ha becsületesen akarok válaszolni, akkor azt kell mondjam, hogy  nem tudom, van-e reinkarnáció, különben olyan nagyon nem is érdekel. Van, aki teljes izgalomban él ettől és elmegy reinkarnációs hipnózisba, ami ki tudja, hogy micsoda. Daubner Bélától hallottam, aki ezt alkalmazza, hogy a hipnózisban kétségtelenül előjönnek olyan élmények, ami olyan, „mintha”, de azért ő se mondaná biztosan, hogy az tényleg az előző életre utalna. Engem olyan nagyon nem hoz lázba, hogy ki voltam az előző életemben, mint ahogy a jövő sem érdekel. Ha előre tudnám, halál unalmas lenne az élet.

- Az ezotéria meg a keleti technikák divatosak mostanában. Jó is ez, azonban sok emberrel találkozhatunk, akik azért indulnak el spirituális irányba, mert egyszerűen nem állják meg a helyüket a valóságban, és valami pótcselekvést keresnek. Mi a véleményed erről?

- Számomra a spirituális fejlődésben is az a mérce, hogy valaki hogy állja meg a helyét a hétköznapi életben, milyenek az emberi kapcsolatai, el tudja-e látni önmagát, vagy ne adj Isten, még a körülötte levőket is segíti. Ha valaki saját magán nem tud segíteni, de még reflektálni se képes magára, milyen spiritualitást akar?

- Nem tudok elvonatkoztatni a keleti nyelvek költőiségétől. Ezeknek a gyakorlatoknak a neve is annyira szép, - például az Öreg sárkány visszanéz, vagy A felhők szétválasztása -  külön-külön is és együtt, akár egy kis vers. Ez téged megérintett?

- Abszolút! Szoktam verseket is írni, de ezeket is csak nagyon kevés embernek mutattam meg. Az írás is terv. Tankönyvet írtam már, de az irodalom más. Remélem, előjön hasonlóképpen, mint a zongorázás.

- Mondd csak, hányszor emelted fel a Hold tükörképét a tó vizéről? - hogy egy másik gyakorlat nevét említsem.

- Nem tudom. Sose számoltam meg. Biztos sok ezerszer. … Tudod mi az, ami még megragad a csikungban? - néha mondom a tanítványoknak is, - hogy része vagy egy folyamatnak, hogy ugyanezeket a mozdulatokat vagy nagyon hasonlókat már sok száz vagy ezer évvel ezelőtt csinálták emberek és éreztek meg gondoltak mindenfélét. És te most bekapcsolódsz és része vagy ennek a folyamatnak. Ez egyszerűen jó, érdekes érzés. Azt egyébként nagyon mulatságosnak tartom, mikor emberek beöltöznek keleti ruhákba és teszik-veszik magukat. Mi úgyse tudjuk úgy elsajátítani ezeket a mozgásrendszereket, ahogyan a kínaiak, a japánok vagy az indiaiak; át kell szűrni magunkon és meg kell fogalmazni, hogy nekünk itt és most mit jelent, miért jó és miért is gyakoroljuk. Át kell élnünk a hatását, ami, miközben részei vagyunk ennek a folyamatnak, valószínűleg számunkra mégis más. Különben még azt is jónak tartom benne, hogy valami olyasmit ad, ami a nyugati kultúrából nagyon hiányzik, a kontemplatív életmódot. Azt, hogy hagyok magamnak időt dolgokra, és nem dőlök be a jelszónak, hogy állandóan pörögni kell.

Szepesi Dóra
(ez az interjú megjelent a Napi Elemózsia Magazin júliusi számában)

Ezen a videofelvételen Sárai Gábor csikungozik: https://www.youtube.com/watch?v=jSFMGULPPq8