Szögyal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról*

Hitvallásom élni és meghalni – megbánás nélkül. – mondta Milarepa. De tőle származik az a gondolat is, hogy az a valami, amit hullának nevezünk, és az a hulla, amitől úgy rettegünk, most és itt él velünk. Akkor pedig miért is rettegünk tőle?

A Tibeti hagyomány könyvei sorozatban ünnepi kiadást vehet kezébe az olvasó a kötet megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából. A négy részes, ötszáz oldalas művet a szerző ajánlja mestereinek, majd eképpen az olvasóknak: Legyen e könyv útmutatás a megszabaduláshoz! Olvassák az élők, olvassák föl a haldoklóknak és a halottaknak! Segítsen mindenkit a megvilágosodáshoz vezető úton, és ösztönözzön!

A halál az élet természetes része

Mindazoknak, akik megszülettek, előbb-utóbb biztosan szembe kell nézniük a halállal. Amíg élünk, kétféle módon viszonyulhatunk hozzá. Vagy nem vesszük figyelembe, vagy szembenézünk a saját halálunkig vezető folyamattal, s ha világosan látjuk, kezelni is tudjuk a halál okozta szenvedést. Természetesen semmiképpen nem kerülhetjük el. – írja Őszentsége a XIV. Dalai Láma a rinpocse könyvének előszavában, majd rámutat a mű témáira: hogyan értsük meg az élet igaz értelmét, hogyan fogadjuk el a halált, és hogyan segítsünk a haldoklóknak és a halottaknak.

A szerző elsősorban az ősi tanítások gyakorlati jellegét szerette volna bemutatni, és azt, hogy ezek hogyan segíthetnek minket életünk és halálunk minden egyes szakaszában. Azért is ösztönözték oly sokan a könyv megírására, mert úgy vélték, könnyíthetne azon a rengeteg szenvedésen, amin valamennyi közönséges halandó keresztülmegy. A modern társadalmakban ugyanis a legtöbben szinte teljesen figyelmen kívül hagyják az élet spirituális dimenzióját. Szögyal Rinpocse célja a buddhista tanítások bölcsességének megosztása volt, és úgy tűnik, elég jól sikerült is neki: valaki egyszer úgy jellemezte ezt a könyvet, mint ami „félúton van egy élő mester és egy könyv között”. Nem kell ahhoz buddhistának lenni, hogy profitáljon belőle az olvasó, legalábbis mélyebben megérintsék a tanok. Különböző hitű emberek ismerték fel az olvasottak egyetemes voltát, sokakat segített át életük egy-egy válsághelyzetén, még akkor is, ha tanításai ismeretlen szemszögből kezelik az életet. Gyakorlati hozadéka is lett: például az indiai Madraszban egy asszony létrehozott egy egészségügyi szervezetet haldoklók és súlyos fájdalmakkal küzdő betegek gondozására. A tanultakat orvosok, nővérek, valamint a haldoklókkal szakmai kapcsolatban állók építették be napi munkájukba.

Állandóan változó valóságláncolatok

A buddhista életfelfogás az életet és a halált egyetlen egységnek tekinti, ahol a halál az élet egy újabb fejezetének kezdete. A halál tükör, amelyben az élet egész értelme megmutatkozik.
E csodálatos tanításban az élet és halál együtt jelenik meg, mint egymást követő, állandóan változó valóságláncolat, amelyet egy szóval bardónak neveznek. A bardo­tanítások pontosan megmutatják, mi történik velünk, ha felkészülünk a halálra és mi, ha nem. Alapvető üzenetük, hogy ha felkészültek vagyunk, hatalmas reményünk lehet mind életünkben, mind halálunkban. A tanítások a káprázatos és örökkévaló, határtalan szabadság lehetőségét tárják fel előttünk, amiért már most, életünk során dolgozhatunk. Ez a fajta megközelítés képessé tesz bennünket arra, hogy jól használjuk ki az evilági életet, amíg van időnk, és biztosítsuk, hogy halálunkkor ne kelljen semmit megbánnunk és hibáztatni magunkat, hogy elvesztegettük életünket. Aki meditációkban felkészülten várja a halált, annak az nem veszteség, hanem győzelem, az élet megkoronázása, legfenségesebb pillanata lesz. Mivel az élet természetes része a halál, valóságként fogadják el a buddhisták, amely mindaddig megtörténik az emberekkel, ameddig e földi lét körforgásában vannak. Tudják, hogy nem kerülhetik el, ezért semmi értelme, hogy aggódjanak miatta. Valahogy úgy tekintik, mint amikor a viseltes ruháinkat újra cseréljük. Ha jól szeretnénk meghalni, meg kell tanulnunk jól élni: a békés halál reményében békét kell teremtenünk lelkünkben és életmódunkban. A könyv bemutatja, hogy buddhista szemszögből nagyon fontos a halál tudatos átélése. Bár újraszületésünk formáját és helyét a karmikus erők határozzák meg, mégis a halál pillanatában fennálló tudatállapot nagymértékben befolyásolja következő születésünk milyenségét. A halál tényleges bekövetkezésének pillanatában keletkezhetnek a legmélyebb és legüdvösebb belső tapasztalatok. A saját halálunkra való készülődésnél nem kevésbé fontos, hogy másokat is hozzásegítsünk a jó halálhoz. Újszülöttként mások segítsége és gondoskodása nélkül nem maradhattunk volna életben; a haldoklók ugyanolyan kiszolgáltatottak, mint a kisbabák, aggodalmukat és szenvedésüket a környezetükben lévő embertársaik enyhíthetik és elősegíthetik a méltó távozást.

Keleti és nyugati szemlélettel

Az élet befejezésével nemcsak a vallások foglalkoznak, a modern tudomány is tanulmányozza a felmerülő kérdéseket. A haldoklóval való foglalkozást sokoldalúan elemezte Elisabeth Kübler Ross, aki például azt mondja, hogy a feltétel nélküli szeretet és a felvilágosultabb megközelítés a haldoklást békés, sőt megváltó tapasztalattá szelídítheti. A halálközeli állapot különböző aspektusainak tudományos feltárása, amely Raymond Moody munkájának eredménye, felvillantotta az emberiség számára a határozott reményt, hogy az élet nem ér véget a halállal. Szögyal Rinpocse képviseli a keleti és a nyugati szemléletet is: tibeti környezetben született és nevelkedett, a legnagyobb lámáktól kapott útmutatást, ugyanakkor évekig élt, tanult és tanított Nyugaton. A könyv gyakorlati lépéseket is javasol, hogy jobban megérthessük, jobban felkészíthessük magunkat és másokat a békés halálra. A gyakorlati és az érzelmi gondoskodáson túlmenően fel kell fedeznünk a halál és az élet valóságos értelmét. A szerző örömmel észrevételezi, hogy az utóbbi húsz évben sok változás állt be a halállal kapcsolatos felfogásunkban, és abban a gondozásban, amit társadalomként biztosítunk a haldoklónak és hozzátartozóinak. A társadalmi tudatosság ezzel kapcsolatban sokkal magasabb szintű. Biztató tény, hogy egyre több helyen ismerik fel, hogy a haldoklók gondozásában a lelki kérdések központi szerepet játszanak. A halál a legdöntőbb mozzanat életünkben, és minden egyes embernek biztosítani kellene, hogy békésen és megelégedve távozhasson, tudván, hogy a lehető legjobb spirituális törődéssel veszik körül őket.

Tudatunk természete

A túlvilági életben hívők egész életfelfogása más, tudatában vannak személyes felelősségüknek, és ez megszilárdítja erkölcsi tartásukat. – vallják a mesterek, és élnek a gyanúval, hogy azok, akik nem hisznek eltökélten az evilági utáni létben, rövid távú célokat kitűző társadalmat alakítanak ki, kevéssé törődnek cselekedeteik következményeivel. Talán ez a legfőbb oka annak, hogy egy olyan brutális világot hoztunk létre, mint amilyenben élnünk kell, olyat, amelyben oly kevés az együttérzés, és a belőle fakadó, egymás iránti önzetlen kedvesség. A szerző hangsúlyozza, hogy az egész élet és halál háttere, a tudat lényegi természete. Ezért döntő fontosságú, hogy még életünkben megismerjük tudatunk természetét. A meditálás az egyetlen mód arra, hogy ezt ismételten felfedezzük, fokozatosan megértsük és állandósítsuk magunkban.

Végül hadd idézzem a francia filozófus, Montagne gondolatát: „Nincs a földön hely, ahol a halál ne találna ránk... Nem tudjuk, hogy hol vár ránk a halál, ezért mi várjunk rá mindenhol. A halál gyakorlása: a szabadság gyakorlása. Aki megtanulta, miként kell meghalni, az megtanulta, hogyan ne legyen szolgája.”

*Szepesi Dóra recenziója a Könyvjelző január-februári számában jelent meg