Az anyák napja és a gyereknap hónapjában 4 héten keresztül közöltük a "Boldog szülő, boldog gyermek" című könyvben megjelent interjúkat „Vegetáriánus szülők és gyerekek” címmel. A bennük szereplő gyerekek 9 évvel idősebbek. Mi történt azóta? Érdekes és tanulságos lehet megtudni, hogy mi változott, hogyan alakult a táplálkozásuk, az életük. Örömmel jelentem: sikerült mind a négy családot elérnünk egy nyilatkozat erejéig, az anyukák ismét meséltek! Tehát megtudhatjuk, mi a helyzet most, kilenc év után! (Csak azért nem Ten Years After, mert nem bírtunk még egy évet várni.)
1. rész:
Mesél: Márki Anita
Tünde 11 éves. Érdekes módon soha nem kérdőjelezte meg, hogy miért is vagyunk vegetáriusok. Egyszerűen neki ez az alaphelyzet, hogy mi nem eszünk húst, mások pedig igen.
Viszont ezen belül nem tudom elmesélni az ideális és tökéletes történetet, hogy milyen nagyszerű egy vegi gyereket nevelni, sokkal könnyebb, mint egy húsevőt, és nem tudok mindenkit biztatni, hogy ő is így tegyen, mert így megoldódik élete minden problémája.
Néha úgy érzem, hogy ő a vegetáriusság karikatúráját mutatja be nekem. De kezdjük az elején! Tünde sokáig szopott, egyesek szerint túl sokáig: 5 évesen hagyta abba végleg. Mindketten imádtuk, csodálatos volt az az összetartozás, az az „egyben lenni” érzése. 4 éves kora körül kezdtem azt érezni, hogy szép volt, jó volt, de most már leszokhatna. Saját maga választotta le magát, és utólag vettem csak észre azt a ritmust, ahogy fokozatosan már csak naponta egyszer akart szopni, aztán már csak hetente egyszer jött, havonta, majd az utolsó fél évben még 3-3 havonta odabújt egy kis szopira, és így lett szépen vége. Az utolsó év már gondolom, csak arról szólt, hogy lelki vigaszt találjon, mert pár másodperc múlva már rohant is tovább.
Csodálatos volt ez az időszak, viszont elég sok ételt nem kóstolt meg. Nem nyugtalankodtam, mert kapott anyatejet, csak hát 11 éves koráig még mindig nem ízlelt meg alapvető ételeket. Azzal nyugtatom magam, hogy amit viszont szeret, azt jóízűen eszi, szépen fejlődik, akkor olyan nagy baj nem lehet.
5 évesen került Waldorf-oviba, ahol minden nap más kását kaptak ebédre. Elég makacs volt, nem ette meg, inkább éhesen jött minden nap haza. Fél év után aztán egyszer csak evett a köleskásából. Nagy örömmel kérdeztem, hogy hogyhogy végre megkóstolta. Nem adtak mást, kénytelen voltam. – kaptam a választ. Ez az, amire nekem otthon nem volt erőm: fél éven át kitartóan kivárni, egyszer csak megeszi a gyerek azt a kását.
5 éves kora óta kitalál recepteket, amit vagy ő elkészít, vagy velem megcsináltatja. A napraforgómag-pástétomot pl. már ő fűszerezi egyedül. Végre egy olyan kedvenc, ami egészséges is.
Az egyik véglete, hogy alig kóstol meg új ételt, a másik véglete pedig az ínyenc ízlése. Kb. 2 éve egy vásárban megkóstolta a szarvasgombás vajat és olajat, azóta ez a kedvence. Előbb evett szarvasgombát, mint én. Amikor vásárban járunk, és meglátja, mindenképpen vennem kell. Az egyik árusnak hatalmas reklámot is csinált, mert mindenkinek ajánlgatta, hogy ez milyen isteni finom. A felnőttek pedig mosolyogtak, és vásároltak.
Mi még mindig úton vagyunk, folyamatosan keresgéljük, mik azok az ételek, amit mindketten örömmel megeszünk.
Kommentek