Azt hiszem, mindannyian tudjuk, miről van szó és milyen az, amikor az örökkévalóságból szippantunk. Gyakran érzett élményemet foglalta össze ez a mondat, amire kamasz koromban találtam rá, szempontunkból mindegy, hogy én találtam ki vagy hallottam valakitől. Revelációvá lett, hogy van ilyen, létezik. Lehetséges. Szinte bármikor átélhetjük, legyen az a természetbe olvadtság meghittsége, vagy egy olyan hatás, ami kimozdít a stagnáló állapotból. Mintha valami ritkán érzett finom illat, virágillat kísérné ezeket a tudatosan megélt pillanatokat, és mindenképpen benne van az is, hogy az emberi lélek a lélegzésen keresztül kötődik össze az örök, a közös esszenciával.
Az „Everness Fesztivál a Tudatosság ünnepe” megálmodóinak, szervezőinek és résztvevőinek a szándéka az volt, hogy sok-sok tudatos pillanatot éljünk meg a három nap alatt. Én szinte szó szerint épp hogy beleszippantottam, mert csak szombaton tudtam lemenni Balatonkenesére. Az is valami, ha nem is az egész! Akár egy kaleidoszkóp színes üvegcserepei úgy állnak össze a képek az emlékezet forgandóságában. Olvasom a fesztiválról írott beszámolókat. Van, aki csak annyit ír, hogy nem lehet szavakkal leírni, van, aki részletes, naplószerű, vidám benyomásait közli, van, aki számára fontos részeket ragad ki. Jómagam is gyakran szemben találom magam azzal a problémával, hogy a dolgok valóban leírhatatlanok, mert az írás valamiről nem ugyanaz, mint maga az a valami. Az eleven élményt szavak sorával nem helyettesíthetjük. Mégis írunk. Miért? Mert úgy gondoljuk, hogy az írás felidézi, ami volt, szerencsés esetben önmagán túlmutatva még mást is ad. Szeretnék írni a fesztiválon szerzett élményeimről, és megforgatva ezt a bizonyos kaleidoszkópot, az érzéki, elemi élményeket hívom segítségül.
A helyszín, a Balaton part gyönyörű, „tengeres” távlata, az öreg fák oltalma, a meg-megeredő szitáló eső és a napfény váltakozása – akár a jin és a jang, a hűvös, nedves, sötét, meg a forró, napszáraz és világos – mindez így egész. Alapvetően hatott rám, hogy a mozgásprogramok hangsúlyt kaptak, így a kimozdulás, kimozdítás, az extázis jólesően növelte a jelenlétet. Emellett mindjárt a zenei programokat pendítem meg, a zenét, a mindenkiben és minden tartományban rezonáló rezgéseket: tekinthetjük ezt a szavak előtti megfogalmazásnak. Mozgás és zene - az effajta finomenergiáktól az ember szinte kikel magából, nyitottabbá válik az intellektuális üzenetek befogadására. Így aztán az előadásokon elhangzott információkat mindenki sokkal természetesebben fogadja be és rendezi saját belátása szerint. Bemelegítésként Máté Mifirc Zsófi power jógáján vettem részt. Kézenfekvő volt, hogy az órájára menjek, ő vitt el autóval, inspiráló társasággal, a fesztivál szervezőinek segítségével találtunk egymásra a neten. Az érzéki benyomások sorában a kulináris élvezetek szintén nagyon fontosak, hiszen a szellemi táplálék mellett az ételek-italok a legalapvetőbb energia- és örömforrásaink. (Egy kisgyerek meg is kérdezte tőlem, hogy mit eszem, amikor a szendvicsem utolsó falatját kebeleztem be éppen, ő pedig büszkén mondta: én gyerekrágót!) Kövön sült csapati, zöldségek, saláták és még mi minden! Íze nyomán én most azt az italt emelném ki, amivel Era kínált meg a Szatyor Közösség standján. Sóska, körte és alma - zöldturmix változatban, ez így egyben az ízek harmóniája: frissítően savanykás és édes, a sóska még egy kis szénsavas jellegű pezsgést is ad hozzá. A találkozások szintén pezsegnek egy ilyen találkozón: rég nem látott régi emberek, és újak, most éppen ennyi ismerkedés, ölelés és beszélgetés, mindig pont úgy jó, ahogy van. Mindennek a tetejébe találkoztam a legifjabb Czimbulával, az egyhónapos Benedekkel is! Ottlétem origójának Dicsőfi Endre előadását választottam. Arról beszélt, hogy az ember eltávolodott önmagától, a többi embertől, a természettől, és Istentől, és így az lett a legfontosabb feladatunk, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, a többiekhez, a természethez és Istenhez. Jó volt hallgatni Endrét, az érett tanítót, és érdekes összehasonlítani őt például A Megértés Táblázatát megalkotó fiatalokkal. Szenzációs lélektérképük még sok kalandot tartogat számunkra.
Az élmény úgy kerek, ha a vége is lekerekíthető. Nem tudtam, kivel és mikor fogok hazamenni aznap este. A biztonság kedvéért néztem vonatokat, de azért kérdezősködtem, beférek-e valaki kocsijába. Úgy adódott, hogy vonathoz indultam, és ekkor ért még egy meglepetés erejével ható élmény. Ahogy haladtam három lépést a kapun kívül, megállt mellettem egy piros sportkocsi. Kiszól egy fiatalember, kérdezte, hová megyek, elvihet-e. Hazahozott. Az úton sokat beszélgettünk, arról, hogy melyikünk mivel foglalkozik, mi foglalkoztatja. Ő a Caminóra készül már másodszor, élvezetes élménybeszámolójával lettem gazdagabb. Köszönök mindent, amit kaptam a fesztiválon! Íme néhány szippantás, néhány (sóska-körte-almaital ízű) korty az örökkévalóságból.
Szepesi Dóra
Szívesen egészítem ki írásomat a napokban Endrétől kapott üzenettel:
VOLUNTAS
(akarat)
Micsoda szégyen percenként eladni az öröklétet, bűnökről prédikálni, igénytelenül vegetálni, méterben mérni a végtelent, aprópénzre váltani a szerelmet, elpocsékolni a tehetséget. Micsoda szégyen panaszkodni mint egy varjú, káromkodni, mint egy kocsis, élni, mint egy tetszhalott.
Mi pedig, ahelyett hogy rózsaszirommal szórnánk tele minden gödröt, ahelyett hogy mosolyogva tennénk a dolgunk a keserűség poharát ürítgetjük.
Dicsőfi Endre
/Samanta/
Olvassátok, mélyítsétek, terjesszétek!!!
(A cikk megjelent a napielemozsia.hu oldalán)
Kommentek