Ez a beszélgetés Erdély Dániellel, a világhírű spidron feltalálójával készült, és az Ezotér magazin 2007 áprilisi számában jelent meg. Érdekes megfigyelni, hogy egy családban a tehetség hogyan öröklődik, alakul tovább: Erdély Dániel édesapja, Erdély Miklós idén lenne 85 éves. Ezért most ezzel a cikkel egy kicsit az ő munkássága előtt is tisztelgünk.
Platon nyomában
- avagy: Kit érdekel egy összegyűrt papírlap?
„Platon egyik legtöbbet idézett szövegében, a Timaioszban a kozmosznak és a világléleknek nehezen érthető, de részletes geometriai leírását adja. A bemutatott modellt eddig még nem sikerült senkinek rekonstruálnia. Sikerült egy spidronfészek segítségével egy olyan konstrukciót készítenem, amely híven követi a szerző által meghatározott, zenei harmóniákon alapuló arányokat. Örülök, hogy alkalom nyílik ezt elsőként az önök újságjában közreadni.” - nyilatkozta az Ezotér-nek a spidron feltalálója, Erdély Dániel, magyar grafikus és formatervező.
Nemrégiben a Science News című amerikai folyóirat címlapját díszítette színpompás térbeli alakzata, egy spidronlabda, amely egyenlő szárú háromszögek meghatározott összekapcsolódásával jött létre. A felfedező által elnevezett formarendszer – neve a spirál- és a pókhálószerű alakzatból ( a pók angolul: spider) adódik, még sok lehetőséget rejt magában. Nemcsak térplasztikai alkotások, térkitöltő elemek létrehozására alkalmas, de különböző ipari felhasználások is felmerültek vele kapcsolatban. Készíthető belőle például napkollektor, víztisztító berendezés, ütközéscsillapító és akusztikus fal, hasznos lehet a nano-technológiában és az űrkutatásban. A spidron mára már nemzetközileg elismert karrierje 27 évvel ezelőtt indult, amikor Rubik Ernő formatanóráján azt a feladatot adta hallgatóinak, hogy papírlapból hajtogassanak rugalmasan összenyomható és széthúzható térbeli formát, amely a tér különböző irányaiban kimozdul a síkból. Erdély rátalált arra a hajtogatási módra, amely egyenlő oldalú és 120 fokos csúcsszögű egyenlőszárú háromszögek megfelelő összeillesztésével "hegyekbe és völgyekbe" rendeződött, így harmonikaszerűen összenyomható reliefet eredményezett.
Nem matematikus létedre, Jeruzsálemben, a XII. Kristálynövesztési Világkonferencián 80 tudós és mérnök előtt számoltál be a spidronról. A családodból a tudománynak és a művészetnek egy jó keverékét hoztad magaddal: Erdély Miklós, édesapád, akit a XX. századi avantgarde klasszikusának neveznek, képzőművész, építész, filmes, feltaláló, író, meghatározó pedagógus és teoretikus volt. Nagyapád is építész, festőművész és feltaláló. Édesanyád, Szenes Zsuzsa, textiltervező és grafikus. Sőt, négy gyereked közül a legidősebb, Erdély Mátyás, már neves filmoperatőr. Feleséged, dr. Geréb Ágnes, akinek nevéhez fűződik az otthonszülés. De visszatérve, hogyan is növekedtél te, mint a „kristály” ebben a családban?
- Elvarázsolva. Akkor nem is fogtam föl, védett, talán túl sokáig magzati, öntudatlan boldogságban éltem. Az volt a nagyon jó, hogy a művészeti és természettudományos érdeklődés egyszerre volt jelen a családban. Nagyapám is rendezett keddenként beszélgető kört, vallásról és filozófiáról. Az volt kiírva az ajtajára, hogy „Gondolkodni kötelező és díjtalan”. Nálunk, a Virágárok utcában meg a legnívósabb értelmiségi társaság jött össze, zenészek, képzőművészek, újságírók, írók, pszichológusok. Sokszor megfordult nálunk Kondor Béla, később Pilinszky János, és építész ismerősök, belsőépítész rokonok…
- Építész akartál lenni?
- Reklámgrafikus lettem. Bár nem igazán erre készültem. Nagyon korán tudatossá kényszerültem válni, mert elvitt Szabó István filmezni, és 9 éves koromban „filmsztár” lettem. Én vagyok az Apa című film főszereplője. A felnőtt világ egy kicsit ijesztő volt számomra, a káderkörnyéken meg nem igazán volt hozzám hasonló gondolkodású gyerek, az iskolában kevesekkel barátkoztam. Olyan egyetemre akartam menni, ami ideológiamentes. Két esély volt: vagy művészeti, vagy valami matematikai. Programozónak vettek föl és ugyanabban az évben fölvettek az iparművészetire is. Hogy ne vigyenek el két évre katonának, elmentem nyomdaipari szakmunkásiskolába, van egy mesterlevelem. Onnan kerültem az Iparművészeti Egyetemre, grafika szakra. Minden érdekelt, aminek bármi köze volt a matematikához is, úgyhogy nagyon sokszor megjelentek a munkáimban geometriai elemek, hajtogatások. Egyébként megfigyeltem, hogy a nagyapám, az apám és az anyám is valamiféle képfelbontással foglalkozik, apró részletekre bontja a képet. Anyám hímezte a képeket, apám kitalálta a fotomozaikot, a nagyapám pedig, mint festő, asztrális világot alkotott, igazi ezotériát, ezért ornamentikus, apró elemekből épült föl a látható világom. Én annyit néztem ezeket, hogy máig tudok úgy látni, - akár téged is, hogy apró mintákból vagy összerakva. Amikor nem látok élesen, szürke vagy semleges felületre nézek, akkor az nekem megtelik ornamentikákkal. Az jutott az eszembe még, hogy hat éves korom előtt mindig kaptam a nagyapámtól meg a nagyanyámtól gombokat és mondták, hogy rakjak ki belőle valami ornamentikát…
- Nagymamád is érdekes asszony volt, Óriás Aranka, ismert médium.
- Spiritiszta médium. Vallásos, egyben tudományos médiumitás volt ez, és becsatlakozott az úgynevezett Nagy Körbe, a Grünhut Adolf-féle Magyar Lélekbúvárok Egyesületébe. Két folyóiratuk az Égi világosság és a Csillag Értesítő járt nekik, és az Imago, Freud lapjának néhány számát is megtaláltam a könyvtárunkban. Bejártam néhány ülésre. Hallgattam, meg láttam, mi történik. Magnófelvétel is van arról, hogy Arisztotelész beszélt nagymamám szájából, és egy másik alkalommal pedig leesett a kép a falról, anélkül hogy kijött volna a szög. Tipikus spiritiszta esemény… De ettől nem hittem jobban, vagy kevésbé a szellemekben, mert számomra a világ, úgy, hogy van, éppen elég csodával szolgál.
- Térjünk vissza a matematikára.
- A bátyámmal, Gyurival együtt részt vettünk A gondolkodás iskolája pályázatán. Tizenhatodikok lettünk abban az évben, ami nem semmi, tehát az összes feladatot jól megoldottuk, meg is van az az Élet és Tudomány, amelyik közölte. Fura módon tavaly fölhívott ugyanannak a rovatnak a szerkesztője, Bizám György, és megkérte, hogy a spidronból hadd csináljon egy feladatot. Mondtam neki, hogy lelkes olvasói voltunk annak a sorozatának. Szerintem ez világszínvonalú kezdeményezés.
- Rubik Ernő azt mondta annak idején a feladatmegoldásodra, hogy „ilyet még nem láttam!” Mi ebben a dologban annyira újszerű?
- Talán egyrészt az, hogy Dávid csillagot vittem bele. Egyáltalán csillagot grafikai elemként használni abban az időben szinte tilos volt. A formatanban nem okozott problémát, hogy a spirálkarokat Dávid csillagokból szerkesztettem meg. Lehet, hogy csak utólagos belemagyarázás, de emlékszem, hogy bennem volt a szorongás, hogy ezt majd esetleg valaki szóvá teszi. Talán annyira tabu forma, hogy az ember magának sem vallja be a gátlásait vele kapcsolatban. A másik rutin, amit le kellett győznöm, az egy kicsit praktikusabb. Megszoktuk, hogy mindent egyenesek mentén szokás meghajtani. Ennek a föloldására volt egy előképem. Még a nyomdában láttam olyan, a párás levegőtől meghullámosodott nyomdaipari papírhengereket, amelyeken görbe mintázatok jelentek meg, és csészécskék alakultak ki a görbék mentén. Arra gondoltam már ott, hogy mi lenne akkor, ha így hajtogatnék meg egy papírt. Nem egyetlen egyenes mentén, hanem vagy ívben, vagy kis szakaszonként. Ez volt a másik jó ötletem, hogy a csillagok szárait egymás után rövidülő szakaszonként hajtottam meg, méghozzá minden egyes csillag körül külön-külön. Szerintem azért nem jött rá senki eddig, mert az utolsó pillanatig nem derül ki, hogy ebből lesz valami. Csináltam, csináltam, és három óra után ki akartam már dobni, azzal, hogy ennek semmi értelme, de mégis erőt vettem magamon, és végigcsináltam a hajtogatást a teljes felületen. Egyszer csak eljött az a pillanat, amikor a papír „megértette”, hogy mit akarok tőle, és egészen máshogy kezdett viselkedni. Elkezdett rugózni, átlényegült, mintha lelket leheltem volna bele.
- A szférák zenéje is benne van?
- Platón a kozmoszt úgy határozza meg, hogy valamiféle gömbszerű dolog, amibe az összes szabályos test beleírható. Ami igaz. De amikor belehelyezi a lelket, akkor egészen aggályosan, aprólékosan meghatározza, hogy milyen részekre bontja. Arról viszont, hogy ezek a részek milyen alakúak, nem ír. S nekem sikerült a spidronban megtalálnom azokat a területarányokat, amik egészen pontosan követik a Timaioszban leírt arányokat. A területnek zenei harmóniák alapján való egységekre bontásáról van szó, a kvint, a kvart és az oktáv arányai alapján. Egy szabályos hatszöget sikerült fölosztanom azoknak a számoknak az arányában, amit Timaiosz elmondott, pontosan! 1, 2, 3, 4, 9, 8, 27. Tehát: 1, 2, 3, 2x2, 3x3, 2x2x2, 3x3x3. A legnagyobb szám ezek közül a 27, és az összes többi összeadva szintén 27. És egy spidronkarokból kialakított hatszöget föl lehet ugyanígy bontani. Az egyik fele 27 egység, s a másik fele az összes többi. Éppen a spidronkarokat alkotó háromszögek területösszegei adják ki ezeket a részeket. Az egészben az a legérdekesebb, hogy egy új eszközt találhatunk ahhoz, hogy megoldjunk egy régi titkot. Mint amikor megtalálták a kínai hadsereget, az agyagszobrokat a föld alatt! Több mint kétezer éve érintetlen dolgot megérinteni, ráadásul úgy, hogy a tudatában vagyunk a dolog jelentőségének, különös érzés. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a szövegre. A háromszögekkel más fejezetekben is sokat foglalkozik Platón. Azt mondja például, hogy minden élő, amelyik fiatal, még alakítható, mert a háromszögei rugalmasan csatlakoznak egymáshoz. Az egész kozmoszt a háromszögekből létrehozott szabályos testekből vezeti le.
- Hogyan találsz rá valamire?
- Általában, ha valamit kitalálok, jön egy hirtelen megvilágosodás, belepörgök 3-4 óra alatt, mindent belelátok, és utána annak a kibontása a hosszú idő.
- És hogy pörögsz bele?
- Transz. Mint amikor festek, vagy rajzolok. Egyfajta alkotói állapot. Nagyon vágyom erre a transzra, ami önterápia is. Nagyon-nagyon jó érzés. Átkerülök más tájakra, olyan, mint egy álom.
- Éjjel is dolgozol?
- Hogy megálmodok-e formákat? Nem annyira. Inkább van bennem egy készenléti minta és van a külvilág, meg az elképzelhető dolgok, és amikor ezek egymásra kerülnek, akkor éberen észreveszem.
- Szerinted miért lett ekkora sikere a spidronnak?
- Azért, mert a spidron nem egy dolog, nem egy ábra, nem egy bűvös négyzet, nem egy leírható, lezárható dolog. Építési módszer, amiből - ha kifejtjük, algoritmizáljuk -, bizonyos céloknak megfelelő konstrukciókat lehet létrehozni. Ott tartunk már a spidron körüli felfedezésekkel, hogy négyen szinte állandó internetes kapcsolatban vagyunk. Ketten Amerikában, egy Hollandiában, és én Magyarországon, egy barátommal. Van egy ötlet, hozzá egy zseniális 3 dimenziós szerkesztőprogram, és sokszor egyszerre, villámcsapásként jövünk rá ugyanarra a dologra. Az a fantasztikus, hogy ahogy az ötlet megvan, szinte abban a pillanatban elkészíthető számítógéppel a tömeggyártásra alkalmas műszaki rajz is. Úgyhogy most gyártásra kész állapotban vannak lámpaernyők, csempék, hamutartók, matrjoska-szerű és hajtogatós játékok.
- Sokan kérdezhetik, hogy nem hasonlít-e a spidron a fraktálokhoz, a Mandelbrot halmazhoz vagy az Escher grafikákhoz?
- Dehogynem hasonlít! Azért nem beszélek róla, mert ez triviális. Tényleg van Eschernek egy ábrája, amelyik nagyon hasonlít a spidrohedronomhoz, csak éppen annak nincs fraktális jellege, és nem mozgatható. A spidronnak az a lényege, hogy olyan deformációra alkalmas, amely aztán visszamegy síkba. Molnár Emil geometria professzor, a tanárom is mondta, hogy a spidron olyan elvek szemléltetésére alkalmas, amit már leírt a geometria, de nem sikerült korábban demonstrálni. Meg, hogy van egy érdekes szimmetria tulajdonsága, amit tudományos néven skaláris szimmetriának neveznek.
- Találmányod kapcsán megint megállapítható, hogy nem lezárt tudomány a matematika.
- A matematika - se. A végső dolgok még a matematikában is kérdésesek. Neumann János, aki a Financial Times kimutatása szerint a XX. század legnagyobb hatású tudósa volt, azt nyilatkozta, hogy sokszor megrázóan át kell alakítani az egész matematikáról való addigi elképzelésünket, - például a Gödel tétel megjelenésekor. Gödel nem teljességi tétele szerint egy axiómarendszeren belül mindig található olyan állítás, amelyről nem állapítható meg, hogy igaz-e vagy hamis. Az én spidronomról Szilassi Lajos szegedi matematika professzor A kételkedés joga és kötelessége című tanulmányában azt akarta bebizonyítani, hogy nem működik. Hatalmas apparátust állított föl, matematikai szoftvereket is bevetett, és végül az jött ki, hogy működik. A tudományos világ elfogadta a létét. 2003-ban, 1979-hez képest 24 évvel később vált tudományos faktummá.
- Ez fantasztikus sztori!
- Különben csak egy összegyűrt papírdarab, - végül is kit érdekel?
(Az interjút Szepesi Dóra készítette)
további információk: www.spidron.hu
Kommentek