Ugye, milyen jó szó? Benne van az étkezés legfontosabb eleme, az étel iránti vágy. Sokat beszélünk arról, mi egészséges, mi nem, kinek mi a megfelelő, mikor mit kell (lehet) ennünk, mit javasol X vagy Y. Mindezek elgondolkodtatnak, és jó, ha nem követjük vakon a tanácsokat, legyenek azok akár a legjobbak, a legprofesszionálisabbak.
A laikusok azt mondják, amit megkívánsz, arra a szervezetednek szüksége van. Ebben lehet valami. A témával foglalkozók azonban azt is szokták mondani, hogy a szervezet néha becsap minket, hiszen lehet, hogy már annyira kibillentünk az egyensúlyunkból, hogy nem tudjuk megítélni, mi tesz jót nekünk, mi nem. Csak a szemed kívánja... A hagyománytisztelet dolgozik benned... A régi ízek utáni vágy dirigálja az étkezésedet...
Igen. Mindez lehet igaz. Ezért kedvencem a "személyre szabott" kifejezés, ami nemcsak a ruhára igaz, a táplálkozásra is. Szerintem van abban valami, hogy ne együk, amit nem szívesen fogyasztunk, válasszuk ki azt, amire tényleg vágyunk, mert az vérré válik. Nincs értelme például búzafűlét kortyolgatni csak azért, mert (a csapból is az folyik:) a természetgyógyász azt ajánlotta, hogyha rosszul vagyunk tőle. Nincs értelme Nori algát rágcsálni, ha nem ízlik egy csöppet sem, még ha annyira fantasztikus is az ásványi anyag tartalma, nem kell tofut enni naponta, hiszen az jó minőségű növényi fehérje – ha undorral tölt el.
Ki kell kutatni, mit fogyasztunk szívesen! Almalé répalével? Főtt zabpehely pirított szezámmaggal, fahéjjal, mézzel? Fejes saláta paradicsommal? Lekváros padlásajtó? De félre a csipkelődéssel: egy jóízűen és jókedvvel elfogyasztott, minőségi alapanyagból, finoman és frissen elkészített hagyományos fogás többet ér, mint például egy adag szomorúan elnyammogott főtt gabona, amit már annyira ununk. Szóval próbálkozzunk!
Kommentek