Télen a hópihék megsúgják a földnek, hogy milyen formában bújjanak elő tavasszal a virágok. És a virágok mit súgnak? Hogy milyenek legyenek a gyümölcsök. Elérkezik az ideje, hogy színeket, ízeket, formákat együnk!
„Angyallal poharaz…”
Egy, megérett a meggy! De előbb még a korai cseresznye, a szamóca, a földieper – és sorjában mindegyik, nyáron át, az érett őszi szőlőig.
„Angyallal poharaz gömbölyű meggy-húsban a lágy kukac…” – Weöres Sándornál aligha énekelte meg valaki szebben a férges gyümölcsöt! Igen, igen, a friss gyümölcsökből nem csak létfontosságú vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz, nyomelemekhez juthatunk, hanem egyéb minőségekhez is. A napérlelte friss, ropogós gyümölcsnél nincs jobb: fényt is eszünk, napot, a szivárvány színeit, - és miként a lágy kukac, angyallal poharazunk!
A minap vettem a piacon egy kiló germezdorfi cseresznyét. Jó érett volt és nagy szemű, már ránézésre gondoltam, ez vérré válik – de a kofaasszony megelőzött és történeteket kezdett mesélni fájáról és gyümölcséről.
Évekkel ezelőtt hetekig tartó makacs tüdőgyulladása volt és a gyógyszeres kezelés még inkább legyengítette. Karácsonykor kezdődött és februárban, miután már nagyon unta az állapotát, hirtelen arra gondolt, hogy megenne egy kis cseresznyét. Volt is a mélyhűtőben, mert szokás szerint eltesz zacskónként ötven szemet, a szárát megszárítja, abból gyógytea készül. Ez a gyümölcs gyógyított meg! – lelkendezett. Megvárta persze, amíg kiolvadt a szobahőmérsékleten és aztán fogyasztotta el lassacskán a gyümölcsöt. (Bár a makrobiotika nem támogatja a mélyhűtést, ez esetben mégis kivételt tehetünk, valószínűleg a gyümölcs hűtő hatása (jin) meghozta a gyógyulást, lement a láza (jang), és a mélyhűtött cseresznyében megmaradt vitaminok, enzimek működésbe lendültek.)
Az asszony sok mindent tud a természetes gyógymódokról. Ezzel a fával meg igazán jó a kapcsolata, reggel, ha megöleli egész nap derűs és kiegyensúlyozott, este pedig, ha fáradt, csak lefekszik alá, hanyatt, úgy hogy meztelen talpa a fa törzsét éri, ő merengve nézi a hatalmas koronát, így pihen percekig. De aztán gyorsan ágyba kell ám feküdni, mert az ember el talál aludni! – fűzte végül mondókájához.
És most jöjjön a saját történetem, néhány évvel ezelőttről:
Körtemenyasszony
„Körtemenyasszony nyújtózik az égifiúhoz,
hogy összeérjen a csókjuk.
Almakirálylány lábujjhegyre áll.
Citromfűben fordul a csillag,
Cseresznye vére festi a füstlepedőket már.”
(Napforduló)
Szentivánéjezni mentünk Diósjenőre Edithez. Az ő kertjében van a „körtemenyasszony”. Apró nyári körték, sárgán roskadozik a fa.
- Vigyetek! Úgyse tudunk vele mit csinálni. És meggyet, cseresznyét, meg citromfüvet is adok!
Gondoltam, elrakom a szokásos natúr módszerrel. (ld. külön a leírását) Elragadtak a nyers színek: sárga körték, cseresznye- és meggy-piros, meg az üveg oldalába dísznek néhány szál citromfű: csodásan mutattak az üvegben. Ám dunsztolás után a színek megszöktek, és sötétbarna lett az egész… Ott szerénykedett a spájzban a többi befőtt mellett.
Egész télen nem akarózott kibontani. Áprilisban ki akartam dobni, annyira nem volt vonzó. Aztán mégis megkegyelmeztünk neki: nézzük csak meg, milyen! Én egy zöldhagymás vajas kenyér után voltam éppen, - és ízlelj csudát! Mi mindent őrzött meg a kis nyári sárga körte a többiekkel együtt az üvegben! Fantasztikus ízkombináció! Átvették egymás ízét, de csak picit és így négyen (körte, cseresznye, meggy és citromfű) már egy ötödikké váltak, egyesültek. Mindegyikben volt a másikból egy kicsi.
Kommentek