(a XV. Vegetáriánus Fesztiválon elhangzott előadásom írásos változata, szerkesztve, kiegészítve)

Szeretettel köszöntöm a kedves egybegyűlteket! Először is elnézést kérek mindenkitől, ha olyan témákat is említek majd, amiket jól ismertek, hiszen nem tudhatom, hogy ki mit tud.
Jó néhány hete elültettem egy magot az erkélyemen egy cserépbe és ez nőtt ki belőle.

Milyen magot ültettem? (Felmutatom a virágot - Napraforgómagot – hangzik a közönségből a válasz.) Igen! Sajnos nem nőtt túl nagyra, nem fogok tudni szüretelni a tányérjából magokat, de nem is az volt a célom, csak szép virágokat akartam magamnak az erkélyre. Hoztam magammal egy kalászt is. Melyik gabonának a kalásza ez? (Köles – mondják a közönségből)

Igen! Abban megegyezhetünk, hogy petúnia palántából vagy porcsinkamagból nem nőhetett volna ki napraforgó, és a köles magból is csak köles nőhet, se búza, se rozs, se árpa. Viszont ahhoz, hogy virágot és termést hozzon a mag, megfelelő táptalaj, gondozás is szükséges. Érdekesnek tartom, hogy az óvodát angolul is és németül is „gyermekkertnek” hívják, (Kindergarten, Kindergarden) – kétségtelenül azért, mert ott az emberpalánták nevelése, „növelése” történik, hogy a magból – képletesen szólva – szép növény és szép termés fejlődjön.

A kölest egyébként azért hoztam, mert az előadás utáni kóstolóra - amelyre mindenkit szeretettel várok -, készítettem egy köles süteményt. Idén egyébként az országtorta kölesből készült, kóstoltam is, nagyon finom. Én kölesből majdnem ugyanezt sütöttem meg, jóval egyszerűbben, reform változatban. Az idei országtorta alapja kölesből készült tészta, rajta sárgabaracklekvárral töltött túrókrém. 

A mi változatunkban a következő: főtt kölest, ami nagyon jól tapad, némi napraforgóolajjal, mazsolával, mézzel, zabkorpával összegyúrtam, sütöttem 30 percig közepes lángon, addig krémesre pürésítettem a tofut mézzel, citromlével, egy kevés vízzel, ezt rákentem a félig megsült köles alapra, majd ezzel is sült szikkadásig kb. 20 percet. Amikor kihűlt, rátettem őszibarack és szilva szeleteket, kínai mazsolával díszítettem, majd ezt agar-agar zselével leöntöttem, az lett a teteje. A kölest egyébként érdemes felfedezni újra, értékes élelmi értéke van, kiváló köretnek, és fasírtok, sütemények alapanyaga. Tojás sem kell hozzá, mert jól tapad. Ennyit bevezetésképpen, egyébként tennék néhány pszichológiai kitérőt, mert fontosnak tartom a fizikai tápláláson kívül a lelki-szellemi szempontokat is.

Az emésztés tüze

Egy talán meglepő kijelentéssel kezdeném a táplálkozásról szóló előadásomat: teljesen mindegy, hogy mit eszünk, - csak legyen mit enni, hiszen az ember alapösztöne az életösztön, és ahhoz, hogy éljünk, ennünk kell. Ma, amikor a világ nagy része éhezik, a civilizált ember jóllakott éhező. Ez azt jelenti, hogy nem táplálékot fogyaszt, hanem gyomortölteléket. És többet is fogyaszt, mint amennyire szüksége volna. Szóval úgy tűnik, nem azért eszik, hogy éljen, hanem (kisarkítva) azért él, hogy egyen…

Ez részben rendben is volna, nem tagadjuk a kulináris örömöket, de az életnek nyilván nem ez a célja. Miért említettem, hogy mindegy hogy mit eszünk? Van egy ajurvédikus bölcs mondás, amit nem árt megfontolnunk: ehetsz nektárt is, ha emésztésed tüze nem lobog, azt sem tudod megemészteni, de ha emésztésed tüze jól ég, a méreg is hasznodra válik. Kérdés, mitől ég jól az emésztés tüze? A zavartalanul működő emésztőrendszer adja az alapot hozzá, és – milyen paradox -, ennek egyik alapköve éppen az táplálkozás. Tehát mégsem mindegy hogy mit és hogyan eszünk?

A nevelés, mint terápia

Térjünk vissza a nevelésre. Az ember örököl egy fizikai, lelki alkatot, hajlamokat, tehetségeket, és a személyiségfejlődése nagyban függ a neveléstől. Úgy 15 éve részt vettem a Nagy gyermek kalauz c. könyv fordításában. Wolfgang Goebel és Michaela Glöckler antropozófus orvosok a szerzői, – a könyv a gyermek fejlődéséhez, egészségügyi problémáihoz ad útmutatást, orvosi tanácsokkal, házipatika ajánlatokkal. Van egy fejezete: A nevelés, mint terápia – ezt fordítottam. Érdekes felfogás: a nevelés, mint terápia. Gondolom, értjük miért adták ezt a címet. Tudjuk, mi minden dől el a családban, az iskolában, a pszichológia is feldolgozta ezt a kérdést; hogy csak egy példát mondjak, a családállítás módszere családi lélekről beszél, közös lelkiségről, ami egy rejtett összeköttetés-rendszer.

Az előadásom témájához visszatérve, arra akarok kilyukadni, hogy otthon, példamutatással a legegyszerűbb napi tevékenységek mellett nevelünk (növelünk) és a felnőtt nevel, mivel ő már „fel van nőve” – nevel, azaz szeretettel, állandó odafigyeléssel bevezeti a gyereket az élet apró-cseprő dolgaiba.   Ehhez az egyik legfontosabb terep az étkezés, az ételkészítés, az etetés.

Szeretek pszichológiai könyveket olvasni, sokat tanulok belőlük még akkor is, ha nem értek mindennel egyet. Dr. Csernus írja például A fájdalom arcai című könyvében, hogy a szülők ajnározzák a gyereket, ők oldanak meg mindent, ezzel elveszik a sikerélmény lehetőségét – aminek következménye, hogy a gyereknek nem lesz önbizalma. Ehhez hozzátenném, hogy a gyermek ősbizalommal jön a világra és az alakul át önbizalommá a szocializáció során, ha az jól megy. De mit ír Csernus: „A stabil minták hiányában nem csoda, hogy a gyerekben nincs meg a szükséges érzelmi önbizalom, nem mernek beleugrani új szituációkba, éppen ezért sem a pozitív, sem a negatív töltetű élményeket nem tudják jól kezelni. Sem a sikert sem a kudarcot.

Ezt a helyzetet súlyosbítja, hogy a mostani szülők legnagyobb része kinyalja a gyereke fenekét. Képzeljék csak el azt az állapotot, amikor valaki egy hónapon keresztül mindennap kalácsot eszik. Értékelni fogja a kalács ízét egy hónap után? A szülő meg csodálkozik, hogy ez a gyerek nem örül semminek, pedig a „lelkét kiteszi” érte. Miközben folyton csak kalács, kalács, kalács. Meg is van az eredménye. Nézzenek szét a sok mamlasz tinédzser között! Anyuci pici fia, apuci pici lánya. Sok nyámnyila. A szülők elveszik a gyerekektől a valódi sikerélmény lehetőségét, hiszen a felmerülő problémákat ők oldják meg – éppen ezért a gyerekeknek nem lesz önbizalmuk, mert a sikerélmény a szülőké.” Egyetértek! 

A szülő nyilván azért tesz meg „mindent” a gyerekért, mert azt szeretné, hogy boldog legyen. Hogy mitől boldog az ember, azt sem fogjuk most itt megfejteni, de azért mindannyiunknak volna rá néhány tippje. (Egyébként a Boldog szülő boldog gyermek című könyvünknek azért adtuk ezt a címet, mert hisszük, hogy a gyerek boldogságának, kiegyensúlyozottságának a szülő boldogsága, harmóniája az alapja.) Gondolatébresztőnek elmondom, hogy nemrég olvastam egy cikket arról, hogy Kambodzsában magyar régészek dolgoznak a több száz éves khmer birodalom romjain Angkorban, és a helyi lakosság köréből sokan segítenek nekik a munkában. Mesélik a régészek, hogy milyen kedves, egyszerű emberek, jól dolgoznak és derűsek, boldogok, - annak ellenére, hogy nagyon szerény körülmények közt élnek. Mit esznek? Szó szerint kígyót, békát, meg néhány ehető dzsungelnövényt. Mert ott az van.

Tehát lehet, hogy nem csak a földi tápláléktól függ a boldogság, a kiegyensúlyozottság, hanem az ősbizalom maradványától, ami a természeti népeknél egy természetes spiritualitás? De nem is kell olyan messzire menni ahhoz, hogy igen szerény életvitelű emberekkel találkozzunk. Mi, akik most itt ülünk a Vegetáriánus Fesztiválon, viszonylag jólétben élünk, és amíg egyáltalán azon gondolkozhatunk, hogy milyen táplálkozási formát válasszunk, milyen elvet kövessünk, addig bizony jó nekünk.

Milyen ízeket ismerünk?

Az előadásom címe: Ízek – természetesen. Milyen ízeket ismerünk? Azért kérdezem, mert készítettek Amerikában egy felmérést erről iskolás gyerekek körében és össze szeretném hasonlítani, mit tudunk mi és mit ők.

A közönségből érkeznek a válaszok: édes, sós, savanyú, keserű, csípős, erős, fanyar, füstös… Igen, és még sorolhatnám, hiszen ha „költőileg” gondolkodunk, akkor ahány ember, annyiféle íz élmény fogalmazható meg, ha egyáltalán van rá szavunk. Az unokaöcsém például, az újszülött kishúga tarkóját puszilgatta és azt mondta, hogy olyan „sese ízű” – szóval olyan, hogy azt már ki sem lehet fejezni…

Ama bizonyos amerikai felmérés szerint az iskoláskorú gyerekek csupán két ízt ismernek, az édeset és a sósat. Mit gondoltok, miért? Hát persze, a sós ropogtatnivalók és az édességek meg az édes üdítő italok miatt. Ez ugyanúgy vonatkozhat a mieinkre is. A rengeteg mesterséges íz ugyanis, amit fogyasztanak, becsapja és elnyomja az ízlelő érzéket. Aki cigarettázik, az is megfosztja magát a zavartalan ízérzékeléstől. Egy friss kutatás megállapítja még azt is, hogy az amerikai tinédzserek veszélyesen sok édességet esznek, ami körülbelül napi fél pohár kristálycukornak megfelelő mennyiség, és energia bevitelüknek ötödét teszi ki. Ez a koleszterinértékek megváltozása miatt növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a prevenciót már gyerekkorban el kell kezdeni.

Hosszú távon biztosan a természetes ízekkel járunk jobban, ezek ugyanis úgy táplálnak, hogy nem terhelik az emésztést, anyagcsere termékeik nem savasítanak, nem mérgezik az idegrendszert. Szomorú tény, de hát a gyerekek azt ismerik, azt szokják meg, és azt kérik, amit kapnak! Mindenkit a családi ételkészítésre szeretnék bíztatni, mert akkor legalább tudjuk, hogy mit tettünk az ételünkbe, mit adunk a családnak! Az élelmiszer nem véletlenül élelmi-szer, olyan szer, ami az élethez kell, él-elem, az „élet eleme”, és nem mű, mesterséges, manipulált, tartósított, színezett, dúsított gyári termék, ami nem táplál, csupán megterhelő (betegítő) gyomortöltelék. Persze, időnként ilyeneket is fogyasztunk, de minél kevesebbet, annál jobb…

Az emésztés rendje

Hogy rend van az emésztésünkben, mert így vagyunk teremtve, azt szeretném röviden szemléltetni azzal, hogy végigkísérjük a falat útját. (Ha ez a rend, ez a ritmus felborul, akkor baj van.) Ha az emésztésünkben rend van, a táplálkozásunkban is rendnek, ritmusnak kell lennie. Amikor a kisbaba megszületik, a holdritmusról átáll a napritmusra, és lassan önállósul az emésztőszervrendszere. Nem árt egyszer áttekinteni ezt a bonyolult, sok energiát igénylő, összehangolt folyamatot!

A falat útja

A táplálékot a legapróbb részeire kell bontani, hogy azok fel tudjanak szívódni és a szervezet rendelkezésére állhassanak.

Szájüreg: fogak aprítanak, nyállal keveredik a falat – a nyálban lévő amiláz enzim bontja a keményítőt glükózzá. A rágást nagyon fontos megtanítani a gyerekeknek! Adjunk nekik sok természetes rágcsálnivalót! A nyelv és a garatizmok automatikus mozgásával a táplálékokat lenyeljük, s azok továbbjutnak a garatba és a nyelőcsőbe. A nyelőcsőben a falat előtt és után gyors egymásutánban összehúzódik az izomzat – annyira erőteljesen, hogy akár fejen állva is le lehet nyelni a táplálékot. (Ezt azért ne nagyon próbálgassuk!) 8-10 másodperc múlva a falat már a gyomorban van.

Gyomor: középállomás. Izmos fala gyúrja ritmikusan a táplálékot és a főleg sósavból és emésztő fehérjeenzimekből (pepszinenzim) álló gyomornedvvel pépet csinál belőle, majd ez a táplálék 3 óra múlva halad tovább a patkóbél felé. Adagonként kiürül a patkó- vagy nyombélbe. Ide ürül az epehólyagból az epe és a hasnyálmirigyből a hasnyál, melyek elengedhetetlenek az emésztéshez.

Vékonybél: Az emésztés fő szakasza a 3,5 m hosszú és kb. 3 cm vastag vékonybélben történik. A táplálék három fő alkotórésze – szénhidrátok, fehérjék, zsírok – itt bomlik legkisebb elemeire. Az enzimek nélkülözhetetlenek a különböző emésztési folyamatokban: lebontják a táplálékokat azokra az alkotóelemekre, amelyek felszívódva energiát szolgáltatnak, illetve amelyekből a szervezet felépíti saját anyagait. A hasnyálban lévő enzimek bontják a fehérjéket aminosavakká, az összetett szénhidrátokat egyszerű cukorrá. A sárgászöld színű epe, amely a májban a koleszterinből képződik, apró cseppekre oszlatja szét (emulgeálja) a vízben nem oldódó zsírokat, hogy az emésztőenzimek hozzá tudjanak férni és alkotóelemekre bontva, a többi tápanyag-molekulákhoz hasonlóan azok is felszívódhassanak a vékonybélbolyhokon keresztül.

Vastagbél: a vékonybélből a tápanyagok felszívódása után a béltartalom a vastagbélbe kerül, ez kb. 1,5 m hosszú és nagyobb az átmérője. A vastagbél kezdeti szakasza a vakbél, (ehhez csatlakozik egy nyirokszerv, a féregnyúlvány); innen a felszálló, a haránt-, majd a leszálló vastagbélben folytatódik. A vastagbél egy 10-20 cm-es S alakú hurokban, a szigmabélben végződik, ami a végbélbe torkollik. A bélrendszeren naponta 11 liter táplálék, folyadék és emésztőnedv halad át… egész röviden ennyi.

Az emésztés spirituális változatban a következőképpen néz ki:

Hogy a táplálkozás mennyire nem csupán anyagi, hanem szellemi gyarapodás is, azt hadd szemléltessük a következő gondolatsorral:

A táplálék feldolgozása hét fokozatban történik, és ugyanez a hét funkció működik a tanulás folyamatában is:

1. (be )légzés, vagyis evés, amikor az idegen anyagot visszaemeljük az anyagba.
2. melegítés, saját szintre hevítés.
3. emésztés, a maga módján szétszedi az ember az anyagot, rendezi.
4. kiválasztás, amikor az ember individualizálja, magáévá teszi.
5. az anyag megtartása
6. amikor „megnő”, kitágul benne az anyag.
7. reprodukció, amikor a folyamat eredményeképpen újat produkál.

Az egészséges étkezés rendkívül fontos harmóniánk megteremtésében, azonban nem minden. Nem kedvez az egészségtelen környezet, például a rossz levegő, az éjszakai alvás helyett a nappali, vagy a lakás műanyag berendezési tárgyai, műanyag padlója, sorolhatnám tovább, a mozgáshiányon át a lelki tulajdonságokig, a stresszig…
Valamilyen rend-et kell közvetítenünk, mintát kell adnunk az étkezéssel kapcsolatban is a gyerekeknek. A családban tanulja meg ezt is a legjobban. Később pótolnia, önerőből olyat, ami nem alakult ki idejében, nagyon nehéz.

Ahogy létezik családi lélek, úgy mondhatjuk azt, hogy a konyha a család közös emésztőszerve, mert itt készülnek a tápláló, gyógyító élelmi-szerek. De az ételreceptek adalékanyagain, a hozzávalókon túl lelki-szellemi táplálékokat is adunk-kapunk, olyasmiket, amiket ezekkel a szavakkal tudok jelezni: segítés, együttműködés, barátságosság, bensőségesség, intimitás, figyelem, feladatmegoldás gyakorlása, dicséret, önbecsülés, egymásra figyelés, kudarcok feloldása, megbocsátás, megelégedettség, öröm, hála, áhítat, áldás, szépség, boldogság, - ezek olyan tapasztalatok, tartalékok, útravalók („hamuban sült pogácsák”!:) amelyek egy életen át kisegítik az embert.

A programba kérdéseket írtam be, most válaszoljuk meg ezeket röviden:

Hogyan szoktassuk rá a gyerekeket a természetes ízekre? Példamutatással
Milyen a jó uzsonna? Teljes értékű, természetes, táplál, nem töm
Egészséges babazsúr – létezik ilyen? Az egészséges alapanyagokon kívül a szín, a formavilág, az állagok és ízek változatossága fontos
Mi helyett mit adhatunk? Fehér lisztből készült tészták, péktermékek helyett teljes szemű főtt gabonát, a gabona teljes őrlésű lisztjét, töretét, pelyhesített változatát, tésztáját, ezekből készült ételeket, süteményeket; cukor helyett nyers gyümölcsöt, aszalt gyümölcsöt, mézet, gabonamalátát; tej, tejtermék helyett gabonatejeket, tofut; hús helyett tofut, szejtánt, tempeh-t, zöldség-, gabonafasírtokat…
Mit süthetünk, főzhetünk? –  falafelt, gabonafasírtokat, csapatit, szamószát (zöldség vagy gyümölcs töltelékkel, szusit, szószokat, salátákat, egyszerű öntetekkel; kölespudingot, kuszkuszpudingot, gyümölcszselét agar-agarral, kukoricamálé tortát, gyümölcssalátát, diákabrakot, természetes savanyúságokat...

Mi lesz a kóstolóban?

Falafel, kovászos uborka, párolt hokkaidó-tök, vega szusi, főtt kukorica, pirított tökmag shoyuval, köles sütemény tofuval, gyümölccsel, agar-agar zselével (itt elmondtam mindegyiknél röviden, hogy melyik milyen élelmi értékkel bír, a szusi helyben készült, a többit otthon készítettem.)

(Szellemi desszertként mindenki kap egy „versvitamint”is, kortárs költők gyerekverseiből válogattam – abból húz mindenki magának egyet.)

Az előadás végén egy pillanatra térjünk vissza a spirituális dimenzióhoz:
Az étkezések előtt mondhatunk asztali áldást, ezzel még a legkisebb gyerekek is megértik, hogy mi minden és mi mindenki kellett ahhoz, hogy ez az étel itt legyen előttünk. Waldorf iskolás gyerekek mondják például ebéd előtt:

Föld, te adtad ezt nekünk,
Nap, te érlelted ezt nekünk,
Föld, te kedves,
Nap, te kedves,
A szívünkben mindig kedves!

És egy közismertebb:
Evés előtt:
Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adták nékünk!
Evés után:
Mi jóllaktunk, hála Isten, adj annak is, kinek nincsen!

A kóstoló előtt még egy gondolatot szeretnék elmondani: a gyerek a családban a különböző rábízott tevékenységek és bátorítások, sikerélmények nyomán tanulja meg azt is, hogyan lehet önbizalma, hogyan kell bátornak lennie. Ezzel kapcsolatban megosztanám veletek legújabb felfedezésemet: a bátorság angolul „courage”, ebben a szóban benne van a latin „szív” szó, (cor, cordis). Ezzel a végszóval kívánok a családi főzésekhez, étkezésekhez és együttlétekhez mindenkinek sok sikert, örömöt és szép napraforgókat!