Klasszikus makrobiotikus leves, amelynek több változata lehet, attól függően, hogy milyen alapanyagok vannak otthon, a piacon és milyen az évszak odakinn.

Íze markáns, sós, különleges, fűszeres, az ínyencek kedvence, általában azoknak is ízlik, akik a marhahúsleveshez szoktak, - viszont nem terheli meg annyira a gyomrot.

A miszólevesben a zöldségek természetes íze is megmarad, leveles, gyökeres és gumós zöldségeket teszünk bele, ezek kombinációit, és algát, „a tenger zöldségét”. Frissen finom!

Hozzávalók 4 személyre

1 fej hagyma, 2–2 db sárgarépa és petrezselyemgyökér, egy kis darabka káposzta, (ezekből felaprítva, személyenként kb. 1 csészényi), miszó, apróra vágott petrezselyem zöldje vagy metélőhagyma, 2 cm wakame alga.

Elkészítés

A zöldségeket ferdén karikára vágjuk, az algával együtt 2 liter vízben megfőzzük, de nem nagyon puhára, legyen fog alá való. Mindenkinek ízlése, szükségletei szerint külön miszóval ízesítjük, a miszóval együtt már nem főzzük. A férfiaknak 1, a nőknek 1/2, az időseknek 1/2 mokkáskanálnyi, a gyerekeknek egy borsószemnyi mennyiséget oldunk fel a tányérjában. Ha a teljes mennyiséget ízesítjük egyszerre, akkor kb. 1 evőkanálnyi miszót oldjunk fel benne. Tálaláskor zöldpetrezselyemmel, csírákkal vagy metélőhagymával díszítjük.

Megjegyzés

A miszó japánul azt jelenti, hogy az „íz forrása”. Élő élelmiszer, tejsavas erjesztéssel készül. Házilag nem tudjuk elkészíteni, bioboltból szerezzük be. Változatai: a hatsho miszó, szójababból készül, jangabb típus, hidegebb időben fogyasztjuk. Azok a fajták, amelyekbe a szóján kívül gabonát is tesznek, jinebbek, világosabb színűek; ilyen az árpamiszó és a rizsmiszó. Miszólevest heti három alkalommal is ehetünk, támogatja a bélflórát, tisztít, erőt ad. Betegség, lábadozás esetén kifejezetten ajánlott, akár reggelire is. Miszókrémet pástétomokhoz, öntetekhez is felhasználunk, illetve egyéb ételek fűszerezéséhez

Mese, álom és valóság

Nemcsak azért választottam a miszólevest, mert az a makrobiotikus étkezés alfája és omegája. Hanem azért is, mert tulajdonképpen ezzel indult be a Makronauta.

Történt néhány hónapja, hogy meghívtam ebédre egy baráti családot. Együtt főztünk, ettünk, és megkértem Sanyit, hogy készítsen közben egy-két fényképet. Azt hittem lesz néhány werkfotó az archívumomba. Aztán ideadta a képeket és nagyon megtetszettek az ételfotók, mert valahogy olyan meditatívan közelhajolt a tárgyához.

A miszóleveses képe úgy megihletett, hogy álmodtam is vele. Megfogalmazhatatlan, mi volt ez az álom, a képnek a színélményei jöttek át testi érzetekké (talán túl intim és ezért badarságnak tűnhet, de nem az!), piros, narancs és sárga színek dominálnak rajta, és ezek mintegy „befűtöttek nekem”, vagyis begyújtották a kemencéket, beindították a kreativitásomat.

Íz, szín és hőérzet meg alkotásvágy volt ebben a szürrealista délutáni félálomban, hogy aztán ébredten rájöjjek, hogy évekkel ezelőtt terveztünk mi már Évával egy szép fotókkal illusztrált „zenés-táncos” Makrogourmet szakácskönyvet, csak az akkor nem valósult meg.

Elkezdtem írni történeteket is, - meséket - az ételekhez, mert meggyőződésem, hogy a gondolat is táplál. És ahogy lenni szokott, ötlet ötletet szül, alakul… szóval így indult el ez az „élő könyv”.