Kedves Olvasó!*
“Ha még lesz emberi arcuk, akkor csókolom őket!”
Nem tudom miért, de már hetek óta ez a Nagy László mondat jár a fejemben. Egyszer, egy tévéinterjú végén üzente az utána következő generációknak.
Most, amikor ezeket a sorokat írom, advent van, a várakozás időszaka, amikor hidegben, sötétségben a Fényre várunk. És várjuk a Megváltó születésének ünnepét. Hétköznapi sürgés-forgásaink közepette nehéz kapcsolódnunk a magasztos, nagy horderejű dimenziókhoz. Csak ünnepeken, amikor együtt vagyunk, vagy az olyan kivételes pillanatokban, amikor “magunk vagyunk”, akkor nyílik meg egy szélesebb barázda, melyben rálátásunk lesz az élet dolgaira. Ilyenkor képesek vagyunk kapcsolódni a nálunknál hatalmasabbhoz.
Legtöbbször azt se tudjuk, kik vagyunk, miért vagyunk, honnan jövünk és hová megyünk, mert ha fel is merülnek, elhessegetjük ezeket a kérdéseket. Marad az aktuális sürgés, forgás. Okosak vagyunk és érzékenyek. Otthonosak a matériában. Mérhető az intelligencia hányadosunk, az IQ-nk... Kikutattuk már az anyagi világ minden porcikáját – de tudjuk azt is, hogy jól létünket nem csak a fizika befolyásolja.
Hatvan évvel ezelőtt bolondnak nézték volna azt az orvost, aki egy gyomorfekély okaként a stresszt nevezi meg. Ma már egyáltalán nem csodálkozunk. Azt is tudjuk, hogy a magas IQ-val büszkélkedő ember nem feltétlenül boldog, újabban az érzelmeket mérő EQ-t (emocionális mutató) is figyelembe kell vennünk, sőt egyre több publikáció jelenik meg a SQ-ról, a spirituális intelligenciáról. Ha felismerjük szellemi kötődésünket, (azokban az egyszerű, kegyes, religiózus pillanatokban) sikerül kapcsolódnunk a magasabb intelligenciához...
Hát, Kedves Olvasó, mit is üzenhetnék én most, az évezredek hullámverésében, a fény növekedése előtti időszakból, a pezsgőspalack pukkanásától még innen, embertársaimnak? Valami olyasmit, mint Nagy László: Ha még lesz emberi arcuk, akkor csókolom őket!
*Szepesi Dóra cikke megjelent az Ideál Magazin 2000 decemberi számában
Kommentek