Egy kedves ismerősöm sokat utazik, jó messzi tájakra is eljut és élményeit a közelebbi barátaival írásban megosztja. Okosan, összeszedetten ír, ugyanakkor érzékekhez is szól és belekever egy kis önismeretet meg az emberiség múltjával való szembesülést.
Legutóbb Indiáról kaptam útinaplót. India gyerekkori álmom, és jólesik ilyen formán is utazni (mert nem jártam ott a valóságban). Köszönöm az élményt, a sokféle reflexiót! Írtam neki, hogy olvasás közben többször előfordult, hogy elhittem, hogy a valóságban hazahoztad az oroszlánszobrokat vagy a majomcsapatot, amiket persze élményben hoztál haza. Meg a sok-sok tájat, hihetetlen léptékeket, épületeket, műemlékeket (amelyek némán őrzik készítőik szellemiségét), szertartásokat, hétköznapi világot...
Az ember talán jobban is érzi magát a világban, legalábbis jobban elfogadja a körforgás tényét, ha ilyen élményekkel szembesül. Erre ő azt válaszolta, hogy: Elgondolkoztató az a gondolatod, hogy a körforgás utazással elfogadhatóbb, talán, bár ha egy vidéki emberre gondolok, persze inkább a régebbi időkből, aki ki sem mozdult a falujából és békében fogadta el az e világot és a túlvilágot. Azt hiszem széles a skála, ki hogyan keresi és találja meg a lelki békéjét, egyezik ki a világgal és abban magával.
Az biztos, hogy az utazások sejtetik azokat a titkos mélységeket és tudást, kultúrák szintjeit, amik felhalmozódtak a világban, egyfajta körforgással eltűntek, mással lecserélték és talán a körforgás újra felszínre hozza… Egyébként nem is kell messzire menni, minden évben szembesülhetünk a körforgás tényével, szemléltetik nekünk a növényeink a kertben vagy a cserépben. A csírázó, kiteljesedő, majd magba menő mag nagy utat jár be, hogy aztán kezdje elölről – minden évben. A napraforgón is megfigyelhetjük.
Fotók: Szepesi Dóra
Kommentek